Türkiz [L.S]

68

A kanapén ültem, valami sorozatot néztem, miközben firkálgattam naplómba. Egyedül vagyok itthon. Magány és paranoia keveréke.. Jobb estém nem is lehetne. Bebeszéltem Lounak, hogy minden fasza, csakhogy az idegesítő kis foci csapata elhúzzon, ezzel Őt is magukkal rántva, egy idióta bárba.
Jól esne egy kis társaság, de ha Andrew és a képek megjelennek, megint csak elbasznék mindent. A magány jól esne, de félek egyedül lenni. Bár mondjuk tökmindegy hol vagyok és kivel, mégha képeket nem is látok, liba bőrös leszek és elnehezedik a mellkasom. Olyankor úgy érzem, mintha figyelmének és csak a megfelelő pillanatot várják arra, hogy elkapjanak.
A tévére koncentráltam, vagyis csak néztem és hallgattam annak ellenére, hogy nem tudom mi történik. Persze megvolt a hatása mivel kurvára megijedtem.
A kis akciómból feléledve kaptam magamhoz a távirányítót és kapcsoltam ki... Nem is tudom miért vesztegetem ilyen idétlen sorozatokra az időmet.
A mai fiataloknak ez jön be? Nos őszinte részvétem. XXI. század, nem kéne meglepődnöm. A mai tinik drogoznak, isznak és kedvükre dugnak. Már én magam sem tudom eldönteni, hogy egy ember hány fajta szexuális beállítottság mellett dönthet.. A mai világban vannak akik fával házasodnak össze, de képesek állatokkal is dugni. Jesszusom! És itt vagyok én, meleg vagyok, megöltem egy embert, és beteg vagyok... Elbaszottabb nem is lehetnék..
Louisnál találtam békére, Anyáékat úgy döntöttem, hogy hagyom egy ideig, hisz a lakásuk egy bűntény helyszíne, és persze általam!
Szeretnék már egy jó hírt hallani ami kijelenti, hogy minden a régi és, hogy: ,,Harry, te nem vagy gyilkos, egy jó ember vagy, és mostmár jól leszel!"