Late Nights

14. fejezet 3/3

Fejem zsongott az álomtól, mi maga alá kerített ismét. Csak tudnám, hogy miért álmodok folyamatosan vele... Jobb kezemmel nyújtózkodtam, míg meg nem találtam az éjjeliszekrényen lévő kis lámpát, mi felkapcsolva, homályba ugyan, de bevilágította az egész teret. Felültem az ágyon, s megdörgöltem szemeim, az órára pillantottam, mi 20:50-et mutatott, figyelmem a saját ruhámra irányult, s ekkor rögzült bennem, hogy még le se fürödtem. Fejem rázom a gondolatra, majd erőt véve magamon, kelek ki az ágyból, s utam a fürdőszobába irányul. Kiérve a szobából hangokat hallottam a konyha felől, így lassan és csendben settenkedtem lábujjhegyen állva. A hangok egyre érthetőbbek lettek, míg meg nem által a falnál, ahol már csak be kellett volna, hogy forduljak. Mégsem tettem.
- szóval... hogy ment? ... igen... távol... - Feleli Liz a telefonba, majd körbe tekint a kis térben. Alakom visszahúzódik, a leselkedésből, hogy nehogy lebukjak, egyik kezem a számhoz emelem, hogy még véletlenül se adjak ki bármilyen hangot. - igen itt vagyok, csak azt hittem, hogy van itt valaki... igen az érzékeim már nem olyanok, mint régen. - feleli kuncogva Liz. Vajon mire értette, hogy nem olyanok már az érzékei? Szemöldököm összevonom. Furcsa. - szóval azt mondod, hogy erős... elkezdődött?... annyira elvert? - kuncogott Liz, s merszet vettem ahhoz, hogy ismét visszatekintsek rá. Feje hátracsuklott a nevetéstől. S a jókedv csak úgy sugárzott róla, mint aki boldog. - már megbocsáss, Mr. Összevert, de ezen. jót nevettem... rendben rajta tartom a szemem, amíg kikupálódsz a zúzódásokból. - biccentett Liz, annak ellenére, hogy a vonal túlsó végén lévő fél, nem látja mind ezt. - hogy érted, hogy ismeri a Claro jelet?! - sipákolja Liz.
S ekkor volt az, mikor szembesültem a dologgal, hogy rólam van szó. Harry a kocsiban, útban hazafele kiakadt, mikor egy furcsa jelet rajzoltam az ablakra, s nem értettem a miértjét. S még most sem értem, de ki fogom deríteni mind ezt. Ezek szerint valaki összeverte? mégis kicsoda? Ha rólam beszéltek, akkor ezek szerint... NEM! Emlékezeteim szerint elvitt egy közeli kis erdőbe, ahol tele volt komolysággal, s arról beszélt milyen fontos, hogy bízzak magamban, hogy tudjam a kezelni a dolgokat, s mindig vigyázzak magamra. Ennek semmi értelme. Mégis, hogy jöhetnék szóba én, és Harry, meg a verekedés egy mondatban? Főleg úgy, hogy Harry kerül ki alóla vesztesen. Fejem rázom, ez hülyeség. Lépteim lassan, s kimérten közelítették meg ismét a fürdőt, ezúttal célba is értem, s mikor megtettem, gyorsan kinyitottam az ajtót, s belépve rajta, már csuktam is vissza. Hátammal nekitámaszkodtam, s egy mélyről jött levegőt fújtam ki. Arcom kezeimbe temettem, s lecsúsztam a csempére, mi meglehetősen hideg volt a fenekemnek, felszisszentem. Lomhán bambultam magam elé, s elgondolkodtam ismét. Vajon csak képzelődtem az egészet, vagy sem? Emlékezeteim szerint csak beszélgettünk, s egészen jól megvoltunk, míg nem hazaindultunk és az ablakra nem rajzoltam. Ezek után minden teljesen megváltozott, s ez elszomorított. Erőt véve magamon, felkászálódtam a csempéről, s elindítottam a meleg vizet a zuhanyfülkébe, mikor megelégedtem a hőfokkal, megváltam a ruháimtól, s beálltam a zuhanyrózsa alá. Gondolataim szerteágaztak, amint visszaemlékeztem, mind arra, mit Harry-vel éltem át a mai napon. Ahogyan Harry előttem sétál, s én nemet nem ismerve loholtam utána, hogy lépést tudjak tartani, a hosszú és vékony lábaival, mik szinte irigylésre méltóak voltak. Alakja nyugodt volt, lomha, s lassú léptekkel járkált az avaron, mi bakancsa alatt, csak úgy recsegett és ropogott. A levegő tiszta volt körülöttünk, s szinte még most is hallom, amint sűrűn veszi a levegőt, s morcos arcával találkozok szembe, mikor hátrafordult felém, s elmormogott, egy szimpla „ Szedd a lábaidat" -t. Szemhéjaim lecsukódtak, s ajkaim egy íves mosolyba kunkorodtak fel. Fejem neki döntöttem a zuhanyfülke falának. S remegve kieresztettem a levegőm, mit nem tudtam, hogy eddig bent tartottam. Még mindig látom, ahogy észreveszi, hogy nem tudtam felvenni vele a tempót, s fújtatva karon ragad. Ahogyan göndör fürtjeibe belekap az enyhe szellő, s jó magam elkuncogom magam. Érzem a karomon érintését, mikor megbotlottam, s időben elkapott, s hátulról magához vont, s lágyan a csípőm fölé eresztette a kezeit, majd a fülembe mormogta „figyelj a lábaid elé". Még most is érzem, ahogyan elnehezedik a tüdőm, a közelsége miatt, s a hátamon érzem szívverését. Szemeim összeszorítom az emlékre. Kezeim végigsiklanak a hajamon, s kisimítom az arcomból, óvatosan sampont engedek az egyik tenyerembe, majd összedörzsölve kisebb- nagyobb habot értem el ezzel. Majd jólesően a hajamba masszíroztam. Az emlékek egyre jobban felerősödtek, s a mosoly egyre nagyobb és nagyobb az arcomon.
„ Milyen érzés távol lenni a külvilágtól? „ - Hangzottak Harry szavai.
„ Egészen nyugtató" - Motyogtam alig hallhatóan. Lesütött szemekkel.
„ Nézz rám mikor hozzám beszélsz, Alisa!" - Erősködött. Mire csak biccentettem.
Amikor egy letisztult részhez értünk. Ahol kevesebb volt a fa, s a bokor. S csak az avar takarta be a talajt, Harry karon ragadott, s elráncigált a helynek közepére. Leguggolt, majd vitt magával engem is, így én a fenekemen kötöttem ki. Harry arcán egy kiismerhetetlen mosoly ült, mit nem tudtam mire vélni. Így csak egy nagy levegőt véve, törökülésbe helyezkedtem el, s Harry követte a mozdulatsoraimat. A szél gyengéden járt körülöttünk, így a hajamba bele-bele kapott párszor. S Harry rögtön előrenyúlt, hogy elsimítsa őket. Jobb keze elidőzött a tincseim közt, s szorosabbra fogta szorítását. Egyik szememből a másikba tekintett, s levegőt sem mertem venni.
„ sose légy félénk, mutasd meg, hogy ki vagy, s küzdj a célodért, minden áron" - Mormogta.
„ Mindig figyelj, minden részletre, hogy később ne éljenek vissza a tudatlanságoddal." - Teszi hozzá. „ Miért mondod ezt nekem? mire gondolsz?" Vonom össze a szemöldökeim.
„ Később mindenre rá jössz, és nem kell majd magyarázkodnom neked. most legyen annyi elég, hogy mindig vigyázz magadra, s sose engedj a sötétségnek"
Ez az egyetlen mondat kavargott a fejemben, mik az utolsó volt, mi lényeges lenne. Ezután csak semmiségekről beszéltünk. S hülyeséget játszottunk, mint például, fogalmam sincs, hogy honnan kerített egy labdát, egy kisebb teniszlabda nagyságút. A játék lényege az volt, hogy az egyik fél eldobja a labdát, s a másik elkapja azt, s aki elkapta, neki válaszolnia kell a dobó kérdésére feltétel nélkül. Így kötöttünk ki egymással szembe, labdát dobálva egymásnak, s bombáztuk kérdésekkel a másikat. A végén mikor túl magasra dobta „véletlenül" Harry a labdát, a nyújtózkodás következtében hátraestem. S nevetve megráztam a fejem. Fogalmam sem volt, mi volt olyan mulatságos ebben, hogy ügyetlen voltam, mégis jót nevettem magamon. Amíg egy sötét alak felém nem tornyosult, s a napvilágot eltakarta előlem. Szemeim nyomban kipattantak, s egy sötétzöld szempárral ütköztem szembe. Arca komolyságot tükrözött, s alakja meglehetősen merev, s feszült volt, mikor fölém helyezkedett. Haja szinte arcomba lógott, ahogy közeledett felém, s homlokát az enyémnek döntötte. Mellkasom elnehezedett, s egyenesen a szemeibe tekintettem, nem mertem, s nem is bírtam másfele koncentrálni.
„ Harry... m-mit csinálsz?" - Hangom remegett, s dadogva ejtettem ki a szavakat.
„ vigyázok rád."- Felelte komolysággal teli hangon. „ mindig"
„ mindig nem tudsz megvédeni" - Mosolyodtam el.
„ Kihívás elfogadva, szépséges Alisa."
- Alisa... meddig fürdesz még?! - Liz hangja ébresztett fel az emlékeimből, az ajtón kívülről.
- 2 perc! - harsongtam vissza.
- igyekezz. nem te vagy az egyedüli női egyed ebben a házban! - Hallom válaszát nevetve.
Szemeim forgatom, majd elzárom a zuhanyt, s kiszállok a zuhanyzóból.

***
Megvártam míg Liz végez, s elalszik. Szerencsém, hogy mélyen alszik, különben nem tudom mit tettem volna. Óvatosan lekászálódtam az ágyamról, s a dobozom kutattam, mi tele volt az én jegyzeteimmel. Lekaptam a tetejét, s egy maroknyi papírt a kezem közé vettem, gyorsan kisettenkedtem a nappaliba, ahol felkapcsoltam a lámpát, s nekiálltam tanulmányozni a papírokat. Ugyan azon a spanyol nő írását olvasgattam, s átlapozgattam őket. A nő meglepően hasonlított egy szemszögből hozzám. Ő is hallotta a hangokat.Viszont több összetűzést nem vettem észre. Egyszer csak felfigyeltem valamire. Az egyik lap meglehetősen vastagabb volt a többinél, így elkezdtem vizsgálgatni. A következő pillanatban éppen, hogy megpiszkáltam, szétnyílt, s két lap lett belőle. Szemöldököm összeugrott mikor egy kisebb cetli esett ki a lapok közül. Felkapva azt a földről ezt lehetett róla olvasni:

„esto es sólo el principio"