Egy percen múlt

28.

  Most is úgy teltek az órák, hogy csak testben voltam ott. A fejem teljesen máshol járt. A tanár csak beszélt, az osztály unottan hallgatta, volt, aki csak telefonozott, vagy éppen halkan beszélgetett. Tehát egy teljesen átlagos tanóra folyt le.

A hatodik óra után viszont a tanárnő magához hívott. Sejtettem, mit fog mondani, ezért kedvtelenül mentem oda hozzá.

- Nicole, tudom, hogy most a tanulás a legkevésbé sem érdekel, de próbálj meg egy kicsit foglalkozni vele, rendben? A jövő órán dolgozat, és nem szeretném, ha rossz jegyet kapnál - nézett a szemembe sajnálkozva. - Úgy láttam, egész jól kijössz az új fiúval. Őt is megkérhetnéd, hogy segítsen - pillantott Oliverre.

- Megpróbálok javítani - biccentettem, de tényleg igaza volt, per pillanat kicsit sem érdekelt a suli.

- Hajrá - mosolygott biztatóan, aztán kiment a teremből.

- Mit akart? - kérdezte Oliver mellém lépve.

- Hogy tanuljak. Mi mást? - húztam el a szám.

- Segítsek?

- Majd lehet. Majd egyszer - motyogtam, aztán visszaindultam a padomhoz.

- Minden oké? - fürkészett Oliver, miközben követett.

- Igen, csak... - sóhajtottam felülve a padomra.

- Csak? - vonta össze a szemöldökét.

- Nincs kedvem ehhez. Az összes tanár azt mondja, hogy kapjam össze magam, és próbálkozok is, de nem megy - vallottam be halkan. - Tényleg próbálok tanulni, jó is, hogy kicsit leköti az agyam, mégsem marad meg semmi.

- Akkor hagyd - mondta ki egyszerűen, mire értetlenül felnéztem a szemébe.

- Nem olyan könnyű hagyni, ha tizenöt tanár lóg rajtad - csóváltam meg a fejem.

- Kit érdekelnek a tanárok? Akkor kezdd el, ha te is akarod - mosolyodott el.

- Szerintem ahhoz egy élet is kevés lenne - gondolkodtam el, Oliver pedig halkan felnevetett.

- Komolyan mondom. Nem kell sietni - nézett mélyen a szemembe, amitől kicsit zavarba jöttem, de álltam a tekintetét. (Még mindig meglepődök, mennyire világos a szeme.)

- Jó. Nem sietek - bólintottam egy őszinte mosollyal.

- Mit tervezel holnap csinálni? - érdeklődött.

- Tudod, mióta nem tervezek előre? - kérdeztem vissza.

- Szóval csak sodródsz az árral - értelmezte sunyin mosolyogva.

- Olyasmi - vontam meg a vállam.

- És... Mit szólnál, ha mondjuk holnap elsodródnánk valahova... együtt? - kérdezte szórakozottan.

- Ha nagyon szeretnéd... - fojtottam el egy mosolyt.

- Vigyelek haza? - fordult körbe, és nekem is csak akkor esett le, hogy ketten maradtunk a teremben.

- Maradok a sétánál - ráztam meg a fejem, aztán leszálltam a padomról és felkaptam a táskámat. - De te nyugodtan menj el kocsival.

- Oké - bólintott Oliver, aztán mi is elhagytuk az osztálytermet.

- Biztos ne vigyelek el? - kérdezte, mikor kiléptünk az iskola kapuján.

- Biztos - biccentettem.

- Hát jó, te tudod - adta meg magát. - De vigyázz magadra - kérte mosolyogva, aztán elsétált a parkoló autóhoz. Még intettem egy utolsót, amikor elhaladt előttem, majd én is elindultam hazafelé.