Late Nights

32. Fejezet 1/3 (Teljes verzió)

Sziasztooook !
Ismételten itt vagyok, hosszabbítással, ami azt jelenti, hogy a teljes verzióval.:)
Remélhetőleg nem soká tudok hozni új részt megint :)
Szokás szerint ha tetszik, akkor szavazz, és kommentelj:3
Remélem mindenki jól van. és Boldog Újévet mindenkinek!
Jól olvasást!
Sok puszi és ölelés mindenkinek:)
Puszi :
- D

Fejem ködösnek éreztem, ahogy felébredtem. Éles nyilaló fájdalom ütötte meg, ahogyan szemeim lassan, de biztosan hozzászoktak az éles fényhez, mi körül ölelt engem. Homlokon az első ráncolódások ott éktelenkedtek, ahogy arcom, egy grimaszba borult. Testem lomhán felgörnyedt fekvő pozíciómból. S meglepődve tekintettem körbe, ahogyan a semmi közepén tengek. A táj nem állt semmiből. Csupán ködből, s fehérségből, mi nehezítette a látásom, így egyik kezemmel kitakarva az fényességet, próbáltam feltápászkodni, mi nehezemre esett. Lábaim meginogtak, ahogyan a talaj kicsúszni látszódott alólam. Ajkaimat egy hangos vérfagyasztó sikoly hagyta el, ahogyan a talaj apró darabokra hullott alattam, s csak egyetlen egy kötél, mi kezdetben elég vastag volt arra, hogy sétálni lehessen rajta. Azonban, amint elkezdtem előre lépdelni, a kötél, lépésről-lépésre vékonyabb lett.

„ Siess, Siess, Siess"

„Fuss, mielőtt még késő lenne"

„ kislányom, gyere ide"

S a szívem kihagyott egy ütemet, ahogyan meghallottam édesapám, s édesanyám hangját egyszerre felszólalni értem, valahonnan a távolból. Ugyan nem tudtam, hogy merre vannak, mégis csak elindultam egyenesen, amerről a hangok jöttek. Szemeim sarkában azok a bizonyos mardosó könnycseppek ott éktelenkedtek, s orcáimon lassan kúsztak végig. Torkomból feltört az első zokogásnak vélhető hang, s onnantól kezdve nem volt megállás, ahogyan szinte lábaim eszeveszett sebességgel szelték az útnak nevezhető, lassan madzagnak kinéző dolgot. S szemeim felcsillantak a legsötétebb pillanatban is, mikor előttem egy ajtó jelent meg. S a fejemben már csak annyi hangzott „ csak érd el, különben véged" . Alakom előre zuhant, ahogy éppen hogy a küszöbre tudtam lépni lábujjhegyen. Jobb kezem ökölbe szorult, s őrült módjára kezdtem püfölni az ajtót, remélve, hogy majd valaki meghallja a túl oldalról. Kezeim eszeveszett ütemmel próbálták kinyitni az ajtót.

- Kérlek... - Hangom elhalt, s a végső pillanatban a zár kattant egyet.

Ezzel elérve, hogy kinyissam az ajtót. S arcom lesápadt, ahogy észrevettem két alakot kirajzolódni a távolból, s egy csak füstként élt mellettük. Kezeimmel bele kellett, hogy markoljak az ajtófélfába, mi fent tartott, hogy el ne veszítsem a fejem, mi megszédült enyhén. Jobb kezemmel reményvesztetten dörgöltem mindkét szemem, ahogyan édesanyám, s édesapám alakjuk kiélesedve állnak előttem, s az öcsém, ki úgy néz ki, mintha idősebb lenne nálam. Szemöldökeim összevontam, ahogy öcsém arcán egy lágy mosoly volt.

- anya? apa? Bubby? – Susogom tehetetlenül.

- kislányom... - Édesanyám szomorkásan mosolyog, ahogyan kinyúlok érte, de hátrébb mozdul.

- anya... miért nem? miért nem érhetek hozzád?

- mert azzal összekötnéd az életed a halállal, mint mi. – Feleli édesapám.

- és Bubby? ő miért füstként lebeg? – Ajkaim összepréselem. Istenem, annyira hiányoznak.

- ő még nem halott. – Mosolyodnak el a szüleim.

- nővérkém... - Feleli Bubby egy kisfiúsnak tűnő mosollyal oly érett arcán.

- jóval fiatalabb vagy nálam és mégis 2-3 évvel idősebbnek nézel ki... hogy? – Kérdem tőle félve.