Egy percen múlt

16.

  - Nicole! Várj meg! - kiáltott utánam egy hang, bár alig hallottam a saját szívverésemtől. Nem álltam meg, hanem benyitottam a lány mosdóba, és a tükörrel szemben nekidőltem a falnak. Idegen volt számomra az a valaki, aki visszanézett rám.

Szorosan lehunytam a szemem, miközben lassan lecsúsztam a földre. Hideg volt a csempe, azonnal átfázott a derekam, de kicsit sem foglalkoztam ezzel.

Lépteket hallottam a folyosóról, amik aztán abbamaradtak, amikor az illető az ajtóhoz ért. Aztán benyitott.

- Tudd meg, hogy csak és kizárólag miattad vagyok most a lány vécében - mondta fintorogva, és jobb térdét felhúzva leült mellém.

- Hogy mert így beszélni apuról? - néztem Oliver szemébe, ami a halvány világításban még világosabbnak tűnt.

- Nem gondolta komolyan... - próbálkozott feszengve, aztán látva az arcomat fél karral átölelte a vállam. - Na, ne sírj, nem ér annyit - mosolygott rám, én pedig megtöröltem a szemem és igyekeztem visszatartani a fojtogató bőgést.

- De azt mondta... - ráztam meg a fejem, majd még egyszer levetítettem magamban, mi hagyta el a száját. És akkor olyan dühös voltam, mint talán még soha. Ha Oliver nem húzott volna vissza a földre, visszamentem volna az osztályba és mindenki szeme láttára kitekertem volna a nyakát. De nem engedte, hogy felálljak, így ott maradtunk a hideg kövön ülve.

- Nézd - sóhajtotta. - Tényleg nincs értelme ezen kiakadni. Csak magadnak ártasz vele - fordította maga felé az arcom. - Amúgy sincs kedvem a sittre járni hozzád látogatóba, mivel pont elegem van abból a helyből - közölte látszólag idegesen, de azért ott bujkált egy óvatos mosoly a szája sarkában. Ezen a beszóláson mindentől függetlenül elmosolyodtam.

- Kösz, hogy nem hagynál egyedül, ha lecsuknának gyilkosságért - löktem meg a vállammal.

- Soha - vigyorgott.

- Most nagyon személyes ügybe mennék bele, ha megkérdezném, miért mondtad azt, hogy eleged van abból a helyből? - kérdeztem óvatosan, egy kis hallgatás után.

- Hát... Nem hiszem, hogy jót tenne, ha tudnád - nevetett kínosan.

- Minek nem tenne jót? - fordultam felé.

- A véleményednek. Rólam - mondta az ujjait tördelve. - Úgyhogy ezt most nem mondom el - közölte. Természetesen ez még kíváncsibbá tett, de inkább annyiban hagytam. Nem akartam semmi olyanba belemenni, amivel feltépnék benne valamit. Bármennyire is érdekelt.

- Oké - biccentettem a gondolataimba merülve. Mikor kezdett el érdekelni bármi is? Vagy bárki is? Eddig semmivel nem törődtem... És ettől rendesen megrémültem. Ha eddig nem foglalkoztam semmivel, akkor most miért? Mi változott meg bennem? Vagy körülöttem?

Mivel ezekre a kérdésekre nem tudtam válaszolni, inkább kiürítettem őket a fejemből. Nem kellett volna, mert a helyükre azonnal beúsztak Abby szavai.

Nem, ez nem ő volt, nem lehetett ő. Ő soha nem mondana ilyet senkinek. Főleg nem nekem.

De igen, ő mondta. Tudtam, hogy megbánta, tudtam, hogy csak a harag beszélt belőle, de akkor is elvágott ezzel valamit bennem. Dühös voltam rá, és ez még a csalódottságot is elnyomta. Senki nem beszélhet így az édesapámról. Senki, főleg nem ő, aki egyébként nagyon jóban volt vele. Aki jól ismerte. Hallotta rengeteg vicces beszólását. Vele együtt nevetett, amikor engem szívattak. És képes így beszélni róla...

- Már késtünk tíz percet, nem akarsz visszamenni? - kérdezte Oliver felém fordulva. - Na, most mi a baj? - fürkészett összevont szemöldökkel.

- Semmi - ráztam meg a fejem. - Nem fogok visszamenni - jelentettem ki, miközben felálltam.

- Akkor hova mész? - döntötte el a fejét zavartan.

- El. Kiürítem a fejem - feleltem feszülten.

- Sétálni? - fintorgott.

- Ja. Mennyire fáj a lábad? - rágtam a szám szélét.

- Kibírom. Lógunk? - vonta fel a szemöldökét, és a felé nyújtott kezemet megragadva feltápászkodott a földről.

- Aha. Lógunk - bólintottam, és kinéztem a folyosóra. Üres volt.

- Biztos vagy benne? Ezért kapni fogunk - mondta halkan, miközben a folyosón lépkedtünk.

- Persze. Te? - fordultam felé.

- Mondtam, nem hagylak egyedül, ha lecsuknak - vonta meg a vállát sunyin mosolyogva.

- Oké. Hajrá - biccentettem, és kiléptem a hátsó kijáraton. Oliver pedig követett.