Egy percen múlt

19.

  Nem tudom, mennyi idő telt el, amikor lépteket hallottam. Fel sem néztem, inkább csak összehúztam magam, remélve, hogy talán így nem lát meg, de ez persze hülyeség volt. Nem akartam találkozni senkivel. Nem akartam beszélgetni. Nem akartam, hogy megkérdezzék, mi a bajom.

- Figyelj, én nem félek ütni, de azért egy lányt mégsem vernék meg... Úgyhogy elmondod, mi történt? - ült le mellém Oliver.

- Semmi baj - szipogtam remegve. Pedig már azt hittem, jobban vagyok. Azt hittem, végre elhagy ez a remegés és a gombóc is a torkomból. És végre normalizálódni fog a szívverésem. És nem tör rám a sírógörcs, amint eszembe jut apu. További szép álmokat...

- Igen, amúgy süt rólad, hogy nincs bajod - csóválta a fejét óvatosan mosolyogva, és kisimította az arcomból a hajam, amivel addig takarni próbáltam a könnytől ázott kinézetem.

- Nem, semmi - törölgettem a szemem. - Csak néha eszembe jut. Vagyis nem csak néha, hanem nagyon sokszor, és olyankor szétesek - mondtam hüppögve.

- Akkor nem Abby bántott meg? - kérdezte furcsán.

- Dehogy - ráztam meg a fejem.

- Akkor jó, nem kell lánnyal verekednem - biccentett, mire halványan elmosolyodtam. - El szeretnéd mondani? - kérdezte már komolyabban.

- Nem tudom - mondtam remegő hangon. - Úgysem tudnál vele mit kezdeni.

- Ha neked így jobb - vonta meg a vállát, aztán a falnak támaszkodva nézett maga elé.

- Annyira utálom ezt az ingázást - mondtam hirtelen. - Egyik percben majdnem jól érzem magam. A következőben rájövök, hogy ez így nem jó, és hogy rohadtul igazságtalan az élet. És én szeretnék jól lenni. De vele együtt. És ez már nem történhet meg - szorítottam össze a szám, hogy ne törjön ki belőlem a sírás. - Bocsi, ezt nem terveztem hangosan kimondani. Csak már belefáradtam ebbe az egészbe - szipogtam a szemem törölgetve.

- Jó, hogy elmondtad - közölte halkan. Erre nem tudtam mit felelni, ezért csak valamilyen témaváltáson agyaltam.

- Megint ellógtunk egy órát miattam - sóhajtottam végül.

- Nekem nem gond. Szívesen lógom el veled az órákat - mondta kedvesen.

- Komolyan? - néztem a szemébe.

- Komolyan - bólintott mosolyogva. - Csak ne sírj, mert azzal tényleg nem tudok mit kezdeni - tette hozzá nevetve.

- Megpróbálom - mosolyodtam el.

- Gyere, mosd meg az arcod - állt fel a padról, és nekem is segített. - Ma reggel már úgyis voltam a lány vécében, még egy alkalom nem számít - fintorodott el.

- Oké, menjünk - bólintottam, majd mindketten elindultunk befelé. Oliver a falnak támaszkodva, csendben várta, hogy egymás után többször is megmossam az arcom hideg vízzel, aztán elmosolyodott, amikor a tükörben találkozott a tekintetünk. Pár pillanatig csendben álltunk, de aztán megszólalt.

- Tekintve, hogy ma már másodjára vagyok itt, közben pedig ellógtam az egész napot miattad, mit szólnál egy szívességhez? - kérdezte szórakozottan.

- Mondjad - fordultam meg, és a mosdókagylónak támaszkodva néztem a szemébe.

- Tehát ezeket nézve a minimum, hogy meghívhatlak egy ebédre - mondta, én pedig először furcsán néztem rá, de utána egyszerűen elnevettem magam.

- Oké, legyen. Meghívhatsz - bólintottam.

- Nagyszerű, akkor ezzel meg is vagyunk - biccentett elégedetten. - Lógjuk el még ezt a maradék huszonkét percet? - pillantott a karórájára.

- Ha már ilyen lógós napunk van... - vontam meg a vállam.

- Rossz vagy - nevetett fel.

- Valamikor rossznak is kell lenni, nem? - mosolyogtam rá, erre pedig csak megcsóválta a fejét.

Csendben kiléptünk a mosdóból, majd végigsétáltunk a folyosón, egészen a hátsó bejáratig, amin ismét kiléptünk, viszont most a másik irányba mentünk. Mindkettőnkben benne volt, hogy ez amúgy tilos lenne, de talán ez még jobbá tette a sétát. Ez adott egyfajta izgalmat az egésznek. Akkor és ott egyáltalán nem érdekelt, mi lesz ennek a következménye.

- Ennél szerencsétlenebb napot... - nevetett fel halkan Oliver.

- Rólad van szó, miért lepődsz meg? - löktem meg a vállammal.

- Nagyon vicces - forgatta a szemét. - De most komolyan. Reggel szétment a térdem. Sírtál. Elszöktünk a suliból. Visszamentünk. Sírtál. Most megint kijöttünk. Mikor fogsz sírni? - fordult felém szórakozottan.

- Ezt nem bírtad kihagyni, mi? - nevettem fel őszintén.

- Nem, muszáj volt - mondta mosolyogva.

- Kihagytál pár fontos részletet - csóváltam a fejem.

- Mit? Hogy elviszlek holnap randizni? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán.

- Milyen randi? - vontam fel a szemöldököm, és beharaptam az alsó ajkam, hogy ne vigyorogjak annyira.

- Nem is tudom... - nézett az égre sóhajtva.

- Az jó, mert én sem - nevettem fel.

- Hú, neked tényleg nagy hangulatingadozásaid vannak - mosolyodott el.

- Én mondtam - vontam meg a vállam zavartan.

- Kérdezhetek valamit? - fordult felém hirtelen. Bólintottam, majd érdeklődve vártam a kérdést, amit Oliver alaposan átgondolt, mielőtt feltette volna. - Mikor szakítottatok a volt pasiddal? - Ez meglepett, mert sok mindenre számítottam, csak erre nem, de azért válaszoltam.

- Hivatalosan csak pár hete. De ez már jóval előbb véget ért - feleltem kicsit halkabban.

- Ez komoly? - nézett rám döbbenten.

- Aha. Miért? - kérdeztem furcsán, mert nem nagyon értettem, hogy ezen mi annyira meglepő.

- Komolyan egyedül hagyott a srác, amikor ilyen helyzetben voltál? - ráncolta a szemöldökét hitetlenül.

- Nem, én kértem, hogy tartsunk szünetet - vettem védelmembe Justint azonnal.

- És? Az nem azt jelenti, hogy tűnjön el a francba - közölte már-már felháborodottan.

- Nem érted - ráztam a fejem. - Akkor nem... Szóval akkor senkit nem engedtem a közelembe - mondtam feszülten visszaidézve magamban azt a hat hónapot.

- De... Ez akkor is gyökérség - morogta dühösen. - Azért volt a barátod, hogy melletted legyen ilyenkor is.

- De hát mellettem volt - mondtam, de legbelül ebben nem voltam biztos.

- Hányszor beszéltetek abban az időszakban? - fürkészett, de erre nem válaszoltam. Egyszer sem, azt az estét leszámítva, amikor szakítottunk. De ez így volt jó... Vagy mégsem? Nem mondom, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy valakivel beszélnem kell. Akkor ott volt mellettem?

- Már mindegy - csóváltam a fejem. Ezután csendben sétáltunk pár percig, Oliver sem firtatta tovább a témát. Viszont láthatóan feszültebb lett. Miért érdekli ez őt ennyire?