Türkiz [L.S]

19

Nem szeretném, ha beigazolódna az, amit gondolok ezzel az egésszel kapcsolatban, de minek titkolni? Úgyis ez történik meg velem épp... És akármennyire is szeretnék nem tudok nemet mondani, és ez nagyon aggaszt.
Ki kéne már mozdulnom itthonról, de azok az emberek, akiket én a "barátaim" -nak hívok, utálnak. És sokáig is fognak.
De nem érdekelt. Felöltöztem és eldöntöttem, hogy még ha egyedül is, de elmegyek sétálni. Annyira nem is kellett kiöltöznöm, úgyis csak fekete cuccaim vannak.. Felkaptam a cipőm és lementem a nappaliba.
-Hát te? Mész valahova? - Kérdezte, Louis, de már a tévétől nem tudott elszakadni.
-Ja... - Felvettem a kockás kabát szerű felsőm, a pulóverem kapucniát is felhúztam, majd aki "majd meghal a depresszióba" sétáltam ki a ház elé.
Sétálgattam egy jó ideje amikor is a régi bandámmal találtam szembe magam. Inkább néztem a járdát, semmi kedvem nem volt valamelyik szemébe nézni, akinek most egy szemétláda senki vagyok. Mentem el mellettük amikor Zayn meg szólalt.
-Ez nem Harry volt? - Hiába nem akartam, megfordultam.
-De! Én vagyok! Csoda, hogy meg ismertetek!
-Harry? - Kérdez rá Eleanor, mintha nem lenne egyértelmű.
-Én vagyok, igen! Mi olyan nagy szám ezen?
-Mi a helyzet? - Kérdezi Zayn, mintha soha, semmi közünk nem lett volna egymáshoz.
-Ha nem érdekel, ne kérdezd meg! Egyszerű!
-De most mivan?
-Semmi bazdmeg! Csak nagy fasszopók vagytok az utóbbi pár hétbe! Tudom, hogy jót akartok, vagyis akartatok, de miért nem lehet elfogadni, hogy "jó" ez így nekem? Oké, hogy védeni akartok, de ha épp nem Louis, akkor majd más bánt meg! Ennek így semmi értelme! Szégyeljétek magatokat! - Egyszer hiába voltak a családom, mostmár nem érdekel! Az ilyen nem barát, ha nem tudja elfogadni, hogyha a másik mégcsak kis ideig is, de boldog, akkor rohadjanak meg ott, ahol vannak! Faszomat se érdekli ezen túl!
A parkban voltam és néztem ahogy a gyerekek játszanak. Jól esett ez a fajta "lenyugvás". Mindig a nővéremmel voltunk itt a parkban, aztán fogta magát és egyről elég hamar a kettőre, elköltözött.
A kis sziesztámat a telefonom rezgése zavarta meg.
-Halló? - Szóltam bele.
-Louis vagyok! Hol vagy? Mikor jössz?
-Mondasz egy időt?
-Este fél hét van..
-A parkban vagyok.. 20 perc és otthon vagyok! - Választ se várva, kinyomtam a hívást. Így elment az idő? Kár..
Muszáj voltam haza jönni, pedig úgy elüldögéltem volna még a padon...
-Itt vagyok! - Bementem a konyhába, ahol Louis ült a pulton.
-Oh! Szia! Nem hallottalak! - Pedig még hangosan is mondtam, de tökmindegy.
-Talán, mert annyira el vagy gondolkozva..
-Bocsi!
-Minden oké? - Kérdeztem tőle.
-Persze! Veled?
-Semmi.. Találkoztam Zaynnékkel..
-Jaj!
-Úgy ahogy mondod! De! Lebasztam őket! - Ültem fel mellé a pultra.
-Na! Ügyes vagy, Hazz!
-Hazz.. Hazza? - Kérdeztem, mert ezt a becenevet nem vágom.
-Így hívtalak álmomban..
-Szóval velem álmodsz újonnan.. - Villantottam egy perverz mosolyt.
-És az a vicc, hogy álmodni se szoktam... - Ekkor feloldotta a telefonját, láttam, hogy Zaynnel beszél, úgyhogy inkább felmentem a szobába és kínomban lefeküdtem.