Türkiz [L.S]

79

Remény.
A remény bennem van, miszerint még jól lehetek..
Orvoshoz nem akarok fordulni, mert eddig nem éreztem nagy szükségét, de most be kell látnom, hogyha tenni akarok érte, akkor muszáj leszek elmenni hozzá.
Sosem szerettem az orvosokat.
Ellenszenvesek és nem jön be a módszerük.
A múltunkban turkálnak, holott semmi köze nincs a jelenhez.
Igaz, lehet egy múlt béli trauma, de ez biztos nem az.
A szerelmem akartam megvédeni, majd a családom. Lássuk be, szándékosan, ugyanakkor tudat alatt öltem meg.

Itt ülök a hekusnál és hallgatom, hogy mit állapított meg az eddigi kis előadásomból. A szeme szüntelenül a papíron van, miközben firkál és próbálja elemezni mit is mondjon.
-Tudod, Harry.. Egyenlőre írok fel gyógyszereket, ha rosszabbódik a helyzet, megbeszéljük és megpróbálom ki találni mi lehet a baj.. De most megbocsássatok, az időnk lejárt. Örültem, hogy megismerhettelek, és köszönöm, hogy hozzám fordultál! - Fogott velünk kezet, majd ki kísért.
-Hogy érzed magad, hogy elmondhattad valakinek a sztoridat? - Simogatja a hátamat Lou.
-Hát nem tudom, bár a nyugtató és az altató nem valami bíztató..
-Persze, tudom, de ez segít, hogy tudj aludni és, hogy megnyugodj, mégha kényszerből is, de így lesz neked a legjobb, hidd el nekem!
-Szeretném el hinni, de nem megy! Én sosem voltam ilyen! Nem szorultam ezekre! - Mutattam a felírt gyógyszerekre.
-Csak próbáld meg, kérlek!