𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

②⑥

Kellemes érzés járta át a testemet. Valaki az arcomat simogatta. A hideg is kirázott, de abból is a jobbik fajta. Amikor még a tested sem képes felfogni mi is történik vele.

- Kedvesem. - szólt egy igazán ismerős hang.

Szemeimet óvatosan kinyitva megpillantottam.. Őt!

- Neteyam? - futott át rajtam egy olyan érzés ami még sohasem.

Hát lehetséges? Csak álmodtam volna minden szörnyűséget és végre felébredtem ebből a borzasztó rémálomból? Látom őt, hallom a hangját és érzem az érintését. Fel ülve az ágyon szorosan magamhoz öleltem.

- Azt hittem elveszítettelek. - fúrtam bele arcomat a fiú nyakhajlatába.

Illatát magamba szívtam. Ez de hiányzott. Az illata, a hangja, az érintése és a puszta jelenléte is. Egy pár másodperc után eltolt magától és mélyen a szemeibe nézett.

- Várjunk. Valami nem stimmel. - néztem körbe. - Nem otthon vagyok.

- Szerelmem. - emelte fel a fejemet az államnál fogva.

- Neteyam, mi folyik itt? - néztem bele csillogó szemeibe a könnyeimmel küszködve.

Nem igazi. Miért is lenne? A boldogságom azonnal el illant és a szomorúság vette át a helyét. A töeténtek újból és újból lejátszódtak a szemem előtt.

- Tudsz segíteni. - simította végig hüvelykujját remegő ajkam szélén.

- Tessék? Miben? És mégis, hogyan? - kérdeztem értetlenül.

- Eywa. - mondta, majd elkezdett  halványodni a fiú.

- Én ezt nem értem, mi történik? - kapkodtam utána.

Egyre jobban sötétült el minden.

- Segíts! - hallottam a fiú visszhangzó hangját a már teljesen sötétségbe borult szobában.

- Neteyam! - kiáltottam majd hirtelen felébredtem. - Ne ne ne.. - kapkodtam a levegőért.

- Mi történt? - sietett oda hozzám Kiri Mo'at társaságában.

- Láttam őt és és Eywa és segítenem kell, tudok segíteni. Azt mondta segíts! - dobáltam a szavakat egymás után, teljesen értelmetlenül.

Kiri nagyanyjára nézett, majd szemeimet újra ellepték azok a fránya könnyek és csak magam elé bámultam.

- Gyere lányom ezt idd meg. - nyomott a kezembe Mo'at valami nyugtató teát.

A meleg folyadék szét áradt a testemben és tényleg nyugtató hatása volt.

- Honnan tudta, hogy Eywa küldött? - néztem az idős hölgyre.

- Amint megláttalak tudtam. - válaszolta Mo'at. - Biztos hallottad már azt a mesét ami Eywa szívéről szól. Viszont van egy prófécia ami szájról szájra terjedt néhány nép köreiben. " Egyszer egy vízi, erdei navi fogja vissza állítani az egyensúlyt, ő Eywa küldötte." - mondta a nő.

Ez teljesen lesokkolt. Tehát előre meg volt minden írva? Tényleg nem én irányítom a sorsomat? Kuszálódtak össze a fejemben a gondolatok.

- Magokat keresünk. Nem tudom miért csak annyit tudok, hogy szükségünk van rájuk. Viszont nincs ott ahol kéllene. Kiri mesélte, hogy az égenjárók elpusztították a szellemfátokat. - tettem le magam mellé a kis csészémet. - gyűlölöm őket. - vicsorítottam.

- A gyűlölet sosem old meg semmit és nem visz előrébb. - tette kezét a vállamra.

Mo'at olyan hatással volt rám, hogy a puszta jelenléte is teljesen megnyugtatott.

- De mégis miért kellett ennek a sok rossz dolognak megtörténnie? - kérdeztem.

- Minden okkal történik. - válaszolt bölcsen.

- Szóval neked nem is hiányzik Neteyam? - nézett Lo'ak szúrós tekintettel Mo'atra.

- De igen gyermekem. Persze, hogy hiányzik. - sóhajtott egyet. - De tudom amit Thyra és nem aggódom. - nézett rám, majd kutatni kezdett.

Ki nyitott egy díszes kis dobozkát, majd ki vett belőle egy barna magocskát amin a föld jele volt.

- Évekkel ezelőtt mentettem meg az égemberek elől. Éreztem, hogy szükség lesz rá. - nyomta kezembe a magot. - Azt hiszem ideje indulnotok.

Megnéztük a térképet majd felszálltunk az ikránokra és elindultunk a fellegek felé. Körülbelül egy órája repülhettünk. Ezt az egy órát az a rettentően kínos csend töltötte ki.

- Miről beszélt a nagyi? - kérdezte mellém repülve Kiri.

- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, mint aki mit sem sejt.

Pedig az igazat megvallva pontosan tudtam miről beszél, de nem akarom kimondani addig amíg nem vagyok biztos benne.

- Valamit tudsz. - jött mellénk Lo'ak.

- Sajnálom, de nem tudom mire gondolhatott. Engem is meglepett ez a mondata. - vettem elő színészi énem, majd előrébb repültem.

Zi'ana fejét féloldalasan hátra billentette majd aggódó tekintetét rám emelte.

- Tudom kislány, tudom. - sóhajtottam egyet. - El kell mondanom nekik, de még nem jött el az ideje. - simítottam meg az állat nyakát.