Zavar.
Össze zavarodtam.
Miközben mi, nagy boldogan kézen fogva beszélgetünk, egyszer csak megjelenik előttem Ő.
Mintha valami kényszerítené, hogy kísértsen.
Olyan élethű, annyira magával ragad.
De Andrew-t meg öltem.
Miért vannak látomásaim egy olyan halott emberről, akit én öltem meg?Láttam. Láttam ma Andrew-t a plázában.
Csak egy szép napot szerettem volna eltölteni Louval, annyira nagy kérés? De még ide is követ!
Ami a javulásomat illeti, kicsit sem őszinte. Louis előtt eljátszom, hogy minden oké, de mikor alkalmam adódik egy kis egyedül létre, Andrew jön.
Az álombeli képek is megjelennek, majd Andrew fenyegetése. Az összes álmomról egybe gyűlnek a képkockák, majd tönkre tesznek.
Azzal, hogy most megjelent tönkre tett mindent. Hinni szerettem volna még, hogy eltudom játszani azt a személyt, aki jól van, és nem ad terhet a szerelme vállára.
Tényleg jól szeretnék lenni! Szeretnék már vissza csöppenni a régi, megszokott életembe. Hiányzik sok minden.. Azok a dolgok, amiket régen csináltam, ezzel az énemmel elképzelni sem tudom, hogy és legfőképpen, hogyan valósítsam meg. Ilyen például a bandával lógni, egyedül lenni, olvasni, bulizni.. Most ezekhez nincs még kedvem se.
Csinálom Louval együtt a régi dolgokat, hogy vissza szokjak, de nem nagyon érzek változást.
Mikor leszek már jól?

YOU ARE READING
Türkiz [L.S]
FanfictionHarry egy 19 éves gimnazista fiú aki alig várja, hogy le érettségizzen és élje az életét. Ám az élete felfordul. Ugyanis szerelmes lesz. Sosem gondolta volna, hogy ennyire hatással lehet rá valaki, most ez is bebizonyosodott. Louis egy 21 éves foc...