Late Nights

28. Fejezet

Sziasztooook, meghoztam az újabb részt, sajnálom, hogy eddig nem hoztam, de annyi volt a problémám, hogy hiába akartam bemásolni a részt, nem engedete, és ez miatt kicsit kiakadtam, de 4 nap útán végre sikerült. 

Kinek, hogy teltek az első napok a suliban? :D 

Remélem, mindenki él és virul. 

Szokás szerint, ha valakinek tetszik, akkor szavazzon, és kommentbe szívesen olvasom a véleményeteket! :)

Jó olvasást.

Sok puszi és ölelés

- D 

Harry szemszöge:

„ Harry... bárhol is vagy, ha hallasz, tudd, hogy halálomig, s azon túl is szeretni foglak. Mindig"

Egy hete, hogy ez az egy mondat kering a gondolataim között. Meghallottam őt. 1 hete, hogy utoljára üzent, és hallottam is. Minden egyes nap, hogy ezek a gondolatok elhagyták őt, azon töprengek, vajon hol lehet, és milyen körülmények között éli a napjait. Éli. Élesen veszem a levegőt, ahogyan a jobb kezemmel belemarkolok a hajamba, ezzel elérve, hogy egy kicsit enyhítsem a dühöm, mit ez az egész dolog okozott. Fogalmam sincs még mindig, hogy ki vihette el. De, ha egyszer rájövök, összetéve két kezét imádkozhat az a személy bármennyit, mert egészen biztos vagyok, hogy nem ússza ezt meg büntetlenül, bűnhődni fog, mint még senki más ezen a bolygón, és én jó magam leszek az az egyetlen személy, aki végez vele, a saját puszta kezeimmel. Tekintetem az ablakon kívülre eső tájra siklik, majd összehunyorítom őket. Még mindig úgy emlékszek arra az estére, mikor Alisa elrohant előlem, mint ha csak pár másodperccel ezelőtt történt volna. Karjaim a belső párkányra helyezem, s egy kicsit a végéhez húzom őket. A frusztrációm a legrosszabbat kihozva belőlem, megmarkolom a párkányt. Érzem, ahogy fokozatosan tódul ki a vér az öklömből, s a bütykeim elfehérednek. Fejem az ablaknak döntöm, ahogy visszaemlékszem arra az estére. Ahogy gondolatai közt meghallottam ezt a bizonyos 'J'-t. S rögtön elkapott ez a fojtogatóan maró érzés, mi szétterjedt a torkomban, s mellkasom minden pontján. Begubózva szívem, s minden egyes porcikámból szinte üvöltött a féltékenység. Éreztem a szemeim átmosódni éjsötétekre, s nem tudtam másra gondolni, hogy vajon ki lehet, mi az eredeti neve, hogyan lelte meg az utat Alisa gondolatai közé. Hogyan s, miként került elő a semmiből. Először Bubby, most pedig 'J'. Mégis úgy érzem, hogy Bubby közelebb van Alisa-hoz, mint 'J'. Hiszen Alisa jó maga se tudja, ki lehet ez a személy, én, mégis úgy gondoltam, s éreztem abban a pillanatban, hogy van köztük valami. De milyen nagyot tévedtem. Liz szerint köze lehet Alisa eltűnéséhez, s hogy akkor valaki babrált a gondolataimmal. Amik így, hetek távlatával értelmet nyertek maguknak. Hiszen, ha nem ingerelt volna fel a tudat, és az érzet, most nem tartanánk itt. Napi szinten konzultálok a többiekkel Alisa kilétéről, hollétéről, s állapotáról. A jó hír, hogy annyit már nem kínozzák, mint egy héttel ezelőtt. Nem jönnek rám a fájások, mint azelőtt, s ezért rettentően hálás vagyok. Ugyan akkor Liz felébresztette a kételyeim, miszerint lehet, hogy már ezt az érzékem is eltompították. Meglehet. Én mégis még remélem a legjobbakat. Szemeim szorosan összeszorítom, ahogy megérzem ajkaim összepréselődni, majd remegni. Alsó ajkam beszívtam, s fogaim belesüppedtek ajkamba. Éreztem, hogy megint, az összeroppanás szélén állok, mint a hetek alatt minden egyes napon. Egy éles levegőt szívok be, megtelítve a tüdőm, s kezeim sietősen az ablak nyitójával küszködik, majd szinte feltépve tárom ki őket. Ahogy hirtelen túl sűrűnek éreztem meg a levegőt a szobában. A szemeim sarkában ott éktelenkednek. Ismét ott éktelenkednek a fránya könnyeim, s nem tudom elmondani, mennyire utálom, ezt a helyzetet, hogy nem tarthatom karjaim között azt a személyt, akiért napi szinten felkelek, küzdök, s élek. Ha egyszer visszaszerzem őt, s ismét a karjaim közt tudhatom őt, elmondom neki, és bebizonyítom neki, hogy mennyire sajnálom, hogy voltam olyan idióta, és a legjobbat feltételeztem róla, hogy hazudott, hogy kijátszott a hátam mögött. S mindez nem is igaz. S érzem a fájdalmat szétáradni a testemben. Mindezt én okoztam, s kitudja, hogy mikor kaphatom vissza őt. Orcáim szinte lángokba állnak, ahogy megérzem az első könnycseppeket lecsorogni a bőrömön, eláztatva őket. Egy hangos zokogás tör fel a torkomból, ahogy eltakarom arcom a jobb karommal. Bal kezemmel pedig ajkaim fogom közre, csitítgatva magam. Fogalmam sincs, meddig fogom ezt tűrni. De kitartok érte a végsőkig. Fejem hátrahanyatlik, ahogyan egy hét után ismét meghallom, angyalian démoni hangját csilingelni a gondolataim között.

„ Szeretlek"

S még életemben nem hallottam még ilyen meggyötörten pusmogni a hangját. Mint, aki hetekig szomjaztatva, éheztetve, s kínozva volt. Igen. Teljesen ilyen hangja volt. Arcom fájdalmamban egy meggyötört grimaszba borul. S ismételten egy zokogás tör fel a torkomból, ahogy a pillanat hevében megtalálom az öklömmel a hozzám legközelebbre eső szekrényt. Lábammal belerúgok a közeli kisebb szemetesládába, mi nyomban felborul, s a szemét kiszóródik belőle. De, most ez a legkisebb bajom. Le kell, hogy nyugodjak. Most nyomban. Fejem hátra hanyatlik, s kezeim ökölbe szorítva fújok ki egy mély levegőt. Érzem testem elporladni, lábaimtól kezdődve, s keservesen elmosolyodok, majd füstté válok, s érzékeim követik a szellő áramlását, mi kivisz a szobából, s a házhoz közel eső erdőnek a kezdetéhez érve, alakom ismét összegyűlik a füstből, majd ismét egy emberi alakot öltök. Körül tekintve nem látok mást, csak fenyvest. S a frusztráció mi még a véremben csordogál, jeleit nem mutatja, hogy jobb lenne az állapotom. Kezeim felhozom az arcomhoz, megdörgölve velük azt. S ismételten körbetekintek, s szemeimmel igyekszem a legjobban fókuszálni. Hallásom kiélezem, s szaglásom is a legmagasabb fokra viszem. Szemeim most minden apró dologra felfigyelnek, ahogy hallásomra is hagyatkozom. Felfigyelek az apró állatokra, mik a fák törzsén, illetve az avarban motoszkálhatnak. Utamra indulok, hogy kitisztítsam a gondolataim, s elgondolkodok ismét. Ez volt az az erdő, ahol elesett Alisa. Ami azt jelenti, hogy valami jelet is kellett hagyni maga után, legalább is remélem, hogy hagyott. Az illatok keverednek a levegőben, s ezzel összezavarják érzékeim, arcom egy grimaszba fordul, s egy fáradt levegőt fújok ki ajkaimon keresztül. Bakancsom súrlódása hallatszik a kemény talajon, ahogy csoszogok, s egy reccsenésre lettem figyelmes az egyik fa mögül. Ajkaim egy enyhe, fél mosolyba kúsztak, remélve, hogy találtam valami nyomot, és azt az embert látom, illetve démont, aki elrabolta Alisa-t. Lépteim nehezek, viszont gyorsak, ahogy megindultam a célpontom felé. S mikor odaértem, irracionális gyorsasággal közelítettem meg a túloldalt. Bal kezem a fának csapódott, s amint észleltem, hogy senki sincs a fa mögött, csak egy árva mókus, elsápadtam. Arcomból, pillanatról pillanatra, egyenletesen tódult ki a vér. S egy dologban már biztos vagyok. Tényleg el lettek tompulva az érzékeim. S van egy olyan érzésem, hogy ehhez van valakinek, vagy valaminek köze. S ahelyett, hogy a frusztrációm a padlót verdeste volna mostanra, most ismét az egekbe szökött, s még jobban felhergeltem magam. Éreztem, amint szemeim átmosódnak feketébe, és a vadászösztönöm beindult. De még ez sem volt elég, hogy meginduljak egy nyom felé. Túlságosan eltompult lettem. Mind fizikailag, s mentálisan is. Egy morgást hallatok, ahogyan megragadom egy kezemmel a fának a törzsét, s megmarkolva azt, keresztülhajítom a fenyvesen. Még látom, ahogyan a talajból a gyökerek részei kikandikálnak, amit nem voltam képes kihúzni, s lábammal belerúgtam a talajba, mi az egész helyet megrengette körülettem.
- hol lehetsz... vajon hol..Alisa? Alisa hol vagy?! – Kétségbeesetten csuklok össze egy másik fa tövébe, s fogom közre arcom, ahogy megdörgölöm.
Érzem, ahogy fokozatosan elönt a pánik. Hogy nem tudom, hogy hol van, hogy nem tudom, mit csinálhatnak vele, hogy milyen állapotban lehet, hogy ő hogyan érez, a gondolatait, testi épségét. Mindezekre a kérdésekre, jó magam se tudom a választ, egyetlen meg nem tett, tett miatt. S most itt szorongok miatta. De hiába gondolok mind a két eset rosszul, sült, illetve sült volna el, ha szabály szerint cselekszek. Megutált volna már a legelején, és nekem az csöppet sem hiányzott volna.

„ Liz csinálnunk kell valamit... én ezt már nem bírom." – Hallom a gondolataim közt a sajátom, mi kétségbe esetten vár válaszra.

„ Tudod jól, hogy már rég tennénk a dolgunkat, ha lenne valami nyomunk, de tudod jól, hogy semmink sincs, amin elindulnánk."

„ És akkor mi lesz? mit teszünk addig? csak ülünk és várunk?"

„ Nem tudunk mit tenni, Harry."

„ Ez hülyeség."

S menten felpattantam a helyemről, s jobbnak láttam, ha elindulok vissza a házamba, mielőtt még több kárt tennék, az erdőben, s magamban egyaránt. Lassan slattyogok tovább, s mikor már a kitaposott ösvény végén járok, egy enyhe szellő sugallat érinti orrom. S lépteim azonnal megállnak, mikor a szél okozta szagok megcsapják ismét az orrom. S a kellemetlen illatok miatt, fémes ízt kezdtem érezni a nyelvemen. Mi igen fura volt. S csak akkor jöttem rá, hogy mi is ez pontosan.

Vér.

Alisa vére.