𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

⑤

Melegség lepte el a testem. Tudjátok olyan amikor a nap rátok süt a meleg sugaraival. De várjunk, ez valahogy más érzés, mint az ágyam. Lassacskán sikerült kinyitnom a szemem és feleszméltem, hogy a parton vagyok ott ahol tegnap este. Basszus elaludtam. A hab a tortán már csak az volt hogy a fejem Neteyam mellkasán volt egész éjszaka. Szemeim kikerekedtek, hogy kerültünk ilyen pozícióba? Óvatosan felkeltem nehogy felébresszem majd hazarohantam otthagyva szegény fiút a parton. De nem tudtam mit tehetnék, megrémültem. Hazaérve anyám és apám szúrós tekintetével találkoztam először, majd aggódó húgoméval. Viszont Aonung rám sem nézett, csak bámult maga elé.

- Hol jártál kisasszony? - kérdezte anyám egyre szúrósabb tekintettel.

- Kint aludtam a csillagok alatt, nem volt kedvem itthon lenni, sajnálom. - kértem elnézést, amiért szó nélkül nem jöttem haza az este.

- Tudom, hogy szereted a csillagokat, de kérlek legközelebb szólj nekünk. - fogta meg a vállamat apám.

Bólintottam egyet majd Tsireya egy szoros ölelésbe húzott.

- Gyere menjünk. - majd magával rántott a part felé ahol már ott voltak a többiek.

Le ültünk a sziklákra. Neteyammal összefutott a tekintetünk. Rossz érzés volt otthagyni de tényleg nagyon megrémültem attól az érzéstől. Egy bocsánatkérő pillantást küldtem felé amit ránézésre el is fogadott.

- Találkoztam egy óriási állattal amikor a zátonyon túl voltam, tényleg óriási volt. - kezdte el a mesélést Lo'ak.

- Egy tulkunnal? - kérdeztem, majd Tsireyara pillantottam.

- De hát a Tulkunok soha sincsenek egyedül és még nincs itt az ideje, hogy visszatérjenek. - mondta a húgom.

- Pedig egyedül volt és szegénynek hiányzott az egyik uszonya.

- Payakan. - néztünk rémülten egymásra Tsireyaval.

- Payakan? - kerdezett vissza értetlenül a fiú.

- Örülj, hogy életben vagy. - mondtam.

- De hát megmentette az életem. - magyarázkodott.

- Payakan gyilkos! Több Tulkunt és na'vit is megölt ezért kitaszították.

- Az lehetetlen. - rázta meg a fejét Lo'ak.

- A kis öcsikém aki túl élete a gyilkos Tulkunnal való találkozást. - fogta meg Neteyam az öccse vállait viccesen.

- Ti nem értitek. - pattant fel majd elindult igazából ki tudja hova.

- Nemár Lo'ak. - szólt utána Neteyam.

- Majd megbékél. - mondtam nyugtatás képpen a fiúnak.

- Van kedvetek elmenni a szellemfához? - kérdezte Tsireya miután egész délután az öbölben voltunk.

- Persze menjünk. - válaszolta Kiri izgatottan.

- Meg is érkeztünk. - jöttünk fel mindannyian a víz felszínére egy pár perc úszás után.

- Szerintem fogyatkozáskor a legszebb. - mondta a húgom miközben a gyönyörű tájat kémlelte.

Leszálltunk Iluinkról majd egy mély levegőt véve lemerültünk. Mindannyian kerestünk egy ágat majd kapcsolódtunk vele.

Látomásom egy ismeretlen partra vitt. Ilyet még nem tapasztaltam, kívülről láttam magamat mint csecsemő egy fiatal na'vi kezében. Ő az anyám? Majd mellé lépett egy másik na'vi. És akkor ő az apám? De miért nem látom az arcukat? Miért ide hozott Eywa? Mennyi kérdés amikre sosem kapok választ.

- Réges régen a na'vik két népe együtt éltek a víz és a föld találkozásánál. - hallottam egy gyengéd hangot.

- Békében éltek az ősi szellemfánál egészen addig amíg a kapzsiság és a viszályok miatt az ősfát, Eywa szívét lerombolták a háború közben. Eywa próbálja tartani magát de már egyre kevesebb az ereje. Talán ha újra egyesül e két nép Eywa erőre kaphat és minden virágozni fog újra. Kincsem egyensúlyt kell hozni. - simította meg a csecsemő arcát a nő. - Az ősfa mélyen sekély helyen van és te..vagy..a..kulcsa..a...
Látomásom szakadozni kezdett majd visszakerültem a szellemfához ami vibrálni kezdett, majd megláttam Kirit aki remegett, mintha valamiféle transzba esett volna. Gyorsan odaúsztam, megfogtam majd Neteyam segítségével felvittük a víz felszínre.

- Mi történt vele? - kérdezte aggódóan Tsireya.

- Rohama volt. - mondta Neteyam majd elkezdte lélegeztetni.

De a víz felköhögése után újra elájult. Felültünk az Ilukra és azonnal elindultunk haza.