Late Nights

32. Fejezet 2/3 (Hosszabbított verzió)

Sziasztoook!
Ismét jelentkezem újabb résszel.
Szokás szerint szavazz, kommentelj, ha tetszett:)
Jó olvasást!
Sok puszi és ölelés.
- D

Az előző rész tartalmából:

*Lépteim hangosan hallatszódtak a betonon, ahogyan végig vonszoltam magam az éjszaka nyújtotta sötétségben. Ha szembe jönne velem egy járókelő, ami meglehetősen lehetetlen, hiszen ilyenkor már senki sincs az utcán, teljes mértékben a földhöz lenne gyökerezve. Kinézetem láttán meg se lepődnék, ha ott helyben szörnyet halna az illető. Alakom megrökönyödött, s a kezeimen vér lapul, amit még a koporsó belsejében fakasztottam a bőröm felszínére, azzal, hogy sokat feszengtem egy szűkös helyen. Testem szép ízléses ruhában van öltöztetve, leszámítva azt, hogy ahol el voltam temetve, nedves volt a talaj, így ruhám is mocskos lett, összepiszkolva magam, mikor kimásztam a gödörből. A gondolat, hogy élve el voltam temetve, libabőrt kúsztatott karjaimra, s azonnal hűvösebbnek éreztem a londoni időjárást, ahogy a szél átfújt testemen. Lépteim megtorpantak, ahogy egy bizonyos látomás kúszott át a szemem előtt, akárcsak egy élő film, miben éppen akkor csöppentem volna be.

Alakja teljesen megtört volt, ahogyan az ágyon összevissza volt körülötte tekeredve a takaró. A lepel nem takarta el sokáig, hiszen az éppen, hogy a V-vonalát éppen hogy takarta. Teste vészesen vékony volt, s szinte éreztem, ahogyan szívem lassan összeroskad a látványra, ahogyan arca, mi oly karakteres volt, s komoly, most lesoványodott, és beesett volt. Haja több kis csomóban összegubancolódott, izzadságban fürödve. Mellkasa hevesen süppedt, és emelkedett, s látszódott rajta, hogy nem épp rózsás álmok látogatják meg elméjét. Torkából felszakad, néha-néha egy dünnyögő hang, egy nyöszörgés. Egy gombóc fedezte fel útját a torkomban, és nem igazán szándékozott távozni. Kezeim heves gyorsasággal kaptak a testrészemhez, remélve, hogy enyhül a kellemetlen érzés, de nem. Főleg, mikor, megannyiszor hangzott el nevem kiszáradt, s kirepedezett ajkai közül.

- Ali... Alison...Alis.. ne! NE! NYISD KI A SZEMED! KÉRLEK! ALISA.- Pusmogja, majd hangja egyre hangosabb, s szinte már üvöltözik.

Alakom megrökönyödik, ahogy sietve kerestem szék után, mielőtt még testem összezuhanna a lelki fájdalmamtól, amit jelenleg élek át. S mikor az egyik sarokban megpillantok egy íróasztalt, hozzáillő székkel, megnyugszom, s lábaim sebtében oda visznek. Leroskadva a székre, ismét Harry-re tekintek, ki felébredt rémálmából. S most lábait felhúzva a mellkasához szorítva, dől előre, s takarja el arcát tőlem, ahogyan fejét a térdeire dönti.

- Harry. – Pusmogom halkan, s kezem kinyúl érte. De Harry marad úgy ahogy van, s próbál lenyugodni, tudatni magával, hogy csak egy álom volt.

- miért érzem azt, hogy még mindig itt vagy a közelemben? – S fejét felemelve, felém tekint, s szívem azonnal felmelegszik. Tudja, hogy itt vagyok. Hogy nem haltam meg. Teste lassan elrugaszkodik az ágytól, s nehezen, de kikászálódik, felfedve mezítelen testét. Torkom kiszáradt, s arcom elsápadt a látványra. Nem hittem a szememnek, ahogyan megláttam sovány testét, izmai szinte már sehol sem voltak a láthatáron, ahogy a karja, s mint a hasán is izmai eltűnőben voltak. Az egész alakja egy szót ordított; depresszió. S kétség kívül érzéseim még jobban magam alá temettek. Teste lassan közelített felém, s a fény, mi régen ott csillogott a szemében, eltűnt. S elegem lett. Elegem lett, hogy ennyire hatással voltam rá. Hogy a „halálom" ennyire meggyötörte őt.

Testem elrugaszkodott a széktől,s felálltam, hogy karjaimba zárjam őt, viszont neki más tervei voltak, ahogyan szinte átnyúlt a testemen, csakhogy egy képet felvegyen az asztalról, s később elkezdje azt vizsgálni. Testem iszonyatosan fájt, ahogyan szemei szinte átláttak rajtam. Mintha nem is lennék itt. S csak ekkor vettem észre, hogy bizony keresztülnyúlt a testemen, csak hogy felvegye azt a fránya képet. Szemeim a kétszeresére nőttek, s tudatosult bennem, hogy én csak szellemként vagyok jelen számára. Szemei megannyi, és megannyi gyötrelmet, s fájdalmat hordoztak magukkal, hogy ha most nem állnék itt előtte, valószínűleg el sem hinném.