Late Nights

1. fejezet

Mindig is azt hittem, hogy az álmaim halványulnak idővel. Mindez tudtam képtelenség, de mégis reménykedtem a lehetőségben. Ajkaim remegve, de szétnyíltak, amint erős kezeket éreztem a bal oldalamon. Egy mély férfihang suttogása hozott vissza a valóságba. Tarkómat nedves csókok nyoma égette. Egy percbe se telt, mire szemeim kipattantak, a tudatra, hogy egy személy éppen az ígéretét szegi meg, miszerint nem fog hozzám érni.
- Harry…- suttogtam erőtlenül. Mikor nem hagyta abba, torkom köszörültem, s hangosabban szólaltam fel. –Harry!
- el kell felejtened a múltad! – erősködött. Majd maga felé fordítva mélyen a szemembe nézett.
Szemei élénk zölden csillogtak. Haja össze-vissza, kunkorodott a homlokán. Késztetést éreztem, hogy beletúrjak abba a dús hajzuhatagba. Mégis visszafogtam magam. Arca komoly volt, s nem tudtam másra gondolni. A szemeimmel éles pillantást küldtem felé, mikor megéreztem tenyerét az oldalamon. Lassan felhúzta a felsőt az oldalamon. Majd kezével egy óvatos és lassú csíkot húzott a mutató ujjával, ezt visszafele is megismételte egy párszor. Amíg a szemeim önkénytelenül lecsukódtak. Az izmaim elernyedtek.
- jól esik, nem de? – dörmögte a fülembe. Éreztem erős mellkasát az enyémnek nyomódni.
- megígérted… kicseszettül megígérted, hogy nem csinálsz semmi ehhez hasonlót. – sziszegtem a szavakat, mikor a kezei levándoroltak a fenekemhez.
- felejtened kell dolgokat! – mormolta vissza.
- azzal nem fogok, ha egyfolytában tapizol…- kezeim a mellkasához szorítottam, s eltoltam magamtól.
- ne beszélj így hozzám! – szemei mérgesen csillogtak, s erősen megszorította a csuklóimat. Csak az éjjeli szekrényen lévő kislámpa világította meg arcát.
- ereszz el! – könyörögtem.
- az enyém vagy!

Riadtan keltem fel az ágyból. A mellkasomba erős fájdalom nyílalt. A szívem majd kiesett a helyéről, s a homlokomon izzadság cseppek gyöngyöztek. Szemeimmel homályosan láttam. Kezeimet ökölbe szorítva dörzsöltem meg szemeimet. Körbenéztem. S felsóhajtva vettem tudomásul, ez csak egy rémálom volt. S az is marad örökre. Ahogyan föl ültem az ágyon. Lábaim átdobtam rajta, s megmozgattam őket, mint egy kisgyerek. Elmosolyodtam, amint megéreztem, ahogy a vér a lábaimba kúszik. Nevetve megráztam a fejem a gyerekes viselkedésemen. Majd felálltam az ágyam mellől. Egy nagyot nyújtózkodva álltam fel a lábujjaimra. Miután visszaereszkedtem, lassú léptekkel közelítettem meg a fürdőt. Amint beértem, szembe találtam magam a tükörképemmel, mi igazán elborzasztott. A hajam kócosan omlott le a vállaimra. S a szemeim alatt kék foltok éktelenkedtek, tudatva ezt az emberekkel, hogy ez a lány, aki épp ellőtted van, igazán keveset aludt az éjjel. Beletúrtam a hajamba, s elmerültem a gondolataimban, miközben megnyitottam a vizet a kádnál. Kis mennyiségű habfürdőt öntöttem a vízbe. Majd összezagyváltam. Levetettem a ruháimat, s lassan belefeküdtem a kádba. Miután a víz teljesen ellepte a testem, csak a fejem látszódott ki, elzártam a csapot. S elvesztem a habok közt.
***
- szóval megint azzal a pasassal álmodtál? – érdeklődött a legjobb barátnőm, Clare.
- igen. – sóhajtottam fel. Tudtam, hogy nem fogja hagyni a témát.
- és most többet láttál belőle? – érdeklődött.
- igen. de most is sötétbe voltunk.. – mondtam unottan.
- szóval szeret rejtőzködni. érdekes. és mesélj róla hogyan is néz ki? – szemei kiváncsian csillogtak, s előrébb dőlt a kanapén. Ahogyan hallgatott engem.
- szóval, ha jól emlékszem, zöld szeme van. göndör a haja, és talán gödröcskés mosolya, amit elég ritkán látok. tetkói vannak. és mély hangja. ennyi. –böktem ki végül.
- aha.. és most mit csináltatok? – felhúzta a lábait, hogy később átkarolja azokat. tényleg kiváncsinak tűnt, úgy nézett rám, mint egy óvodás kislány, aki épp a kedvenc meséjét látja újra és újra.
- nos most épp egy ágyon feküdtünk-
- - szóval ágytornáztatok? – szakított félbe Clare, míg egy nagy mosolyt varázsolt az arcára.
- nem, nem éppen. – nevettem el magam. –csak... hallgass végig, rendben?- néztem rá félve.
- jó.. kussba maradok. – forgatta szemeit unottan, de egyben láttam rajta, amint szórakozik a dolgon, elárulta, ahogyan az ajkai vége felkunkorodnak egy mosolyba.
- szóval. elsőnek háttal feküdtem, de aztán megfordított, szóval szembe voltam vele. aztán az oldalam cirógatta -
- - és még, hogy nem volt ágytorna. – prüszkölte nevetve Clare.
- Clare!! nem volt, csak hallgass már végig. – nevetve megböktem a vállánál.
- jó jó.- nevetett.
- szóval elkezdte cirógatni az oldalam. és elkezdtünk beszélgetni. azt mondta, hogy felejtenem kell… elfelejteni a múltam…- húztam össze a szemöldökeimet. maga az ötlet is abszurd volt.
- ezt hogyan érthette? – túrt bele hosszú vörös hajába barátnőm.
- fogalmam sincs. életembe nem láttam ezt a pasast, és az álmaimban kísért. – töprengtem el.
- nem lehet, hogy mikor egyszer elmentél bulizni, akkor jól berúgtál és lefeküdtél vele, aztán elfelejtetted a dolgot? – mosolygott magán az ötleten Clare.
- ilyenkor …csak kimondod a szavakat, amik eszedbe jutnak? vagy gondolkozol is néha? – tettettem a sértődöttet. – Clare. tudod, hogy sose megyek szinte bulizni, nem hogy még részeg legyek, főleg nem egy idegennel az ágyba kerülni. – hitetlenkedtem.
- jó jó, megértem, de akkor mi, vagy ki lehet ez a személy? tuti, hogy a jövőbeli pasid. Érzem a zsigereimbe. –nevetett.
- ez nem így megy. – ráztam a fejem.
Mondatom befejeztével, felkászálódtam a kanapéról, hogy a konyhába jussak. Elindultam lomha léptekkel a hűtő fele, remélve, hogy találok benne egy kis süteményt. A vigyorom a szemeimig is elért, mikor megcsodáltam, hogy a friss süti ott éktelenkedik a hűtőben. Clare nevetve az asztalhoz sietett.
- igen… kaphatsz belőle, ha idehordod a csülkeidet drága. – kacsintott a végén. jót nevettem rajta.
Majd a sütis tálcát kivéve a hűtőből, oda sétáltam a terített asztalhoz, letettem óvatosan a tálcát. S Clare már el is kapta előlem az első falatot. Egy rosszalló pillantást küldtem felé. De tudtuk jól mind ketten, hogy csak viccből hecceljük a másikat. Amint elvette az ő részét, én is elvettem a sajátomat, majd elmajszoltam a sütit. Mikor végeztem vele, s Clare is, úgy döntöttem visszateszem a sütit a hűtőbe. Visszasétáltam az asztalhoz. Majd, éppen ahogy leültem volna. Egy éles fájdalom nyílalt a halántékom két oldalán. Fejemben, hírtelenjében annyi meg annyi hangot hallottam, mint ha több nő és férfi egyszerre könyörögne, sírnának. S térdeimre támaszkodtam, míg lehunytam a szemem, s vártam a javulásra, ami nem jött. A fájdalom felerősödött, és akkor már nem tudtam segíteni magamon, hajam tépve, s sírva rogytam le a járólapra. Clare gyorsan odasietett hozzám. Megragadott a felkaromnál. S felrángatott a szobájába. Hangok még jobban felerősödtek, és már visítottam a fájdalomtól. Nem tudtam velük küzdeni. Ezek a rohamok minden egyes hónapban rám törnek valamelyik nap. Bárhol és bármikor megtörténnek. Erre pedig van egy speciális injekció, ami lenyugtat. Clare amint feltépte az ajtót. Kifeszített az ágyra, s az éjjeliszekrénybe tapogatózott. Egy injekciót láttam a kezében. S egyre erősebben éreztem a fájdalmat a fejemben. A hangok egyre érthetőbbé váltak. S nem tudtam menekülni előlük. A könnyeim olyan hévvel eredtek el, hogy már nem bírtam visszafogni őket. Clare feltúrta a felsőm a bal karomon. Majd megkereste az egyik vénám, hogy óvatosan belém döfje az injekciót. Amint megéreztem szétáradni a karomban, a nyugtatót. Éreztem, hogy jó magam gyengülni kezdek. S fájdalmaim lomhábbak lettek. A szemeimmel homályosan láttam, de egyetlen egy mondatot még tisztán hallottam.
- minden rendben lesz! –ezt Clare mondta, s ezzel a tudattal adtam meg magamat a nyugtató hatásának, mi mély álomba repít majd egy időre.
***
- már vártalak. – erős karok ragadták meg az oldalamat. S az állkapcsom megfeszült. Kezdődik, s megint nem fogok tudni menekülni. Pedig akartam. Elrohanni előle. Minél messzebb. –Még mindig hűvös vagy velem szemben. De meg fogod bánni. meg fogod bánni, amiért folyton ellenkezel. Bűnhődni fogsz! – suttogta fülembe. S bennem még a vér is megfagyott.
- miért csinálod ezt folyton? – szívtam be élesen a levegőt. Remegtem a karjaiban, és nem tehettem róla, de mozdulatlanná tett.