Late Nights

13. fejezet 1/2

Hangom azonnal elhalkult, amint megláttam Liz aggódó alakját, mellettem ülve egy kisebb puffon. Egy mély és jóleső levegőt fújtam ki. Csak egy álom volt. Ismét. Szörnyű volt, mind azt a látványt végig élni, még ha nem is igazából. Mégis olyan valóságosnak tűnt. S fogalmam sem volt, hogy miért. Jobb kezemmel hátrasodortam pár tincset. S hátrahanyatlott a fejem. Szemeim lehunytam egy pillanatra, s feldolgoztam mind azt, amit álmodtam. Egy halk reccsenés hallatszódott, az ajtó felől, s fejem azonnal odakaptam. Szemeim kitágultak, mikor Harry-t láttam meg az ajtófélfának nekidőlve hanyagul. Igaz, arca, s karján az izmai nem ezt tükrözték. Arcizmai feszültek voltak. S állkapcsa szinte rángatózik, talán a dühtől? De miért lenne dühös? Fejem tehetetlenségképpen megráztam, s visszanézve még mindig ugyan azt tapasztaltam, testén az összes izom megfeszült, s arcáról most semmit nem tudtam leolvasni. Az előbb még dühösnek nézett ki, de most? Szinte semmilyen érzelem nem látszódott az arcán. Liz-re tekintettem.
- mennyi az idő?
- 11. – suttogta halkan.
- Clare? – hangom halk volt ezúttal.
- már elment. – hallottam meg most Harry-t.
- elment? de hiszen el sem köszönt tőlem.
- túlteszed magad rajta. – mondta monoton hangon Harry, miközben lassú lépésekkel közelítette meg ágyam.
- nem téged kérdeztelek. – mondtam unott hangon.
- hogy érzed magad? – sziszegte a fogai közt Harry.
- hogy kéne éreznem magam?! – emeltem fel a hangom egy kicsit.
- CSAK VÁLASZOLJ A KÉRDÉSRE! OLYAN NEHÉZ LENNE?! – üvöltött teli torokból, s szinte nyakán az erek kidülledtek, egyből mélyebb, s reszelt lett a hangja, mitől engem a borzongás járt át.
- ne üvölts vele! csak rosszabbítod az állapotát! – szólt közbe Liz.
- Liz, itt én vagyok felelős Alisa állapota végett, nem pedig te! – A göndör hajú, dühös fiú szinte köpte a szavakat. Liz ekkor szótlan maradt, s egyetlen bólintással tűrte, majd távozott a szobából, magamra hagyva vele. Végig néztem, amint az ajtóból visszatekint, s egy lomha fejrázással eltávozik, majd becsukja az ajtót. S ekkor bekövetkezett az, amitől rettegek.

Egyedül maradtam az ördöggel a szobában.

- öltözz fel! – utasította, miközben lerántotta rólam a takarót, s én ijedtségemben felsikkantottam. – mond, te folyton sikítasz?! – tette fel a kérdést, majd egy pimasz mosoly kúszott vonásaira. – várj, ne is mondj semmit. – nevetett jót a dolgon. Testem automatikusan összerezzent, s egy grimaszba tört át, mire eltöprengtem, hogy mire is gondolhatott. Szemeim kitágultak, majd kezeimmel sietősen az arcomhoz emeltem őket, takarva a zavartságom. Éreztem, amint orcáim pírban kezdenek égni, mit nem moshattam le egyhamar magamról. Egy mély levegőt fújtam ki, majd lábaim átlendítettem az ágyon. Lábujjaim megmozgattam, s jót kuncogtam magamon. Egy nagyot nyújtózkodtam, majd ismét összegernyedt testem. – ha jól emlékszem, azt mondtam, hogy öltözz! – Hallottam meg Harry hangját nem messze tőlem. Testem megmerevedett, s féltem felnézni. Ez volt addig, míg két kezet meg nem éreztem a vállaimon, erősen megrázva azokat. Fejem felemeltem, Harry arca pedig nem volt messze az enyémtől, sőt, meglehetősen közel volt. Hátrébb vontam volna magam, de a szorítása még mindig nem gyengült, így nem tudtam ellene semmit se tenni. Tekintetünk össze olvadt, s csak figyeltem, ahogyan ragyogó smaragdzöld szeme meg-meg csillan. Tekintetem elvettem a szeméről, s feltérképeztem arcát, mibe bele lógott pár kósza tincs, így tudatom ellenére is kezem, felirányítottam a homlokához, majd végig húztam jobb mutató ujjam, hogy a göndör fürtjeit odébb tűrjem. Szemeit lehunyta, s a torkából egy eddig nem hallott hang tört fel, arca kisimult, s nem volt feszült többé. Ajkai felfelé kunkorodtak, mi egy vigyorba tört át. Ujjam lassú utat tett meg, a halántékától lefele, a szeme alatt, majd felvezettem az orrnyergéhez, s óvatosan lejjebb húztam, míg el nem értem a végéhez. Ujjam folytatta útját le az orráról, az ajkaira, viszont mielőtt bármi más merre is elkalandozott volna, Harry megragadta ujjam a kezével, s ott tartotta. Mi meglepett, hogy szemei még mindig csukva voltak, ajkai viszont enyhén elnyíltak, s nyelvével benedvesítette azokat, majd ismét egy mosolyra húzódtak, ujjam szorosabban fogta közre, s hozzá nyomta szájához. Olyan puha volt, hogy elgondolkodtam azon, milyen lenne ismét az enyémeken érezni. Egy apró sóhajt ejtettem meg, s ekkor volt az a pillanat mikor végképp meglepődtem. Harry ajkait az ujjam köré fonta, majd végighúzta, s egy apró puszit helyezett a végére. Szemei ekkor kinyíltak, s egy önelégült mosoly ott éktelenkedett az arcán. Levegő a torkomon akadt, s mozdulatlan lettem. – meglepett vagy. – morogta érdes, s mély hangján. Csendben maradtam, s csak bambultam rá. – mi az? még egy srác sem csókolta körbe az ujjad, vagy mi? – S ezzel ismét körbefonta ujjait az enyémen, szájához emelte ismét, s ajkaival apróbb csókokat hagyott rajta, tekintete olyan intenzív volt, hogy nem tudtam eltekinteni róla. – uhh – morogta.
- miaz? – kérdeztem félve.
- a nevem nyögted. – engedte el ujjam. – de nem mondom többször, hogy öltözz! – utasította suttogva a fülemhez hajolva.
- t-tessék? – nem hittem a füleimnek. Fejem ráztam, tényleg kiadtam egyáltalán bármilyen hangot is magamból? Akaratom ellenére is, de ezek szerint megtörtént.
Figyeltem, ahogy Harry alakja kissé eltávolodik mellőlem, de csak annyira, hogy talpra tudjak állni. Mikor ezt megtettem, Harry ujjait a csuklómra fonta, s sietősen a szekrényhez vonszolt. Szemöldökeim összeszaladtak, s ekkor észleltem, hogy ő válogatja össze a ruháimat. Kezeit végigfutatta pár ruhadarabon, s mikor megtalálta a szerinte megfelelő darabokat, a kezembe adta őket. Szemeim kitágultak, amint az anyagot vizsgáltam a kezeim közt. Egy sötétebb kék passzos nadrág, s egy fehér blúz, mi enyhe dekoltázst mutat. Hitetlenkedve tekintettem Harry-re, mire csak ismét egy kanos mosolyt kaptam vissza. Arcom égett, s lemerem fogadni, hogy elpirultam. S ebben már száz százalékig biztos voltam, mikor közelebb hajolt hozzám, s ezt a pár szót suttogta a fülembe.
- jól áll a piros, Alisa.

Miután hosszú győzködések után meggyőztem Harry-t, hogy távozzon ki a szobából, ha azt akarja, hogy öltözzek át, mert ha ő ott lett volna, biztosan nem teszem meg. Most azonban Harry fekete Range Roverében foglalunk helyet, s míg én fáradtan az ablaknak dőlök, ő feszülten ül a kormány mögött. S tekintete tökéletesen az úthoz van bilincselve. S egy szó sem hagyja el tökéletesen formázott ajkait. Sajnos. Fogalmam sincs, mit higgyek, utálom, de egyszerre vonzódom is hozzá, valamilyen szinten, s ezt nem tagadhatom. Mégis megteszem, csak hogy ne legyen önelégült mindig. Ajkaim egy vonalba préseltem, s a fákat néztem, mik mellett elhaladtunk, egy hümmögés söpört végig az autón, s Harry-re tekintettem, ki ebben a pillanatban fordult felém egy pillanatra.
- min gondolkozol? – kérdezte rezzenéstelen arccal.
- Clare-en. – hazudtam.
- ne hazudj! – mormogta az orra alatt.
- nem hazudtam. – ellenkeztem csendesen, s ujjaim összefontam, majd az ölembe helyeztem őket.
- tudom, hogy hazudsz. csak azt nem értem miért, mikor nekem kell rád felügyeln- hallgatott el, majd alsó ajkát beszívta, s ráharapott.
- mégis, hogy érted azt, hogy neked kell rám felügyelned? ez már akkor is elgondolkodtatott, mikor Liz fejéhez vágtad ezt. – halkultam el a mondandóm végére.
- felejtsd el…- morogta.
- nem, Harry! magyarázd meg! mégis, hogy értetted? – emeltem fel most a hangom.
- miért vagy ilyen kíváncsi? hmm?
Nem válaszoltam, s ő sem igyekezett választ adni. Belefáradtam, hogy szótlan. S hálát adtam az égieknek, mikor megérkeztünk az egyetemre. Mikor leparkolt a közelben, sietősen kinyitottam a kocsinak az ajtaját, s kiléptem rajta, majd erővel becsaptam azt. Dühös voltam, s minél távolabb akartam tőle kerülni, annál jobb. Alakom összerezzent, mikor meghallottam egy mély, s reszelős hangot, amint utánam szól.
- Alisa! ne olyan sietősen. – morogta a fülembe, míg elkapta a csuklóm, s fájdalmasan szorította meg, mire fel is szisszentem.
- egyedül is odatalálok! – erősködtem, míg küszködtem, a szorításában.
- ugyan ott van óránk, akkor már miért ne mehetnénk együtt? hmm szépségem? – vigyorodott el.
- multkor még nem… nem iratkozhattál át… képtelenség! Harry, töröld le azt a vigyort a képedről, vagy esküszöm, hogy én teszem meg! – fortyogtam.
- de harciasak lettünk hirtelen… fogadok nem lennél ilyen akkor, ha arról lenne szó, hogy lecsókoljalak a lábadról… - suttogta, miközben ütemes tempóban lépdeltünk az épület felé. Szemeim forgattam, s erre még erősebb szorítást éreztem a karomon
- nicsak nicsak kibe botlottunk bele srácok. – Mike hangját hallottam meg mellettünk nem messze, tekintetem feléjük vezettem, s ott volt Mike, Luke és Claus. Mindegyik arcán egy kaján vigyor, mit nem tudtam hova tenni. Figyelmük a kezemre irányult, s letekintettem. Észre se vettem, hogy Harry összefonta ujjainkat, s most így szorongatja görcsösen azt. A levegő a torkomon akadt, s egy gombócot éreztem formálódni ott. Fejem megszédült, s ott abban a pillanatban el akartam szakadni tőle, meg is próbálkoztam vele, de hiába, hiszen azonnal szorosabban fonta közre kezem. Tekintetem az övét kereste, s ő csak a többiekre nézett, szüntelenül, s intenzíven. Dühösen.
- Mike… haver… jobb lesz ha eltakarodsz, mielőtt helybe raklak itt és most. – morogta Harry. S éreztem, amint megindult volna feléjük.
- ne… hagyd őket. – fogtam közre a felkarját, s közelebb húzódtam hozzá. – nem éri meg. – suttogtam halkan.
- Alisa neked ehhez semmi közöd. – morogta vissza.
- nagyon is van hozzá köze, mennyit tud a dologról Harry? vagy esetleg elhallgatod előle? – Luke szólalt meg ezúttal.
- Luke… - S ekkor volt az, amikor minden erőmet be kellett vennem, hogy visszaszorítsam, azt a személyt, akit utálok, mégsem akarom, hogy jelenetet rendezzen, hogy verekedjen, s hogy baja essen. Figyeltem hevesen emelkedő, s süllyedő mellkasát, felnéztem arcára, mi lenézett rám. Tekintete elborult, s teljes sötétség volt ábrázata. Szemei akár az éj, s minden egyes izma az arcán megrándult.
- idővel megfogja tudni… megígértem neki, hogy amíg velem van, addig nem lesz semmi baja, és én tartom a szavam.

Csípő és nedves dolgot éreztem meg az arcomon, Harry a jobb orcám dörzsölte, s csak ekkor vettem észre, hogy sírok. Sírok, mert ezt a mondatot mondta az álmomba is, mi annyi szörnyűséget tartogatott, viszont honnan tudta, hogy azt álmodtam, mi több hogyan értette, hogy velem van.

„idővel megfogja tudni… megígértem neki, hogy amíg velem van, addig nem lesz semmi baja, és én tartom a szavam.”