Late Nights

17. fejezet

Sziasztoook! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! Puszi.
- D

- Alisa, te mi a fenét csinálsz ilyenkor fent? – Hallom meg Liz morgó hangját mögüllem.
- Liz! – Szóltam rá ijedtemben. Miközben felé fordultam.
- 3 óra van. feküdj vissza és aludj! – Korholt le. Majd mellém sietett, s kitekintett az ablakon. Félig felé fordultam, s ajkaim összepréseltem ijedtemben. Féltem kitekinteni. S szemügyre venni, hogy az az alak, ott-e van még. – Üldözési mániád van? – Pillant felém egy pillanatra Liz, felvonva jobb szemöldökét.
- paranoia. – Biccentek.
- hmm, jobban aludnál, ha melletted feküdnék, Miss félelem? – Kuncog rajtam jót. Habár én csöppet sem tartom viccesnek az elmúlt perceket, a hideg rázott, le s föl a gerincemen. S ezt egyáltalán nem jó értelemben éltem meg.
- megleszek. – Mormogom az orrom alatt.
- Lisa? – Fordul felém Liz. – Li..
- megleszek! – Mondtam ismét. – megleszek, csak ki kell frissítenem a fejem. – Válaszoltam végül.
A szekrényhez vonszoltam magam, s lekaptam egy vastagabb köntöst, gyorsan átszőttem rajta mindkét karom rajta, s bevontam magam vele, majd szorosra kötve a kötőjét, masnit csináltam belőle. Két kezemmel megdörgöltem az arcom, s ránéztem Liz-re. Ki most a ’ sajnálom’, s ’ mit csináljak?!’ arcvonások közt volt. Sóhajtva megráztam a fejem, s tovább álltam.
Lépteim hallatszottak végig a nappalin, s végül elhatároztam, hogy készítek magamnak egy jó meleg teát. A konyhába érve gyorsan felpipiskedtem az egyik szekrényhez, s lekaptam egy bögrét, amit később tele engedtem vízzel. Majd mikróban megmelegítettem. Míg vártam, jobb kezem ütemesen dobogtattam a konyhapulton, s egy ismeretlen ritmust kezdtem dúdolni. Amint végeztem a melegítéssel, ízesítettem a teát. S egy ötletem támadt. Lábaim végig vittek a nappalin keresztül az előszobába, s elfordítottam a kulcsot a bejárati ajtóban. S mit nem igazán tenne meg egy hozzám nem hasonló normális ember, kinyitottam az ajtót. Kilépve rajta, becsuktam magam mögött az ajtót. S lecsúsztam az ajtótövébe. Lábaim felhúztam magamhoz, s kezeim keresztülfontam a bögrémen. Meleg érzés töltött el, ahogy megéreztem a teának hőjét szétáradni a tenyeremen. Elmosolyodtam, s a bögre szájánál kezdtem körözni ujjammal.

„ Nem kéne kint lenned.” – Hallom susogó hangját közvetlenül a fülem mellett, mi szinte már cirógatja nyakam. Összerántottam a nyakam.

„ Menj vissza, fel fogsz fázni!” – Elmosolyodtam, ahogy hallom hangját, mégsem látom sehol.

Olyan, mintha megőrültem volna. Az ő hangját hallom, még sincs itt. Nem látom, de olyan, mintha mégis itt lenne. Mindvégig mellettem.

„ Itt vagyok, mindig.”  - Hangja érdesen csengett, s hideg szántotta végig a gerincem vonalát.

„ Melletted”

Megmosolyogtam, s ajkaimhoz emeltem a meleg teám, s egy jó nagyot kortyoltam belőle. Felmelegítette bensőm, és egy jóleső sóhaj hagyta el ajkaim. Szemeim lehunytam, s csak kiélveztem a pillanatot.

- nyisd ki azokat a gyönyörű szemeidet, Alisa. – Hallom mormogását, közvetlenül előttem. Térdeimre kisebb nyomás erősödött. S ajkaim összepréselve a térdemnek nyomtam.
- te nem lehetsz itt… megőrültem. – Motyogtam vissza kelletlenül, s egy fájdalmas sóhaj szökött ki ajkaimon keresztül.
- honnan tudod megállapítani, hogy nem vagyok itt szépségem, mikor ki sem nyitottad a szemeid? – Tarkómon az összes létező szőrszál felállt, s az-az ismerős rémisztően mámoros érzés maga alá kerített. Szemeim még jobban összébb szorítottam, hiszen egy szavát sem hittem el. Úgy éreztem, mint aki képzelődik, s meglehet, hogy most is ez történik, csak ne érezném azt érzést, amikor itt van velem. Közvetlenül a közelembe. – Alisa, fogadj szót, és hagy lássam a szemeid! – S ott és akkor, azt hittem, hogy végem van. Mikor a régről ismert érdes kéz érintése cirógatta végig jobb orcám ívét. Végig követve az állam vonalát, s mikor odaért, nem bírtam tovább, s kinyitottam a szemeim.
- istenem! – Szakadt ki belőlem egy elfojtott sikoly, ahogyan kezem a szám elé helyeztem meglepettségemben. Ott volt. Ott volt előttem guggolva. Lágyan mosolyogva bátorításképpen. S azt se tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.
- most már elhiszed, hogy itt vagyok? – Nevet jóízűen, s egyik szememből a másikba tekintget, s én ismétlem mozdulat sorait. A szemeim égni kezdtek, s ajkamba harapva próbáltam ellenállni a mardosó érzésnek, ami a szememre, torkomra, s a gyomromra is kiterjeszkedett.
- t-t-te h-hogy? é-és mi? h-ogy… Uram atyám. – Bújtam térdemhez közelebb, így elrejtve frusztráltan eltorzult arcom, egyszerre örültem, mert nem csak képzelődtem, hogy itt van, végre láthatom, s nem csak a hangját hallhatom. Itt volt, s ez elgondolkodtatott, hogy vajon hol volt eddig, miért nem volt suliban, s hogy most miért van itt. Kuncogása végig hallatszódott az utcán, s gerincemen pedig a jóleső hideg futkosott. Felnéztem rá, hihetetlenül, mintha kételkedtem volna abban, hogy itt van. S ő csak nevetve megrázta a fejét, s leült mellém, majd kibontotta kabátját, majd lehúzva rajta a cipzárt, felét felajánlva, átkarolta hátam, s máris megéreztem a kabátja nyújtott meleget.
- maradj nyugton, úgy remegsz, mint a nyárfalevél. – Kuncog, s jobban magához szorít, így milliónyi bizsergést elindítva bennem, mi eljut a testem összes pontjára. S ajkaim szétnyíltak, majd mivel nem találtam szavakat. Így visszacsuktam őket. Felé tekintettem, s sapka fedte fejét, alakját egy nagy kabát tartotta takarásba, engem is beleértve. Lábait a szokásos kopott nadrág, s lábfejeit a barna bakancsai. Másik kezével megragadta ismét az állam, s maga felé fordított. Arcunk éppen pár centire volt egymástól, s már szinte éreztem azt az isteni mentolos illatot, s a drága parfüm, mi elhomályosította gondolataim, megbabonázott.
- te… itt vagy. – Mondtam még mindig hitetlenkedve.
- igen, tovább léphetnénk? miért vagy kint a hidegben? – kérdezte érdes hangján.
- gondolkodnom kellett. – Préseltem össze ajkaim. Majd megragadtam a mellettem lévő bögrét, s lassú kortyokat ittam belőle.
- gondolkodnod kellett… - Ismételte meg a szavakat. – nem fázol? – Tekintett felém.
- hol voltál eddig? – Sziszegtem a fogaim között.
- csak nem hiányoztam? – Nevetett hitetlenkedve.
- nem. – Válaszoltam túl gyorsan.
- oh, nem? akkor meg mit érdekel, hogy hol voltam? – Szökik fel egyik szemöldöke.
- csak válaszolj a kérdésemre. – Mondtam monoton hangon.
- dolgom volt. – Merengett el a távolba.
- oh. – Sóhajtottam fel, s még egyet kortyoltam a teámból. – milyen dolgod? – kérdeztem vonakodva a válaszától.
- az nem tartozik rád, Alisa. ne üsd bele az orrod olyan dolgokba, amihez nincs közöd. – Mormogta. S a hangjától a hideg futkosott a testem összes pontján.
- é-én csak .. – Hajtottam le fejem, máris rosszul érezve magam.
- te csak mi? hmm? – Kezdett bele. S arcát azonnal felém vetette. Még a lélegzetem is elakadt a közelségétől, ahogy ismételten két szemem közt váltogatta a tekintetét. S, ahogy közelebbről szemügyre vettem az arcát. Még jobban elakadt a lélegzetem, hiszen arcát, csak ugyan, mint az álmomban is, sebek borították gyönyörű arcát. S csak reménykedni próbáltam, hogy nem volt igaza az álmomnak.
- az arcod. – Sápadtam el, ahogy megpróbáltam hozzáérni, de gyorsan elkapta kezem, s lenyomta a térdemre.
- ne érj hozzám! – Prüsszögte. Szemeiből áradt a düh.
- mi történt veled? – Kérdeztem megrémülve. S az egyetlen szó hagyta el a száját,amitől a legjobban féltem.

-te.