Late Nights

20. Fejezet

Sziasztoook! Meghoztam a hosszabbított változatot.Jó olvasást!
Sok puszi.
- D

D

É

M

O

N

Jól hallottam mind azt, mi elhagyta ajkait? Démonok világába? Hiszen démonok nem léteznek. Ugye? Mind ez csak egy rossz vicc. Más nem is lehet. Mind ez csak a kitalációja, nem de?

Bambán tekintek felé, míg átismétlem a szavait a fejemben, s más nem is kering a gondolataim közt.

Démon.

Számomra a démonok egy sötét lények, mik nem képesek semmi másra, mintsem rosszat cselekedni. Élvezve figyelik végig mások szenvedését, s a gondolatra a gyomrom összeugrik. Az elképzelés mi eszembe jut róluk az nem más, mint a sötét aura, illetve a hozzá tartozó éjfekete szemek, mik kiszipolyozzák az ember lelkét, ott helyben. Abban a pillanatban meg sem tudtam mozdulni. Torkomban egy gumó kezdett keletkezni, mi megakadályozta nyelésem, illetve levegővételem. Gyomrom furcsa módon görcsben ugrott össze. S kezeim igen láthatóan remegtek meg. Arcom falfehérré sápadt, s szemeim kitágultak.

- H- Harry... mégis miről beszélsz? - Kérdeztem halkan, mi csak egy gyenge suttogásként hallatszódott a levegőben.

- jól hallottad. - Körbe tekintett, s én követtem tekintetét, az emberek egy körbe özönlöttek mindenhonnan, s ez megrémisztett. Ajkaim megremegtek, s félelmem próbáltam palástolni, egy ajakharapással, mi valljuk be, nem jött össze.

Az emberek, egyre jobban kezdtek közeledni. S egymás vállába kapaszkodtak, így egy kört alakítva ki körülöttem, s Harry körül.

- Harry mi a f..? - Kezdtem bele, s hajamba túrva feszülten keringtem, jobbra- ballra. Szemem a sok ismeretlen arc között cikázott, s éreztem, hogy menten el fogok ájulni. - mi folyik itt? - Kérdeztem kétségbe esve, s ha hangom nem is, de hangom, illetve testem elárulta, ahogyan Harry elé érkezve elkaptam karját, s rászorítottam. Harry rám tekintett, s arcán a nagy semmi volt olvasható, ennyire érzéketlen arcot még sosem festett magára. S ez felbőszített. Ő, mit sem törődve lehámozta idegtől rángó karom magáról, s két lépést előre lépett, majd zsebéből kivett egy bicskát, ajkaim elnyíltak, s kezeim eléjük helyeztem. Testem megrázkódott, ahogyan lelkem is. Mégis mit akar azzal a bicskával? Testével felém fordult, majd arcán egy vérfagyasztó mosoly terült szét. Éreztem, amint egyre jobban hanyatlok a kábulat felé. S mégis két talpon maradtam. Harry megforgatta ujjai között a bicskát, akár csak egy bűvész trükk, és még meg is mosolyogtam volna a dolgot, ha mindez nem bicskával történne. Egyszer csak megállt, s jobb kezében tartva, megmarkolta az eszközt, s bal tenyerén végighúzta, s ha még lehet, akkor szemeim még annál nagyobbra kerekedtek. Felziláltam. S körbetekintve a tömeg egyre csak sokasodott, ahogy egy formát alakítottak ki. S ez volt az a pillanat, mikor a felismeréstől akkora pofont kaptam, hogy szinte éreztem, ahogy felhasítja bensőm, s szétmarcangol. Az alak, mit megtestesítettek, az nem más volt, mint amit régebben rajzolgattam kis jel. S fogalmam jelentéséről fogalmam sincs, mégis mindenhol szembetalálkozok vele. Harry feje hátrahanyatlott, ahogyan végigfolyt a vér a tenyerében. S közben egy fülsüketítő morgást hallatott. Összerezzentem. S mikor lassan felém pillantott, tekintete az enyémbe égett, s helyemen tartott. Megbabonázott. Léptei kimértek voltak, s lassúak. Arcán egy vágytól fűtött vigyor rajzolódott ki arcvonásaiból. Tekintetem a padlót égette, ahogyan nem mertem feltekinteni rá. S nem sokra rá, érdes kéz nyoma súrolta végig állam, ahogy két ujja közé fogta, s felemelte állam, ezzel elérve, hogy rátekintsek.