Late Nights

9. fejezet

Alakom összerezzent az ágyon, s így magzatpózban kucorogtam össze. Szemeim rebegtetve nyitottam ki, s a lélegzetem próbáltam egyenletessé varázsolni. Bal kezem a homlokomnak simítottam, s egy nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Csak egy álom volt. Egy álom. Ismét. Kezem lassan végigsiklik a homlokomon, így az izzadság cseppeket letöröltem magamról. Felülve az ágyon, körbenézve a kis nappalin, mi elém tárult, észrevettem, hogy az ablaknál nincs teljesen behúzva a függöny, így gyenge fény szűrődött be a szobába. Lábaim magamhoz húztam a takaróval együtt, s közrefogtam őket a karjaimmal. Majd fejem lomhán rádöntöttem. Csak egy álom volt, semmi más. Ez nem fog megtörténni soha. Soha. Nem fogok közel kerülni hozzá, nem engedhetem meg magamnak. Egy aprót morogtam, ahogyan megéreztem egy kisebb szellőt átsuhanni a szobán. Alakom menten összébb húztam. Biztos nyitva maradt az ablak. Gerincemet kiegyenesítettem, s elmeredtem. Bal kezemmel sietősen arrébb löktem a takarót magamról, s erőt véve magamon. Felegyenesedtem a kanapéról, mi most az ágyam szerepét töltötte be, s utam az ablakhoz vezetett. A függöny, apró fodrokat alkotott a levegőben, ahogy a gyenge szellő meglibbentette az anyag aljának a szegéjét. Ujjaimmal végigsimítottam az anyag mentén, mi bársonyos volt. Szemeim egy pillanatra lehunytam, és élveztem, ahogyan a könnyű selymes anyag az arcomhoz érve cirógatja a bőröm. Azonnal kipattantak, mikor egy éles fény suhant át a tekintetem előtt. Arrébb vonva a függönyt, kitekintettem az ablakomon. S a nagy semmivel néztem farkas szemet. Fejem hátrahanyatlott, s egy mély morgás hallatszódott végig a kis térben. Kezeimmel az ablak nyitójáért nyúltam, s elforgatva azt, kitártam. Így a kellemes enyhe hűvös szél megcsapta arcom. Egy mélyet szippantottam a levegőből, s tekintetemmel a kis utcát figyeltem. Körbenézve észrevettem, hogy tömérdeknyi fa és bokor van a szálló körül. Az egyik távoli fán akadt meg a szemem, mi mellett egy homályos sötét foltot lehetett megfigyelni. Szemeim egy vonalba szöktek, ahogy próbáltam hunyorogni, ezzel jobb rálátást remélve a foltra, de semmi. Kezeimmel a belső párkány részt markoltam, s éreztem, ahogy kezdenek zsibbadni ujjaim, a párkányra mért szorítástól. Szemeim kitágultak, mikor a homályos folt egy vonalba torkollott, s átsiklott a fák közt. Ezzel teljes mértékben eltűnve a szemem elől. Hirtelen kiégett az utcai lámpa, s abban a pillanatban összerezzentem. Hátrébb löktem magam az ablaktól, s nyomban becsuktam az ablakot, elfordítva a zárt rajta. A függönyt gyorsan elhúztam, hogy teljes sötétség borítsa a szobát, de ekkor egy kéz érintését éreztem ráfonódni a vállamra. Testem nyomban vett egy 360° fordulatot, majd a szívemhez kaptam a kezem, mikor megláttam Liz-t.
- Istenem, Liz. – Ziháltam fel, ijedtségemben. – ilyet többet ne csinálj.
- miért nem alszol? – kérdezte, mellőzve a reakciómat.
- felkeltem, mert egy kis fény jött be az ablakon. Csak beakartam csukni az ablakot, és elhúzni a függönyt. – adtam tudtára.
- láttál valamit? – szemei kezdtek sötétülni, és ez engem megrémisztett.
- nem. – néztem oldalra.
- megkérdezem még egyszer. Láttál valamit, Alisa? – sziszegte a fogai közt dühösen.
Szemeibe nézve mélyről jött dühöt véltem felfedezni, s ez nem jelentett jót. Főleg, hogy nem tudom, hogy mire is számítsak, hiszen, még sosem láttam ilyen dühösnek azelőtt őt ilyennek. A gerincemen végigfutott a borzongás, s élesen szívtam be a levegőt, vajon mi lelhette Liz-t, ami így feldühítette? Talán az, hogy láttam olyasvalamit, ami talán nem megengedett, vagy esetleg csak nem kellett volna látnom? De szinte, ez a két dolog ugyan az. Így bátorságot vettem, s a szemeibe néztem, mik most teljes sötétséget tükröztek felém.
- Liz a-a sz-sz-szemed… - akadt el a lélegzetem.
Amint dadogva, de kiejtettem ezeket a szavakat, Liz lehajtotta fejét, majd az orrnyergét kezdte el lassan nyomkodni. Talán ha egy-két perc eltelt, s egy nagy sóhajtást hallottam Liz felől, majd felnézett vissza rám. Szemei most már abban a színben pompáztak, amiben mindig is szoktak, s bevallom, ez megnyugtatott. Egy ideig.
- nos? – kérdezett ismét türelmetlenkedve.
- nem láttam semmit. – erősítettem meg az előző válaszom.
- Nem tudsz hazudni, Alisa. – nevetett fel keservesen Liz. – ha nem láttál semmit, ahogyan te azt állítod, akkor miért ugrottál el az ablaktól, olyan sebesen? – Arca megfeszült. S én csak megráztam a fejem.
- Hirtelen elaludt a kinti világítás, ezért megijedtem, utána te pedig rátetted a kezedet a vállamra. Csak hogy tudd, hajnali… - gondolkodtam el, hogy mennyi idő is lehet pontosan.
-  04:30. – pillant a falon lévő órára.
- 04:30. – ismételtem el utána.
- aludnod kellene. – biccent a kanapé felé, mi most kihúzva, egy ágy szerepét tölti be.

***