Late Nights

33. Fejezet 1/5

Sziasztook!
Megérkeztem az új résszel.:)
Ha tetszik akkor kommenteljetek   / vagy szavazzatok.
Illetve nem kaptam választ a twitter oldallal kapcsolatban, szóval nem hiszem, hogy csinálni fogok egyet.
Jó olvasást mindekinek!:)
Puszi:
- D

Tekintete semmit mondó volt, s ajkait összepréselve nézett le rám. Nem mondott semmit, helyette inkább lenézett a földre, majd egy nagy sóhajt vett. Tudtam, hogy egy érzékeny pontot nyomtam meg ezzel, de nem rejtegethetem el előtte örökre, hogy a köztünk lévő kapocs már semmissé vált. Ujjaim, lassan de biztosan felhaladtak nedves mellkasán, s míg bal kezemmel a nyakába kapaszkodtam, jobbal apró alakzatokat rajzoltam a mutatóujjammal a bőrére, ahol a szíve helyezkedik el.

- ne. – Kapja el ismét a kezem, amint megpróbálnám lenyugtatni.

Tekintete találkozik az enyémmel és a torkom elszorul, a szemei bevöröslöttek a könnyektől, mik szabad utakra akarnak térni, de ő nem engedi nekik. Ajkait összepréseli még jobban, s az orra hegye elkezd vörösödni, ajkai pedig beremegnek. Egyik kezével kisöpri a hajam az arcomból, míg a másikkal közelebb húz magához, ajkait a homlokomhoz préseli, egy lágy puszit adva, de rögtön megérzem, a könnyeit összemosódni a zuhanyrózsából kifolyó vízzel. Homlokát ismételten összedönti az enyémmel, s egy zokogás feltör a torkából. Akármennyire is rossz őt így látnom, és bármennyire furcsálom a helyzetet, de nem érzek semmit. Semmi sajnálatot, semmi fájdalmat, semmit amit összelehetne fűzni az érzelmekkel.

- ne lökj el magadtól... csak most kaptalak vissza. – Pusmogja.

- nem tehetek róla, ha már nincsenek érzelmeim, Harry. – Susogom halkan. – Már nem vagyok érző lény...

- ne mond ezt. – Komorodik el arca. Eltávolodva tőlem beáll teljesen a zuhany alá, így lecsorgatja magáról a habot, mik itt-ott összegyűltek a bőrén.

Fejét hátra vetve túrt bele hajába, majd sóhajtott egy nagyot. Keservesen felhorkantott, majd kivágta a zuhanyfülke ajtaját, s a falon lévő akasztóról levett egy törölközőt, mivel gyorsan megdörgölte magát mindenhol, majd a csípőjére tekerte azt. A tükör elé állva letörölte a felgyülemlett gőzt, mi lecsapódott rajta, s belenézve látni lehetett rajta, hogy megrémült a vonásaitól. Gyorsan elővett, egy fogkefét, és fogkrémet majd elkezdte mosni a fogát. S én pedig ez idő alatt elgondolkodtam néhány dolgon. Feltámadtam. S nem érzek semmit. Semmilyen érzelmet. Csupán ürességet. Vajon még sem a testem halt meg, hanem a lelkem? Szemem kitágult, s a levegőm a torkomon akadt. Jobb kezemmel a nyakam azon pontjához érek, ahol a pulzust nézik, s a legnagyobb meglepetésemre nem volt. Bal kezemet a mellkasomhoz vezettem, s ismételten, nem volt semmi dobbanás. Ezek szerint nem éltet semmi, vagy is annak gondoltam eddig. De vajon akkor mi tart életben? Gondolatmenetem egy ajtócsapódás szakította félbe, amint Harry kiviharzott a fürdőből, teljesen magamra hagyva engem. Alakom összeroskadt a zuhanyfülke végébe, lábaim magamhoz szorítva, kulcsoltam össze a karjaim, s fejem rádöntöttem óvatosan. Csak egy test vagyok. Érzelmek nélkül. Egy lény kinek nincs semmi értelme a földön maradnia. Tehetnék bármit magammal, meg sem érezném. S felmerül a fejemben a kérdés, miért is maradjak itt? Harry úgy sem tudna változtatni az érzelmeimen, hiszen nincsenek is. Már nem lenne ugyan az. S ennek jobb, ha minél előbb véget vetek, hiszen a későbbiekben csak fájdalmasabb lesz számára a jelenlétem. Felegyenesedtem, s kikászálódtam a zuhany alól, alakomra csavartam egy törölközőt, s a tükörbe nézve csakugyan elrémültem magamtól, mint Harry. Olyan semmisnek nézek ki. Halott vagyok. S ezen a tényen nem fog változtatni senki.

Utam a konyhába vezettem, s a konyhapultnak dőltem. Kell valami megoldás, amivel végleg elhagyhatom ezt az életet. S amint így kattog az agyam, egy ötletem támadt. Halkan egy másik konyhapulthoz siettem, s kihúztam egy fiókot, mi tele volt késekkel. Tedd meg. S kezeim addig keresgéltek, mígnem egy számomra, és a feladatnak megfelelő kést leltem fel. A kezemmel éppen hogy csak hozzáértem, de már is a földön landolt, ahogy Harry jelent meg előttem, s kiverve a kést a kezemből, az hangos csörömpöléssel, de földet ért.

- meg ne próbáld még egyszer! – Sziszegi a fogai között. S a csuklómnál fogva magához ránt.

A következő pillanatban már a szobánkban vagyunk, ahogy kifeszít az ágyra, s a csípőmre ülve, prüszkölve tekint le rám. Egy levegőt ejtettem meg a gyors közlekedés következtében. S csak tágult szemekkel meredtem fel rá, ahogy mellkasa rohamosan süppedt, s emelkedett felettem. Arca düht sugallt felém, ahogy szemöldökeit összevonta, s meglehetősen állatiasan felmorgott.

- megértetted?! nem fogom engedni, hogy ismét csak úgy kisétálj az életemből! – Ordítja az arcomba.

- miért? nem lenne jobb egy olyan lányra emlékezned, akinek dobog a szíve?! – Sziszegem vissza.

- ezt meg mégis hogy érted?!

- úgy hogy nem dobog a szívem!

- ne beszélj hülyeséget! – S amint hitetlenkedve rázta volna meg fejét, egyik kezét elkaptam, s a mellkasomhoz irányítottam, a szívemhez, ami nem dobog már. – ez nem lehet... - S szemei kitágulnak.

- esélytelen vagyok... - Motyogom, miközben hátra vetem a fejem.

- nem... ne mondj ilyet... bármit megfogok tenni, hogy megdobogtassam ismét a szíved, megértetted? nem fogom megint tétlenül végignézni, amint kimúlsz karjaimba!