Late Nights

13. fejezet 2/2

Ez az egyetlen egy mondat lengett a levegőben, s nem hagyott nyugton. Visszhangként kísért el mindenhova, s talán egy kívülállónak úgy tűntem, mint aki csak testileg van jelen az adott helyen, mert az elmém teljesen máshol kötött ki. Harry miután ezt a két mondatot elhadarta, nem mondott semmi többet, s kézen ragadott ismét, majd óránkra siettünk. Mi meglepő volt, hogy a fiúknak nem velünk volt órájuk, viszont mégis utánunk tartottak, csak éppen a terembe nem léptek be. Utam az egyik leghátsó padhoz irányult, s meg is indultam volna, ha nem érzem azt, hogy valaki visszahúzna. Fejem oldalra fordítottam, s Harry érzelemmentes arcvonásaira tekintettem. Arcom meglepődést tükrözött, hiszen nem tudtam a dolog miértjét.
- ne siess. - mormogta.
- már bent van a professzor. - adtam a tudtára nyugodtan.
- és? - hangja unott volt, s kezdett felidegesíteni, mindössze másodpercek alatt...
- csak eressz, és a helyemre tudok menni. - hangnemem megfelelt az övével, miközben a szemeim egy kört róttak le.
- hol van a helyed? - kérdezte feltekintve rám.
- hátul.
Válasza csak egy biccentés volt, s ezt egy, úgymond ' engedélynek ' vettem. Így lábaim lassú, de mégis ütemben szelték az utat az utolsó előtti padsorhoz. Táskám egy fáradt sóhajjal a padra csúsztattam, s kihúztam a székem, így helyet tudtam foglalni. Nem később nálam, Harry pontosan mellettem jobbra foglalt helyet, enyhén szólva zavart, mert úgy éreztem, hogy a privát zónámba próbál beférkőzni, mégis szó nélkül hagytam. Figyelmem most a professzorra terelődött, ki háromszor elég hangosan összeütötte két kezét ahhoz, hogy az egész termet bezengje, s visszhangként járja át. Előkaptam a jegyzetfüzetem, s egy tollat, mit a táskám oldalából halásztam elő, a toll egyik végét a számhoz emeltem, s elég szorosan közre zártam a fogaim körülötte, majd fejemmel hátrébb húzódtam, így lejött a toll kupakja. S a toll másik végére helyeztem azt. Szemem sarkából éreztem, hogy valaki figyel, s mikor felnéztem Harry-re, tekintete teljes mértékben rajtam volt. Egy nagyot nyelt, s egyetlen egyszer sem pislogott. Kezdtem frusztráltan érezni magam, így megköszörültem a torkom. Ajkait egy vonalba préselte, mik kezdtek elfehéredi, s nem csodálkoztam, hiszen olyan erőt mért rájuk. Tekintetem, lefelé vándorolt, s ekkor vettem észre, hogy jobbjában görcsösen szorongatja a saját tollát. Bütykei elfehéredtek, s tudtam, hogyha így folytatja, el fogja törni a tollat.
- Harry. - nyeltem egyet. Harry utánzott, s a kezében lévő toll abban a szent minutumban kettétört.
- igen, Alisa? - szűrte ki fogai közt.
- jól vagy? feszültnek tűnsz. - mondtam a nyilvánvalót.
- chh - horkantott fel. - semmi sincs rendben. - tekintete az ajkaimról a szemeimre siklottak, majd vissza, s megismételte párszor. - semmi.
- ezt meg hogy érted? - kérdeztem lomhán, míg a professzor szavait visszaidézve a fejemben, szorgalmasan véstem le a még alig használt füzetembe.
- ne tegyél úgy, mint aki kurvára nem tudja, hogy mit csinál. - felelte dühösen.
- mégis mit tettem most?! - sziszegtem idegességemben.
- próbára teszed a koncentráló képességem, és ez nekem nagyon nem tetszik. - morogta.
- mivel? - pillantottam most felé.
- azzal a csinos kis tollal, amit a szádba vettél az előbb. - s amint kiejtette ezeket a szavakat, a tollamra meredtem, mit a kezembe akarva, akaratlanul is, de szorongattam. Szemeim forgattam, hihetetlen, hogy még ilyenkor is máson se jár az agya.
- csak figyelj a professzorra, vagy ülj el, a te döntésed. - válaszoltam kurtán.
- egyik sem megy. - horkantott fel.
- miért nem?
- mert nem tudom távol tartani magam tőled, Alisa. - S szemei pár pillanat után kitágultak, mint aki nem hiszi el, hogy milyen szavak hagyták el száját.
- ezt mégis hogyan kéne értelmeznem?! - Arcom teljes meglepettséget tükröz.
- sehogy, felejtsd el... - morogja orra alatt, majd baljával sietősen a hajzuhatagába túr, mi most itt-ott bele lóg a tökéletesen ívelt arcába. Nem válaszoltam neki ezúttal, csak biccentettem, s nem sokkal rá hümmögtem. Összezavar, s semmit sem tehetek ellene. 16 éves korom óta róla álmodok, mióta az a szörnyűség történt, mi a szüleimet elragadta, s engem pedig tovább kínzott az emlékekkel, s az emlékképekkel, mik filmként peregnek le néha napján a szemeim előtt. Kín. Mást nem is érzek, azóta a perctől fogva. Az erős hangok, mik néha teljesen átveszik az uralmat a fejem felett, azóta, a nap óta gyötörnek, s az álmok. Az álmok, miben oly tapasztaltnak tűnök, mégis a valóságban sehol sem tartok. S abban a pillanatban, mikor először megpillantottam őt az egyetemen, tudtam nem csak a képzeletem játszik velem, s, hogy Liz-el ők ketten ismerik egymást, annyi különbséggel, hogy Liz erősen mellőzni akarja a témát, kisebb hazugságokkal, miket gyűlölök. Az életem lepergett a szemeim előtt, s tehetetlenségemben szorosabban fogtam közre a tollat. Bütykeim fehérbe borultak, ezzel jelezve, mennyire is küszködök az érzéseimmel, mik túltolonganak bennem. - Alisa, minden rendben? miért sírsz? - vonakodva von kérdőre Harry, s gyengéden körbeöleli a jobb csuklómat, ezzel kizökkentve elmélkedésemből, s csak ekkor veszem észre, hogy egy forró könnycsepp égeti végig bal orcámat. Bal kezemmel éppen a lecsöppenő forró folyadék után nyúlnék, hogy letöröljem, de Harry megelőzött mikor átnyúlt az érdes kezével a pad fölött, s gyengéden próbálva megtette azt.
- minden. - felelem. S egy utolsó tehetetlen szipogást ejtettem meg.

***
Miután sikeresen lejegyzeteltem mindent, amit a professzor mondott, s az óra végeztével, sietősen összepakoltam a cuccaim, a vállamra kaptam táskám. Egy mély levegőt szívtam be élesen, mikor erős szorítást éreztem a csípőm jobb oldalán. Tekintetem arra a pontra terelődött, ahol a fájdalom egyre csak nőtt. Egy hatalmas kéz fogta közre bőröm egyes részét, s pontosan tudtam kihez tartozik.
Harry.
- Alisa, eljönnél velem valahova? - hallom meg érdes hangját, mi most sürgetést hordoz magában.
- nem. - hangom monoton hangon csengi körbe a körülöttünk lévő teret.
- akkor másképp fogalmazok, el kell jönnöd velem valahova. - morogja orra alatt.
- nem kényszeríthetsz. - fordulok felé, s magam is meglepem, hogy milyen nyugodt vagyok.
- ooo csak figyelj. - S ezzel a nemes egyszerű mondattal, megragadta a jobb karom, szorítása még az előbbinél is szorosabb. S fájdalmasan felszisszentem.
- vedd le rólam a mocskos kezed! - sziszegek.
- figyelj, nem tudom, hogy honnan van ez a nagy önbizalmad, de most akkor is velem jössz. - Tekintete nemet nem tűrő, s ekkor tudatosult bennem, hogy elszakadt nála az a bizonyos cérna, mikor állkapcsa percről percre, egyre jobban rángatózott, meglehetősen a dühtől, mi szétáradhatott az ereiben.
- Harry... nem mondhatod meg, hogy mit tegyek, és mit nem.
- csak egyszer tennéd azt, amit kérek, csak egy kibaszott alkalommal. - emeli fel egyre rohamosabban a hangját.
- egy feltétellel megyek el veled, bárhova is akarsz most vinni.
- és mi lenne az? - Dől neki lazán az asztalnak, miközben az ujjain lévő gyűrűket forgatja.
- semmilyen módon nem fogunk szexuális érintkezni. - mondom ki sietve, mire Harry csak horkant egyet.
- mi számít neked annak, Alisa? - löki el magát az asztaltól. - hmm? micsoda?
- nem érhetsz hozzám, semmi csók, semmi... - halkulok el.
- semmi csók... - ismételi meg szavaim. - addig nem teszek feléd lépéseket, míg meg nem kérsz rá. - néz mélyen a szemembe. - most, hogy tisztáztuk a dolgokat, indulhatunk? nem szeretnék lekésni, és szerintem te sem. - válaszom mindössze egy egyszerű biccentés.

Az autóút elég hosszadalmas volt, ahhoz képest, mint amire számítottam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire messze lenne az a bizonyos hely, ahova el akar vinni. Már távol voltunk a várostól, s nagyot sóhajtva figyelem, ahogyan újra és újra egy újabb fát, vagy bokrot hagyunk el. Fekete Range Rover-ével csak szélsebesen szeljük az utat, s reménykedem, hogy minél előbb odaérünk. Csend, mindössze a fülsüketítő csend zengi körbe a kis helyet a járgányban. Tekintetem a rádióra vezetem, s már éppen, hogy bekapcsolom, mikor Harry dühösen rám förmed.
- Be ne merd kapcsolni.
- olyan csend van. - sutyorgom orrom alatt. S érdekesnek véltem az összekulcsolt kezeim, mik lomhán pihentek az ölemben.
- na és? - mormog.
- zenét szerettem volna hallgatni.
- nem fogsz!
- Harry!
- mivan?! - csap a kormányra.
- semmi... - egyre jobban kezdem érezni a dühöt szétáradni ereimben, s végigárad az összes testrészemen.
- dühös vagy. - mondja, mintha valami újat mondana, de nem. Csöppet sem.
- nahát... - kezeim égbe meredtek, s Harry-re tekintek. - észre sem vettem volna.
- én vagyok az okozója?
- mégis ki más lenne, Harold?! - S ekkor akkorát fékez, hogy testem előrébb esne, ha nem tartana a biztonsági öv. Kezeimmel megkapaszkodtam, s kifújtam egy mély levegőt.
- megérkeztünk. - sziszegi a fogai közt
Leállítva a motort, nyitja ki rohamos gyorsasággal az ajtót, majd azonnal kiszáll belőle, alig volt időm kifújni egy mélyről jövő levegőt, de már az én oldalamon lévő ajtó is tárva nyitva volt, s Harry várakozó alakja tartja az ajtót, míg keze szinte elfehéredve tapad rá.
- kiszállnál végre, vagy nekem kell, hogy kiszedjelek a kocsimból? - Tekintete teljes sötétség, mikor találkozik az enyém az övével. S kezem sietősen kikapcsolja az övet, majd jobb lábam éppen, hogy kiteszem, de már egy kezet érzek a felkaromnál, mi kifele húz, s egy erős, meglehetősen kidolgozott mellkasba ütközök. - végre. - motyog az orra alatt.
- mi a...? - Lélegzetem elakad, mikor megfordulok.