Late Nights

12. fejezet, 1/2

Sziasztoook szeretnék bocsánatot kérni, amiért már régóta nem tudtam hozni részt, de sose jön össze, mert mindig közbe jön valami, most se teljes részt hoztam, csak a felét, de remélem ez is tetszik nektek. Itt is szeretném megköszönni, hogy szavaztok, és el sem tudom hinni, hogy már 9. helyezést értem el a fantasy kategóriában, 65. pedig a romance-ben, szóval nagyon szépen köszönöööm, ezer csók mindenkinek, és ha lehetséges, akkor kaphatok kommenteket, hogy ki mit gondol eddig a történetről? x



Szemeim már fájtak, attól, ahogyan szemrebbenés nélkül tekintettem végig a nyakamon. Jobb kezemmel óvatosan tapogattam végig a területet, mi szívás nyomokkal volt terítve. Fogalmam sem volt, hogy ezt mégis hogy értsem. A Harry-vel való álmaim mindig is túlfűtöttek voltak, ezt nem tagadom, de sose volt még ilyen. Sosem. Ugyan azon a helyeken sose volt még egy kisebb foltom sem, vagy egy jel. Semmi. S most mihez is kezdjek. Fejem sajog a rengeteg gondolattól. Utam a konyhába vezettem, s mikor beértem meglepődve vettem figyelembe, hogy Liz, és Harry frusztráltan kommunikálnak, de mikor megláttak, elhallgattak. Szemöldökeim felszöktek, karjaim összefontam a mellkasom alatt. S furcsán meredtem a kettőre.
- szabad tudnom mi folyik itt? Harry te mit keresel itt? – dőltem neki a konyhapultnak, míg a válaszukra vártam.
- csak meg kellett beszélnünk egy két dolgot, amihez neked semmi közöd. – morogta Harry, s tekintete az összefont karjaimra tévedt, mik a melleim alatt voltak még mindig, s a nyakamra, min a szívás nyomok éktelenkedtek. Majd gyorsan eltekintett, s az állkapcsa megrándult. Kezeim azonnal leengedtem, s frusztráltan puffogtam. Alakom megközelítette Liz-ét s oldalra billentettem a fejem. Vártam, míg megszólal, ahogyan felém kapta a tekintetét. Szemöldökei felszöktek, ezzel összeráncolva homlokát. S most ő fonta össze a karjait a mellkasa előtt, míg hátradőlt a konyhapultnak. Csendben maradt.
- nem szeretnéd elmesélni, miért is van ez a… ő, a konyhánkban? – hadartam el a végét csendesen, hogy az a személy, akiről beszélünk, ne tudjon róla.
- tudod, attól, mert halkabban mondod, még ugyan úgy hallom, hogy mit beszélsz, Alisa. – morogta vészjóslóan Harry, valahonnan a közelből. Szem forgatva, de megfordultam, s a levegő is a torkomon akadt, ahogyan megláttam Harry teljes alakját előttem, oly közel volt, hogy majdnem a mellkasába ütköztem, s nem volt bátorságom felnézni az arcára, a szemeibe. Féltem, hogy vajon mi lenne a következő mozdulata. – csak nem félsz, Alisa? – kiéreztem hangjából, hogy gonoszan elmosolyodott. S felnézve az arcára, beigazolódott a feltételezésem. Sajnos.
- mit. keresel. itt? – sziszegtem minden egyes szót, mi elhagyta ajkaim. Elterelve a válaszadást a kérdésére.
- kérdeztelek, szépségem. – Szépségem, olyan érdekesen ejtette ki ezt a szót, olyan gúnyosan, mégis lágyan. –kérdéssel, nem illik kérdésre válaszolni, elég illetlenség. – egy másodpercnyi ideig oldalra pillantott Liz-re, ki bólintott, s elhagyta a kis helységet. Összevontam szemöldökeimet, s egyre kellemetlenebbül éreztem magam. Hátrébb vontam magam a konyhapulthoz, s megéreztem, ahogy Harry tekintete visszaterelődött rám, s egy kisebb hümmögő hangot hallatott. Kezei az enyémek mellett foglaltak helyett, mik tehetetlenségükben a pultot markolászták. Ellentétben Harry kezeivel, mik csak lomhán, helyezkedtek el a csípőm két oldala mellett. – nézz rám. – parancsolta nyersen, hangjából sok minden kihallatszott, türelmetlenség, harag, düh, s felnézve a szemeibe, összerezzentem, mintha méregbe forogtak volna.
- m-miért vagy i-itt? – kapaszkodtam a pultba.
- szóval félsz? – jött közelebb, orra az enyémet érintette már, s éreztem, ahogy feszülten szuszog.
- n-nem. – mormogtam orrom alatt, ujjaim már szinte fehérbe torkollottak az erőtől, amit a konyhapultra mértem.
- akkor nem dadognál, szépségem, Alisa. – nyúlt az állam alá, majd közelebb húzott magához, míg nem ajkaink szinte egymásra nem tapadtak. – félsz tőlem, valld be. – suttogta ajkaimra.
- én n-nem..- kezdtem bele
- VALD BE! – csapott a két öklével a konyhaszekrényekbe a fejem mellett. Ott és akkor, tényleg megijedtem tőle.
- Harry… - A levegőt rohamosan szedtem, s nem bírtam a közelségét, túl közel volt. Túl közel. El akartam távolodni tőle, mert éreztem, amint illata átjárja a szaglószerveim, s megigézett vele, szemeim lehunytam remegve, és csak reménykedtem benne, hogy lenyugszik pár percen belül. Ajkaim elnyíltak, mikor megéreztem valami nedveset a nyakam hajlatánál mozgolódni. Szemeim automatikusan kinyitódtak hatásra, mi végig futott a testemen, a lábujjamtól kezdve a fejem búbjáig. Kirázott a hideg, s ez volt az a pillanat, mikor ráeszméltem, hogy nedves csókok nyoma égeti a nyakam, s az állkapcsom ívét. Szinte forrtam, s éreztem, amint maga alá kerít ez az érzés. Kezeim óvatosan elindultak útjukon, gyengéden, s lassan vezettem fel őket Harry mellkasa ellen. Megragadtam a fölsője nyakát, s összeszorítottam, mikor apró harapásokat mért a bőröm egyes pontjaira. – állj le, az istenért… állj már le. – Szuszogtam. Mikor felnézett, az a lomha és önelégült mosoly ott ékeskedett az arcán, mit le akartam kaparni, így vagy úgy. De nem tetszett, ahogyan a vonásai egy gonosz és meglehetősen beteljesedett alakot öltöttek magukra, mint aki jól végezte dolgát.
- szóval? – Vigyorodott el ismét. A gödröcskéi teljesen láthatóak voltak, s így még aranyosnak tűnt volna, ha nem tudtam volna a szándékait, de tudtam. Pontosan tudtam. És nem engedek neki semmit. – csak nem élvezted? – Ujjai felfedező útra indultak, s megérintette az én bal kezem, ujjai lassú és sima köröket róttak a bőrömre, mi azonnal fellángolt az érintése alatt. Bizseregtem, s ajkaim elnyíltak. Harry egy pillanatra sem tekintett el mellőlem, végig mélyen a szemembe próbált nézni, mi nem mindig jött össze, hiszen az érzés mi hatalma alá kerített, arra késztetett, hogy hunyjam le a szemeim, s csak élvezzem a pillanatot. De nem tehetem ezt, s minden alkalommal mikor rájövök erre, újra kinyitom tágra a szemeim. Eközben ujjai lassan és komótosan köröznek egyre-egyre fentebb a karomon, libabőrt varázsolva rá azonnal. Bal keze megtalálta állam, s felfelé billentette. Szemeim az övébe fúródtak, s nem bírtam elnézni, mélyen maga alá kerített, ismét. A zöld íriszei elől nem tudok menekülni. Nem megy. Egyszerűen nem. – Alisa… meséld el, mennyire tetszik, ha hozzád érek szépségem? – Hangja oly mély, reszelős, s durva. Testemen azonnal végigfut valami, amit nem tudtam behatárolni, s egy pillanatra ismét majdnem lehunytam a szemem, de Harry visszahozott. – le ne hunyd a szemeid! – morgolódott orra alatt, s nem értettem a miértjét. Mikor ujjai már a nyakamnál voltak, összébb vontam magam, csiklandós volt. Vonásai megkeményedtek, s a konyhapultra csapott a másik kezével. Szemeim kitágultak, s szinte már azt hittem ki esnek a helyükről, mikor Harry elrántotta jobbját a nyakamról, s a ballal együtt, a combom hátuljához érve, felültetett a konyhapultra, olyan hévvel, hogy azt hittem beverem a fejem a konyhaszekrénybe. Harry kezei ritmikusan arrébb sodorta az összes dolgot mi körülöttem volt, s ezzel pár dolgot a földre küldött, hangos zajt csapva ezzel a konyhában. Ajkaim közül egy halk sikoly se bírt feltörni, olyan gyorsasággal tárta szét a lábam, s állt be közéjük, majd ajkait az enyémekre tapasztotta. S mintha megcsapott volna valami, úgy éreztem magam. Teljesen feltöltődtem energiával, s tudtam, hogy el kéne löknöm őt, de semmi erőm nem volt. Egy elfúlt levegő szakadt fel kettőnk torkából, s közelebb vont magához. Alsó tájékaink éppen egymáshoz értek. S kezei megragadták az enyémet, hogy felvigyék őket a nyakába, ujjaink összefonódva elérték céljukat. Átkaroltam a nyakát, s magamhoz húztam. Ujjai lefejtődtek az enyémekről, s a combomon pihentek egy darabig. Mind a kettőre apró köröket írt, s a testem bizsergett, ismét. Lábujjaim befelé kunkorodtak, s megéreztem, ahogy Harry nekem dörgölőzik, éreztetve velem a vágyát, mi irántam van. S kezeim a vállait ragadták meg. Majd egy hangos csengés szakított félbe. Kezei a nadrág zsebébe keresgéltek, míg nem megtalálták az keresett tárgyat. Kezeimet azonnal lefejtette magáról, egy grimasszal az arcával. S nem tudtam, hogy most erre miképpen is kéne reagáljak. – igen, itt van. szombaton lesz az avató. – kisebb szünet. – az után? – ismét kisebb szünet. – már ilyen korán el kell kezdeni? na ne szivass… - ismét egy kis szünet. – remek, indulok. – ezzel megszakította a kapcsolatot azzal, akivel éppen a telefonon folytatott egy kisebb bájcsevejt. – mennem kell. – túrt frusztráltan a hajába, így hátratűrte azokat a kószatincseket, mik belelógtak, a most izzadt homlokára. Szemöldökeim összevontam. S minden bizonnyal meglátta az meglepődött arcvonásaim, mert ismét közelebb jött, s befészkelte magát a lábaim közé.  Kezeit a combjaim köré fonta. – élveztem ezt a kisebb túlfűtött dolgot köztünk, de sajnos tényleg mennem kell, szépségem. – Ujjai egy tincsért nyúltak, s azonnal rátekerte azt. Majd ajkai, lassan de biztosan elérték az enyémeket, éppen, hogy szétnyíltak az ajkaink, hogy egy csókban forrjunk össze, de nekem jobb ötletem volt. Arcom hevesen elfordítottam, s így a csókot, mit kaptam volna, az orcámra esett. Éreztem, amint ajkai egy széles vigyorba torkollanak, s megszólalt. – fogsz te még az én csókomért könyörögni, Alisa.
Ezzel fogta magát, s kiviharzott.
S csak egy mondat zakatolt a fejembe, míg néztem eltávolodó alakját.

„fogsz te még az én csókomért könyörögni, Alisa.”