Türkiz [L.S]

92

Végre kiengedtek a kórházból!
Úgy döntöttem, hogy amíg megemésztem ezt az egészet, haza jövök és kihasználom, hogy a nővérem itt van és ápolgat. Őszintén. Most csak rá van szükségem. Rá és a tanácsaira.
Mint, ahogy kiskorunkban, most is itt ülünk a szobámban egy bögre kakaóval a kezünkben.
-Remélem már jobban vagy!
-Igen, már igen! Jó újra veled lenni!
-Hiányoztál nagyon, öcsi!
-Emlékszel.. Mikor elmondtam a szerelmi a csalódásom?
-Persze, hogy emlékszem! Egyébként.. Mondta Louis, hogy nálatok volt Luke..
-Igen.. Random rám írt, hogy a városban van és, hogy találkozhatunk-e. Aztán megjelent Lou is.. Eléggé bírták egymást.. Furcsáltam is, de azóta nem beszéltünk..
-Én csak annyit mondok, hogy Louist semmiféleképp ne dobd el magadtól!
-Nem szeretném! Végre újra önmagam vagyok és érzem, hogy szerelmes vagyok belé! - Boldogan mosolygott rám. Rég láttam így mosolyogni, főleg nem rám.
-Olyan boldog vagyok, Harry! Végre valaki életet lehelt beléd.. Rád fért már valljuk be! Büszke vagyok! - A meghitt pillanatot anya bejelentése zavarta meg, miszerint kész van a vacsora.