Late Nights

25. Fejezet

Sziasztoooook, meghoztam a részt, ismét késéssel, nézzétek el nekem. 

Remélem mindenki emlékszik Jack-re. ;) Ha nem, akkor remélem rémlik valami,  kávézó+ Claire téma. 

A lényeg, hogy késöbb ismét minden meg lesz magyarázva. 

Szokásosan ha tetszik a rész, akkor szavazzatok, és kommenteljetek. :3 

Jó olvasást!

Sok puszit és ölelést küldök mindenkinek. 

- D

Fejem zsongott, ahogy megpróbáltam felemelni. Testem minden egyes pontja kifeszült. S összeszorítottam a szemeim. A fájdalom felerősödött, s tudat alatt szidtam azt, aki miatt ebbe az állapotba kerültem. Nehéz léptek zaja zsongta be a körülöttem lévő teret, s összerezzentem ismét. Tudatában álltam félig azzal, hogy mi folyik körülöttem. Legalább is azt hittem. Szempilláim oly nehéznek tűntek, mégis, küszködések ellenére, végül sikerült kinyitni a szemem. Oh bár ne tettem volna. Fejem vészesen lógott, s nem tudtam felemelni. A szemeim lassan rebegtettem, hozzászoktatva őket az erős fényhez, mi beragyogta az egész porfészket. Érzékeim óvatosan visszatérnek a testembe, ahogy élesebben kezdek látni. S arcom egy grimaszba borul, amint megérzem a szobát belengő dohos, büdös szagot. Hol vagyok? Egy alaksornak tűnő helyen érzem magam. S amint ajkaim elhagyják fájdalmas nyögések, valakit azonnal meghallottam felém haladni. Csessze meg.

- nocsak, nocsak... csak nem felébredt a kedvenc fehér démonunk?
S amint elém ért, megláttam koszos bakancsát, mi fölött egy fekete nadrág fogta közre, vékony lábait. Kezeinek végét láttam még, ahogy egyik megindult felém, s az állam vonalánál húzta végig azt. Érdes ujjai dörzsölték a bőrt, majd hüvelyk és a mutató ujjai közé vette állam. Felemelve fejem nem hittem a szememnek.
-J-Jack? – Hangom reszelős, a száraz torkom végett.
- nos, tudtam, hogy fel fogsz ismerni. – Mosolyodik el. S ha nem tudnám, hogy ő volt, aki ide ráncigált, s ha nem ebben a helyzetben lennénk, még helyesnek is találtam volna. De mivel nem, így nem maradt más, csak a színtiszta utálat, a megvetés, s az undor. – baby ... el nem tudod képzelni milyen jól nézel ki, itt. előttem, kikötözve, egy tüske tőrrel az oldaladban, gyengén, szakadt ruhákban. – Szinte nyögi a szavakat, s nekem grimaszba borul az arcom, micsoda egy őrült, csavart elméjű ember az ilyen, aki örömöt szerez mások kínjában?! Gusztustalan.
- m- miről beszélsz? – Hangom gyenge, s alig üti meg a hallómércét.
- nézz magadra, majd nézz körül, hogy hol vagy. – Parancsolja, s akarva akaratlanul is, de teszem, amit mond.
Tekintetem a két csokoládé barna színű szemei közt vándorol, majd letekintek magamra, lábam mezítelen, mi megmagyarázza a hideg érintkezést a lábam és a talaj közt. Feljebb érve, egy szakadt ruhát találok magamon, mi ismeretlen volt számomra, teljesen biztos vagyok, hogy nem ebben rohantam el Harry elől. A hideg futkorászik a bőrömön, mikor rájövök, hogy nincs alatta semmilyen fehérnemű. Semmi. Fájdalmasan összeszorítom a szemeim, ahogy tudatosultam mindezzel. Tekintetem tovább halad, s az egyik csuklómra téved, mi erős csomókkal van kikötözve a falból kiálló fogantyúhoz. Másik kezem szint úgy. Próbálom mozgatni, de semmi esélyt nem látok a szabadulásra. Sőt mi több, érzem, ahogy minden mozzanattal a húsomba vájódik, mi hatalmas fájdalommal örvendezteti egész testem. A kötél vastag, s erős. Vajon miből lehetnek?
- ezek mágiával ellátott kötelek, azért nem tudod mozgatni kezeid. Külön a te fajtádra van specializálva.
- hmm. – Mormogom
- oh.. és a lábaidon is vannak, csak azok láthatatlan kötelékek. – Kacag fel.
- dögölj meg! – Nézek a szemébe.
- naa nem így kell beszélni a fogva tartóddal... nemde? – Jön közelebb felém. Kezeit a csípőmre teszi, ahogy megmarkolja mind a kettőt. – vigyázz. – Ragadja meg a tört az oldalamban, s felszisszenek, ahogy az éle mélyebbre fúródik. – a.- teker rajta egyet. S gerincem ívbe feszül, ahogy végig söpör az elviselhetetlen fájdalom. Ajkaim elnyílnak, ahogy egy vérfagyasztó sikoly hagyja el őket. – szádra. – Még egy tekerés. – mert. – még egy. – nem. - még egy. – lesz. – még egy. – jó. – még egy. – vége. – Sziszegte a szavakat. S éreztem, ahogy a tör markolata súrolta a bőröm. Teljesen bennem volt. Fejem hátravetettem a fájdalomtól, s úsztam a kínok közt. Testem elfáradt. S az izzadságcseppek ott éktelenkedtek a homlokomon. – nézz szét szépségem.
S ismét csak tettem, ahogy kérte, s bár ne tettem volna. Szemeim körbefutattam. S egy pince szerűségben találtam magam. Körülöttem megannyi és megannyi mocskos ember állt. S amint a szemükre tévedt a szemem, mást se láttak csak a nagy feketeséget. S ekkor jöttem rá, hogy egy szobába vagyok, kitudja mennyi démonnal. Arcukon az a gusztustalan vigyor ül, mint Jack-én is. S lassan de eljut a tudatomig, hogy szinte mezítelen vagyok egy csapat démon előtt. Szemeim sarkában már ott éktelenkedtek a könnyek, s még jobban utáltam magam érte, mint ezelőtt. Nem akartam gyengének tűnni, de nem sikerült, mikor a fájdalom csak nagyobbodni látszott a testemben. S ha eddig nem féltem eléggé, most már biztosan. Jack alakja ismét közeledett felém, s karjai komótosan haladtak fel a derekamról a nyakamhoz. Ujjai meglehetősen szorosan fonódtak rá. S ezáltal még nehezebben ment a levegővétel. Iszonyatos lassúsággal hajolt a fülemhez, mikor meghallottam azt a borzasztó négy szót, mi elhagyta ajkait.
- gyönyörű halott menyasszony leszel. – Kuncog. – Most pedig megyünk szépen a ketrec szobába. – S ráharap arra a pontra, ahol az állam íve, és a nyakam találkozik. Remegtem. Mindenhol. S nem bírtam megállítani a gondolatot mi megtalált.
Látásom homályos volt, ahogyan a négy szűk fal között lépdeltem egyik lábamról a másikra. Fejem lüktetett, s halk morajlásra lettem figyelmes. A falak koszosak voltak, s megviseltek. Ujjam hozzá érintettem az egyik falnak, s pár darabka egyből leomlott ez által, a falnak dőlve megfordultam, majd lecsúsztam a tövébe. Lábaimat magamhoz húztam, s átkaroltam őket a térdemnél. Testem előre hátra ringatózott, s fejem előre hanyatlott. Kócos hajam az arcomba lógott, mit sietősen hátradörgöltem. Orcáimon megéreztem az első könnycseppeket, mik szép lassan marták a bőröm. Nem töröltem le őket. Élveztem, ahogyan elengedem őket, s ezzel a múltamból egy részt is.
- kelj fel! – egy érdes hangot hallottam felcsendülni a poros, s koszos szobában.
- azt mondtad, hogy nem bántasz... még is megtetted. – mondom ki halkan, remegő lábaimmal pedig megpróbálok felkelni a hűvös betonról.
- te is tudod jól, hogy nem én tettem ezt veled, hanem ők! – segített fel, majd kezeit a falnak szegezte a fejem két oldalán. S homlokát az enyémnek döntötte. S hangos lihegését lehetett hallani csak a szobában. – én soha nem tennék olyat, amivel bántanálak... legalább is fizikailag biztosan nem. – teszi hozzá később. Majd egyenesen a szemembe néz.
- Harry... - ejtem ki a nevét, s újabb könnycseppeket köszönthetek a szemeim alatt, mik lassú utat tesznek meg az orcáimon lefele. – félek... - ejtem ki a szavakat, ahogyan lehunyom a szemeim.
- itt vagyok, most már nem kell félned. – ajkai az enyém ellen beszéltek, s néha-néha összeérintkeztek. –Alisa, ha innen kiviszlek, esküszöm, hogy mindent megteszek, hogy biztonságban légy!
- vigyázni fogsz rám? – ajkaim egy keserves mosolyba húzódtak.
- biztonságban leszel. – biccentett.
- tudod, hogy, hogyan értettem... ne kertelj, most az egyszer kérlek. – kezeimmel a fölsőjét szorongattam, s közelebb húztam magamhoz. – kérlek, mond azt... mond azt, hogy nem hagysz magamra, ahogyan ők tették...
- Most pedig... - zökkent vissza gondolataimba Jack. – irány a ketrec szoba.
Karjait a mágiával ellátott kötelekre teszi, s egy röpke pillanat alatt letépte őket a bőrömről. S elpusmogva egy számomra ismeretlen szót, a lábaimról is megváltak a láthatatlan kötelékek. S a következő pillanatban, a gyengeségemnek köszönhetően a karjaiba zuhanok. Orrom alatt elmormolok pár szentségelést, majd próbálok talpra állni. De nem megy. Jack karjai szorosan tartanak, ahogy magához von, mikor már megbizonyosodik róla, hogy nekidőltem, kezei felvándoroltak a tarkómhoz, hátrabillentve fejem. S mélyen a szemembe néz. Fekete szeme megcsillan, s egy fekete füstcsík áramlik ki a szeméből. Látásom elsötétül, s érzem testem feladta magát. Majd végül összecsuklok, s átadom magam a sötétségnek.