𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

②⑤

Rettentően fáradt vagyok. Nem érzem a végtagjaim. Már majdnem egy teljes napja repülünk. Az ikránok is teljesen kimerültek. A szemem tiszta vörös a sírástól. Már csípnek a könnyek amiket ejtek. Alig látok.

- Thyra! Megvagy még? - kérdezte Lo'ak tőlem.

- Azt hiszem. - dörzsöltem meg a szemeim.

- Mindjárt ott vagyunk. - nézett rám Kiri.

- Gyertek szálljunk le. Nézzük meg merre visz a térkép. - szóltam az ugyanolyan fáradt barátaimnak.

Landolás után ahogy le ugrottam Zi'ana hátáról a lábaim össze rogytak és a földön találtam magam. Nem csak fizikailag de lelkileg is teljesen ki vagyok merülve.

- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte Lo'ak.

- Persze, persze csak tudod elfáradtam egy kicsit. - nyomtam fel magam a földről Zi'anaba kapaszkodva.

Kiri és Lo'ak össze néztek. Biztos az járt a fejükben, hogy egyáltalán nem vagyok jól. Ami egyébként igaz, de nem szeretnék velük beszélni arról.. De most komolyan hogyan érezném magam? Az egyetlen személy akit szeretni tudtam úgy.. az meghalt és nincs többé, bár a remény hal meg utoljára, mint mondani szokás.

- Itt kell lennie. - mutattam a térképre.

- Ti nem vagytok éhesek? - kérdezte Lo'ak.

- De! Ehetünk valamit. - válaszolta Kiri.

Én pedig csak megvontam a vállamat.

- Maradj itt! Hozunk valamit. - mondták majd elmentek ételért.

Le feküdtem Zi'ana mellé. A puha fű kellemesen csiklandozta bőrömet. Az erdő jellegzetes illatát szívtam be magamba, majd lehunytam szemeim. A lágy szellő arcomat simogatta. Az erdő hangja pedig nyugtató hatással volt rám. Ki nyitottam szememet majd egy apró könnycsepp hagyta el azt. Nem tudom abba hagyni egyszerűen. A hiánya belülről emészt fel. Jobb lesz ez valaha?

- Nézd Thyra! Hoztunk mindenfélét. - érkezett vissza Kiri Lo'akkal együtt.

Sok felé gyümölcs volt náluk de valahogy egyiket sem kívántam ezért inkább odébb mentem és a térképet tanulmányoztam.

- Gyere muszáj enned valamit. - fogta meg a vállam Kiri.

Érintésétől össze rezzentem. A történtek óta sokkal jobban meg lehet engem ijeszteni, akár csak egy érintéssel is.

- Nem igazán vagyok éhes. - térdeltem a földön.

- De legalább két napja nem ettél semmit. Kérlek. Nekem is hiányzik, de ő sem akarná, hogy halálra éheztesd magad. - térdelt le mellém a lány. - Gyere megmutatom mi volt a kedvence. - húzott fel a földről.

- Ez volt az. Ahonnan apám jött, ott baracknak hívják. Elég hasonló hozzá. - nyomott a kezembe egy sárgás, pirosas gyümölcsöt Lo'ak.

- Volt egy időszaka amikor csak ezt volt hajlandó megenni. - mosolyodott el Kiri. - Kóstold meg!

A kezeim remegtek, alig bírtam a számhoz emelni a gyümölcsöt, de bele haraptam és édeskés volt.

- Tényleg finom. - mondtam.

- Nálunk sok gyümölcs szimbóluma valaminek képzeld. Például az amit éppen eszel a tisztaság, ártatlanság és.. - sóhajtott egyet a fiú. - A halhatatlanság szimbóluma. - sütötte le tekintetét.

Az édeskés íz a számban keserűvé vált és újból elkezdtem zokogni. Mindhárman össze borultunk és szorosan öleltük egymást.

- Na gyertek. Nincs már messze. - törölte le könnyeimet Kiri.

Fel állva elindultunk az irányba amerre a térkép vitt minket. Egy hatalmas tisztásra értünk, de nem volt ott semmi ami egy szellemfára hasonlított volna.

- Nem nem! Itt kell lennie. - kiáltottam el magam.

- Nem értem. - mondta Lo'ak meglepetten.

- Várjunk. Évekkel ezelőtt az égemberek elpusztították nem? - nézett Kiri a fiúra.

- De, tényleg apa mesélt valamit.

- Nem hiszem el, hogy mindent tönkre kell tenniük. - temettem tenyerembe az arcomat.

- Beszéljünk a nagyival, hátha ő tud valamit. - vetette fel az ötletet Kiri.

Vissza szálltunk az ikránokra és egy hegység felé vettük az irányt. Kezdett besötétedni. Egyszercsak egy kürt hangját hallottuk, amikor berepültünk a hegyek közé. Megpillantottam az itteni navikat és az otthonukat. Le szállásunk után mindenki körbe vett minket.

- Lo'ak? Kiri? - jött elő a tömegből egy idős navi.

- Nagyi! - rohantak oda hozzá.

- Mégis mit kerestek ti itt? És ki ez? - nézett végig rajtam.

- Látlak téged. - érintettem meg a homlokom majd le eresztettem a kezem. - Thyra vagyok. - mutatkoztam be.

A nő egyre közelebb jött és tetőtől talpolig megvizsált.

- Ő a nagyink Mo'at. Az Omatikaya klán tsahík - ja. - mondta Kiri.

- Eywa küldött nem igaz? - kérdezte Mo'at.

Az arcomra meglepettség ült ki.

- Elnézést de honnan..

- Biztos fáradtak vagytok. Gyertek pihenjetek egyet. - vágott bele a mondandómba.