Türkiz [L.S]

50

Annyira tehetetlen voltam. Louis itt próbál lenyugtatni, de ez az álom nem akar kimászni a fejemből! Csak a véres kezemet látom és Lou megvető pillantását, miután elvágta a torkom. Mielőtt elsötétült volna a kép, csak az ugrott be, hogy Andrew és Louis falják egymást. Egy örökké valóságnak tűnt.. Ettől félek a legjobban, hogy egyszer csak mindenki ellenem fordul, de legfőképpen Louis. Ő az-az ember, akire az életemet bíznám, de nem olyan szempontból, hogy ő maga vegye el.. Rajta kívül "nincs" más akire támaszkodhatnék, mások szerint hülyeség, mert ott a banda, de őket már annyit untattam és egy "értem" -nél nem kaptam többet, pedig nagyon vártam a segítségre.. A banda mellett tartottam mindig magam. Nem voltam egyedül, csak a baromságokra koncentráltam. Tudom, hogy az állandó buli, az állandó részegség nem segít, és mások szerint ez nem segítség, de én akkor mégis azt éreztem.
Mindig beestem a gödörbe, onnan mások nem tudtak kiszedni, akárhogy próbálkoztak, magam kellett megoldanom. Megtanultam vele együtt élni, majd egyszer csak fogta magát és elhagyott. Jó érzés volt emberek közé menni, szórakozni... Annyira nem éreztem magam egyedül, mint általában.
Egy ideig a zenének éltem, írtam dalokat, verseket a naplómba és, ha egyszer elővettem, csak elolvastam őket és megnyugodtam, el szállt minden bajom.
Felszaladtam a szobába és őrülten kerestem. Mivel úgy rohantam, Louis nem értette és utánam sietett. Egyenlőre nem találtam, ezért ideges lettem. Louis kérdezgette, hogy mit keresek, nem szólaltam meg, mert úgyse tudja hol van, csak én.
-Harry! Mit keresel?! - Felkutattam az egész szobát, de szerencsére meg lett.
Le ültem a rumli közepére, kinyitottam valahol a naplót és olvastam. Olvastam, amíg le nem nyugodtam.
Sikerült lenyugodnom. A fél naplót elolvastam.
Vettem egy nagy levegőt, majd becsuktam.
Louis velem szemben ült.
-Minden oké? - Kérdezi aggódóan.
-Persze! Mostmár igen! - Oda jött, majd hozzám bújt.
-Nem akartalak megijeszteni, csak olyan valóságos volt az egész..
-Semmi baj, Harry! - Szeretném én is ezt gondolni...