Late Nights

14. fejezet 1/3

A fejem szédült, mikor megláttam magam előtt a hatalmas monstrum épületet. Fogalmam sem volt, hogy mi is lehet ez, de leginkább egy kastélyhoz hasonlítható, tekintetem igyekszem körbefuttatni az egész építményen, s szinte már hátrahanyatlik a fejem, mikor a tetejéhez érek. Az egész épület sötétnek, és félelmetesnek néz ki. S érzem, amint a kezeimen végig, a nyakamon keresztül, a gerincemhez ér, s felkúszik ismét a hideg, mi megrázkódtat. Alakom összerezzen, mikor egy mélyről jövő reszelős kuncogást hallok közvetlenül a hátam mögül. Megfordulok, s megrázkódva figyelem, ahogyan az előttem lévő göndör hajú srác, teljesen mintha megváltozott volna. Alakja laza, s lomhán dől az autónak, a kezével támasztva magát, másik kezével a hajába túr, így hátratűrve több kusza tincset, mi korlátolta őt a látásban. Arcvonásai komolyak, s ördögi külsője van. Szemöldökeim vonom össze, amikor arca vizsgálásában az ajkaihoz érek. Egy gonosz vigyor vonaglik arcán, s ajkaim egy vonalba préselem, mikor visszanézek a szemeibe, az élénkzöld, izzás ismét ott van. S nem merek moccanni, olyan, mintha lábaim a földbe gyökereztek volna, s nem adják meg magukat oly könnyen. Arcom megrándul, mikor bizsergést érzek a jobb oldalamon, s tekintetem azonnal oda kapom. Harry hatalmas keze érinti, s lassan halad felfele, mígnem a hátam közepéhez ér, s közelebb von magához. Bal kezemmel megkapaszkodom a járgányban, s figyelem Harry tekintetét, mik le nem kerültek rólam egy másodpercre sem. Testemben szétárad egy különös érzés, valami melegség, mi csak akkor van jelen, ha ő a közelemben van. S nem tudok tőle szabadulni, fojtogat, s meg akarok tőle menekülni. Hirtelenjében mind a két kezét megérzem a fejem két oldalán, s egyenesbe tart, így sehova máshova nem tudok nézni, csak a szemébe.
- Harry... ne. - hal el a hangom.
- nem foglak megcsókolni. - tudat monoton hangon.
- nem? - ráncolom össze homlokom.
- nem. - hajol közelebb, s szemei összefonódnak az enyémekkel. Különös zöld csík jelenik meg, mi a szeméből ered, s lassú kacskaringós utat tesz meg az enyémekig, s mikor hozzáér az enyémhez, a levegő a torkomon akad, s hihetetlen módon, de az előttem álló sötét alak karjaiba kapaszkodom,
- mit művelsz? - prüszkölöm a szavakat.
- hallgass. - utasít. S én úgy teszem, ahogy kér, hallgatok, a szemeim tágra nyílnak, mikor úgy érzem, mintha a lelkemig látna, ajkaim remegni kezdenek, s kezdem úgy érezni, mint aki a sírás határán van. Ismét. Testem ellazul, mégis megfeszül. Egy tehetetlen sóhaj szalad ki belőlem, s nem tudok mit tenni, szorosabban fogom közre Harry karját. - küzdj és tanulj! - S a szeméből áradó csík, még élénkebb színben pompázik. Látásom egy pillanatra elhomályosodik, de nyomban kitisztul. Úgy érzem magam, mintha valami különös erő körbe fonta volna egész testem, s felruházott volna még meg nem ismert energiákkal. - most pedig fordulj meg! - Röpke perc alatt elkapja kezeit, s engedélyt ad arra, hogy átforduljak. S arcomról egy elszánt mosoly olvasható. Szemeimmel körbe tekintek az egész téren, szinte kopár és kietlen az egész, csak ez a nagy monstrum épület van a kellős közepén. Minden olyan sötétnek tűnik, s mégsem félek, sőt, egyre-egyre jobban bátorodom fel. Mi igen meglepő számomra. Egy érdes suttogás szakít meg a terep felmérésében. - indulj meg. - Hátam közepén éreztem gyengéd lökését, s ez teljesen felbátorított. Mosolyom még nagyobb lett, mint eddig, s nem tudtam levakarni magamról. Lépteim egyre közelebb vittek a mocskos épület felé, s egy pillanatra, mintha egy kisebb csípést éreztem volna testem összes pontján, de nyomban elmúlt. Hátratekintettem, s láttam, amint Harry ajkai szétnyíltak, majd egy elismerő, s büszke mosolyba törtek át. - tudtam, hogy több vagy... annyira tudtam. - Hajtja hátra fejét egy pillanatra, s egy mély levegőt szívbe, s fúj ki. Majd ő is behozta a távolságot, s nem tartott sokáig, míg egymás mellett álltunk.
- H! - hallom meg nem messze tőlünk, fejem a hang felé fordítom, s egy fehér alakot veszek észre. Haja lágy szőke, szemei tengerkékek, bőre oly fehér, szinte csillog. Ruhái egy fekete nadrágból, s egy fehér fölsőből áll. Hangja lágy, s selymes. Szinte dallam füleimnek. - csak, hogy meghoztad. - biccent Harry felé a srác.
- makacskodott, nem tehetek róla. - morgolódott feszülten mellettem Harry, mire én csak egy szemforgatással reagáltam. - figyelj arra a szemforgatásra, mert következményei lesznek. - néz le rám bosszúsan Harry.
- és micsoda, Harold? - ejtem ki teljes nevét mulatva, majd karjaim összefontam a mellkasom felett.
- látom igen magabiztos, Alisa. - mosolyodik el a srác.
- az addig oké, hogy te tudod a nevem, bár nem tudom honnan, de megtudhatnám a tiédet? - érdeklődök pilláim rebegtetve, s kiélvezem magabiztosságom pillanatait.
- Lukas. - biccent, s kinyújtja a kezét, mit készségesen fogadok el, s mosolyogva megráznám kezét, de helyette édes csókot lehelt kézfejem tetejére. Normális esetben elpirulnék, de most semmi ehhez hasonlót nem érzékelek. - induljunk. - Feleli, mikor elengedi kezem, s megfordulva elindul egyenesen. Harry rám néz, s szemei a legsötétebb árnyalatban cikáznak. Dühös, s lemerem fogadni, hogy nem soká robbanni fog. S most az egyszer élvezem azt, hogy felidegesítettem őt. Frusztráltan a hajába kapaszkodik a jobb kezével. S gyorsabban szedi a levegőt. Nem tehetek róla, de gonoszan elvigyorodom. Lassú és lomha léptekkel követem Lukas-t, s azonnal érzem, hogy valaki elkapja a csuklóm.
- ide hallgass, tudom, hogy Lukas belopta a szívedbe magát csak azért, mert ő udvarias, de te jobb, ha fejedbe vésed, hogy még mindig hozzám tartozol. - fordít maga felé prüszkölve.
- nem vagyok egy tárgy, amit birtokolhatsz. - Mosolyom még az eddigieknél is szélesebb, s annak ellenére, hogy nem akarom az érintését, hagyom a szorítását a csuklómon, s nem próbálkozom.
- tudom. - hagyja ennyiben most Harry.
Lépteink egyre felgyorsulnak, ahogy be akarjuk érni Lukas-t.