Egy percen múlt

Prológus

  - Hova? - nézett rám apa, miközben beindította a motort.

- Ez kérdés? - villantottam rá az „ellenállhatatlan" mosolyomat, mire nevetve bólintott, aztán elindult.

- Mi volt a suliban? - kérdezte ujjaival a kormányon dobolva.

- Csak a szokásos - vontam meg a vállam. - Nem tudom, mit vegyek Justin szülinapjára. Szerinted? - kérdeztem, hátha ő tud valami ötletet adni.

- Hát... - mondta, és megállt a piros lámpánál. - Ez volt a legelső ajándék, amit édesanyádtól kaptam - vette le az óráját, aztán odanyújtotta nekem. - Nálam ez telitalálat volt, szerintem neki is tetszene.

- Hű. Biztos vagy benne? - nézegettem a kezemben lévő karórát. Tudtam, hogy Justin odalesz érte, mindig is rajongott retró cuccokért.

- Persze - mondta mosolyogva.

- Köszönöm - néztem rá hálásan. Közben dudáltak, úgyhogy elindultunk, én meg odahajoltam apuhoz, és nyomtam egy puszit az arcára.

És akkor apa mellett átnézve megláttam, ahogy egy másik autó őrült sebességgel hajt felénk.

Annyira gyorsan történt, hogy időm sem volt gondolkodni. Nem tudtam mondani semmit, nem tudtam felfogni, mi történik, csak azt láttam, hogy apa halálra rémülve rántja el a kormányt. De ez nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza az ütközést.

Nem néztünk össze, mint a filmekben. Nem volt semmilyen megható pillanat. Nem pörgött le előttem az egész életem. Nem tudtam, mi történik, csak azt, hogy nagyon félek. Rettegek. Mert sötétkék autó a következő pillanatban teljes gázzal belénk hajtott.