Late Nights

6. fejezet

Fejem nehézkesnek, s szédültnek éreztem, ahogyan egy alak állt előttem. Fején egy baseball sapka pihent, mi árnyékot adott neki a nap elől, így takarásba hagyva teljes arcát. Felsőtestén egy fekete fölső pihent, s egy fekete dzseki, lábain kopott fekete farmer, s a sáros bakancsok. Kezei ökölbe szorulva vannak két oldalon, s én csak némán bámulok rá. Egyszerűen rémisztőnek tartom az egész alakot, s ahogy közelebb lép egyet felém, lábaim magamhoz húzva kelek talpra. Testem szorosan a fának tuszkolom, s lélegzetem egyeletlenbe torkollik, amint még egy lépést tesz felém. Kezeimmel a fában kapaszkodom, s nem tudok mit tenni, de érzem, amint felszakad a bőröm, ahogyan túlságosan is belemélyesztettem a kezem a fának törzsébe. Egy éles levegőt szívok be, ahogyan a szél belekapott a hajamba, így pár tincset az arcomba csalva ezzel. A sötét alak másodpercek alatt behozta a köztünk lévő távolságot, s amint elnéznék tehetetlenségemben, ő gyengéden a mutató ujja köré csavarja az egyik tincset, ami az arcomba lógott eddig. Egy mély hörgést hallatott, mi egy igen rekedt nevetésbe tört át. Arcom átfordítva a másik oldalra, fájdalom köszönt a fejembe, hiszen a sötét alak még mindig nem engedte el a hajam, így a fejbőröm szinte lángba égett.
- ereszd el a hajamat, kérlek… - hangom suttogásként tűnik el a levegőben.
- megteszem, ha jól viselkedsz, Alisa! – hangja mély volt, s igen rekedt.
- honnan tudod a nevem? – nézek rá tágult szemekkel.
Egy erősebb szellő kap bele a hajamba ismét, s én meglehetősen jobban a fához tapadok, felnézek a fogva tartómra, s elszörnyedek, mikor észreveszem, hogy jóval magasabb, mint én. Így kisebbség érzetem is támad egyben. Torkom összeszűkült, s arcát próbálom kémlelni, mi el van takarva. Késztetést érzek arra, hogy lekapjam a fejfedőjét, így talán rálátást nyerhetnék az arcára. Alsó ajkam beszívom, s halkabban veszem a levegőt. Amint ezen gondolkozok, eszembe jut, hogy még mindig nem válaszolt nekem.
- sz-szóval? – kezdek dadogni, majd lassan vezetem fel a kezem magam mellett. S amint a sapkájáért nyúlnék hirtelenjében, elkapja csuklómat, s nekivágja a fa érdes törzsének, mi lefogadok, hogy kisebb hegeket fog majd hagyni kezem egyes részein. Amint felszisszenek a mozdulataitól, a másik kezével, az én bal kezem után nyúl, s azt is kifeszíti, mit a bal oldalamon tart szorosan magam mellett.
 - mit gondolsz, mit művelsz, Alisa? – szűri a szavakat a fogai közt olyannyira, mint ha már köpné őket.
- én csak… - próbálkozok kitalálni egy ésszerű választ, de semmi sem jut eszembe jelen pillanatban a sokktól, ami ért.
Alakja közelebb kerül hozzám, s szinte már érzem a meleg leheletét nekem csapódni. Kezei szorosan fonódnak az enyémekre, így egy halk nyüszítést hallatok, mi úgy látom, hogy fel sem tűnik neki. Szám tátva marad, amint elszorítja a kezemben a vérkeringést. Fejem zsong a gondolatoktól, hogy, hogyan is menekülhetnék a helyzettől. Fejem jobb oldalra fordítom, s elszörnyedve konstantálom, hogy egy lélek sincs körülöttünk, így ő kedvére törhet meg engem, apró kicsi darabokra. Fejem szédülni kezd, s torkomban gombóc kezd nőni, amint megérzem ajkait lassan a jobb fülem ellen mozogni.
- megmondtam, hogy nem leszek kegyes hozzád, szépségem. – amint kiejtette ezeket a szavakat, szemeim tágra nyíltak, s szinte kapkodtam a levegőt. Mellkasom iramosan süllyedt, s emelkedett az övé ellen. S eluralkodott rajtam a félelem.
- tudod…- kezdett bele ismét.
- takarodj a közeléből, te idióta! – ordítja egy ismerős hang a közelből.
Én és a fogva tartóm is felé kapjuk tekintetünket, s hálát adok az égnek, mikor észreveszem, hogy Liz áll nem messze tőlünk. Egy halk sóhajt eleresztek, s érzem, amint a kezeim körött is elgyengül a szorítás, mit a sötét alak mért rám. Visszafordul, s a sapka alatt is látom, amint egy széles mosoly kúszik ajkaira, mi tűnt inkább veszélyesnek, s gonosznak, mintsem kedvesnek. Arcom összes szegletéből kifutott a vér, amint ismét beszélni hallottam.
- ha megtalállak legközelebb, nem lesz itt, hogy megvédjen, de akkor imádkozz, hogy jó kedvembe legyek, mert nem leszek még ennyire se kegyes, mint ahogyan most voltam. – s elengedi kezeim, majd elfordul. S amint azt hinném, hogy hagy elmenni…Visszalök a fának, így beütve a hátam a masszív, s igen szálkás fatörzsbe. S ajkai a nyakam hajlatán időznek, majd a fülembe suttog pár szót. – viszlát Alisa, s ne feledd… megtalállak bárhol is rejtőzködsz majd! – a szavak hörgésként hagyják el száját, majd érzem, amint Liz hátrébb húzza őt tőlem.
- te rohadék nem meg mondtam, hogy maradj távol tőle? – szidja le, én kapok a lehetőségen, s lábaim minél távolabb visznek tőlük, annál jobb…