Türkiz [L.S]

71

Mennyei illatokra, majd fájdalomra keltem. Körbe néztem. A kanapén aludtam? Aztán eszembe jutott a kis akcióm a Louval való ábrándozásomról. Legalább álmomban szexeltünk.
Nagy nehezen, de sikerült felkelnem a kanapéról, mintha le lennék bénulva, csak mindenhova hasít a fájdalom.
-Jó reggelt! - Valamit sütkérezett, én mögé ballagtam és átöleltem.
-Jó reggelt, Hazz! - Zárta el a gázt, majd velem szembe fordult.
-Hogy érzed magad? - Simított végig az arcomon.
-A kanapén aludtam. Hülye kérdés, most mindenem fáj. - Fájdalmasan felkuncogott, majd egy szenvedélyes csókba hívott.
Erre csak felraktam a pultra, mire a lábát a derekam köré kulcsolta. De egyszer csak elhúzódott.
-Mi a baj?
-Előtte együnk. Most lett kész, ki ne hüljön! - Szállt le a pultról, engem ott hagyva. Csalódottan ültem le az asztalhoz. Nem akartam enni, mert nem voltam éhes, de ha Louis meglátja, hogy nem eszek, leharapja a fejem, vagy a rosszabbik, hogy le sem fekszünk és kitudja hány napig, vagy esetleg hány hétig fog kínozni. Vagy úgy, hogy hozzám sem nyúl, vagy nem enged elélvezni.. Ne baszd el, Harry!
-Finom?
-Igen! - Próbáltam kis falatokat enni, hogy ne tömjem tele magam és, hogy ne legyen hányingerem. Muszáj voltam mindet megenni, mert, ha egy kis falatot is ott hagyok a tányéron, akkor azt hiszi, hogy nem volt jó.. Nehéz rajta kiigazodni, nemde? Túlságosan is törődik az emberekkel, csakhogy most én vagyok az, az ember, őszintén vágyok a törődésére, a közelségére és a gyengédségére.
Rá vágyom.