Step by step

9. fejezet

Nem tudom már hányadik este jártam az utcákat, de most próbáltam memorizálni az utakat. Figyeltem, hogy hol vannak egyes üzletek, kerestem valami ismerőset, de semmit sem találtam. Már inkább éreztem magamat megszállottnak, mintsem kitartónak. Legszívesebben feladtam volna. Hidegek voltak az éjszakák, én mégis órákon át sétáltam, csak is Ethant keresve. Fogalmam sem volt, hogy melyik tömbben lakott, sőt, azt sem tudom, hogy jutottunk oda. Azt sem tudom én milyen útvonalon jutottam haza. Utáltam a memóriámat.

Becsuktam magam mögött az ajtót, lerúgtam magamról a cipőimet.

Melody álmosan pislogott rám az étkezőasztaltól. – Már ilyen korán?

Korán? Hajnali kettő van!

Csak felmordultam, és a fürdőbe igyekeztem egy forró fürdő reményében. Legalább félóráig áztattam magam, aztán bebújtam a puha takaró alá. Államig húztam az anyagot, és lehunytam a szemeimet. „Csak keresd meg őt!" Könnyű azt mondani, ha semmiből sem tudsz kiindulni. Halkan felnyögtem, a másik oldalamra fordultam. Mielőtt végleg elaludtam volna, még Ethan nevetését hallani véltem.

Aztán csak egy hatalmas visítást. Ijedten kipattantak a szemeim, de csak a telefonom csörgött mellettem. Megnéztem a kijelzőt. Ébresztő. A rohadt életbe! Ma dolgozom.

***

- Mi van már? Hol a herceged? – kérdezte Colette kuncogva.

- Egyszerűen csak fogd be – dünnyögtem a készülékbe. Nem aludtam eleget napok óta, egyszerűen utálom már az embereket, és kezdek nagyon befáradni ebbe az egész keresésbe. – Feladom, Colette. Nem találom meg soha többet. Eltelt már két hét.

- Mondtam, irányítsd a véletlent!

- Colette, nem egy kibaszott isten vagyok! – förmedtem rá, de csak felnevetett a vonal túlsó végén. – Kiröhögsz cseszd meg, de én meg szenvedek miatta!

- Te voltál hülye, hogy nem kértél semmi elérhetőséget – dörgölte ismét az orrom alá.

Megdörgöltem az arcomat, és figyelmen kívül hagytam a tényt, hogy igaza van. – Csak kussolj!

- Sajnálom, igazam van, és ezt te is tudod. Mellesleg alig várom, hogy megtaláld, hogy aztán bemutasd! Kíváncsi vagyok vajon tényleg olyan igézőek-e a zöld szemei.

- Befejeznéd? – kérdeztem kissé elpirulva.

- Elpirultál, igaz?

- Colette – szóltam rá figyelmeztetőleg.

- Cam – kezdte volna, de hirtelen valami más vonta el a figyelmemet ezzel egyidejűleg.

- Cam? – hallottam meg egy ismerős hangot.

Egy pillanatra lefagytam, és nagyon remélem, hogy nem hallucinálok.

- Ő az? – visította azonnal a fülembe Colette.

- Azt hiszem – motyogtam halkan, ahogy lassan megfordultam. Ethan kissé szégyenlős mosollyal az arcán felém intett. – Most leteszlek.

- Mondtam, hogy irányítsd a véletlent!

Már nem válaszoltam neki, csak kinyomtam.

- Szia! – köszöntem neki kissé túláradó boldogsággal.

Hát végre megvagy! – akartam még mondani, de még időben visszafogtam a nyelvemet. Kínos lett volna.

Szinte egyszerre tettük meg a másik felé a lépést. Mindketten mosolyogtunk.