Late Nights

33. Fejezet 2/5

Sziasztook!
Rég voltam már fent, ami azt illeti annyira nem... Olvasni feljártam...
Egyszerűen nem volt ihletem/ vagy csak szimplán nem volt kedvem írni. Viszont most hoztam egy kis hosszabbítást, és igen, tényleg kis, viszont kedvem támadt írni szóval a következő résznek neki is állok!! :)
És a következőre résznél aki szeretne Twittert végül,  az kommentelje simán hogy " twitter"
Ha kevés lesz, nem fogok csinálni:)
Jó olvasást a pár új sorhoz,
Puszi :
-D

Ajkaim elnyíltak egymástól, ahogy erős karok ragadtak meg, s húztak magukhoz az éjjel közepén. A hajnal fényei szűrődtek be az ablakon keresztül, s hirtelen késztetést éreztem, hogy felkelve az ágyból az ablak belső párkányára ülve kémleljem a kilátást. Egy sóhajt véve, megpróbáltam lassan elhúzódni Harry-től, de mit sem ért, ahogyan még szorosabban vont magához. Erős karjaira szőttem gyengéd ujjaim, hogy cirógatva végtagját, kicsit meggyengüljön szorítása. Mormogás hallatszódott a nyakam mellől, ahogy még alvó hangon próbált kinyögni pár szót, mit csak annyinak nyugtáztam, hogy lágyan közölni próbálta, csak „maradjak nyugton". Arcom egy grimaszba borult, nem bírtam ezt.

- Harry... - Pusmogom.

- ne most...aludj vissza. - Mormogja egyhangúan.

- kinyomod belőlem a szuszt. - Motyogom az orrom alatt. S nem telt bele sok idő, hogy Harry teljesen felébredjen mögülem. Lassan de biztosan, megéreztem szavaim súlyát, s Harry csiga tempóba, de lefejtette rólam karjait.

- miért nem tudsz aludni? - Teszi fel a kérdést, mire magam sem tudom a választ, s így, csak fölém kerekedve, befurakszik a lábaim közé, s karjaival ismét fogságban tart, ahogy fejem mellett két oldalt tartja magát. Szemei megveszetten keresik az enyémeket, s pár kósza tincs a homlokába omlik.

- nem tudom.

- nem tudod, vagy csak szimplán nem akarod elmondani? - Vonja össze szemöldökét.

- nem tudom, talán a hajnali fények...

- hajnali fények? - Néz mélyen a szemembe. - Alisa, miről beszélsz?

- ezt meg hogy érted? - Tekintek az ablak felé, ahol csakugyan korom sötét van. - e-ez...

-gyerünk... aludj vissza. - Dörgöli orrát az enyémnek, s ajkaink súrolják egymást.

- ez nem így megy. - Fordítok a helyzetünkön. S most én vagyok felette, a csípőjén ülve.

- akkor csak maradj itt velem. - Kezei a derekamra csúsznak, s a csípőmbe mar. Helyben tartva engem ezzel. - Kérlek.

Halkan felsóhajtva tűrtem, ahogy magára von, s úgy helyezkedik, hogy fejem a nyakában leljen otthont. Lágy pusmogás hagyja ajkaim, ahogy ajkaimon keresztül veszem a levegőt. S Harry erős karjai ismét átszőnek, a maguk módján. Egyik kezével a derekamba markol, megnyugtatva magát, hogy nem mentem sehova, míg a másikkal apró kis alakzatokat masszíroz a bőrömbe.

S valahogyan egy emlékkép surran át a gondolataimon, ahogy az alakzatok valahogy ismerőssé válnak. Azt az alakzatot masszírozza a bőrömbe, miket még régebben én rajzoltam az autójának az ablakán, mikor az idő hűvösre járt, s az ablakokon köd táncolt. Igen, teljes mértékben felismerem, ahogy az alakzat, amit utoljára dörzsölt, izzani kezd, s egy reszketeg levegő hagyja el ajkaim. Mellkasom elszorul, es szemeim tágra nyílnak. Ez nem lehet, a testem görcsbe rándult, Harry testén, és szorosan átkarolt, mintha tudta volna min is megyek keresztül az adott pillanatban. Látásom elhomályosult, s elmosódott minden.