𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

①③

Egész nap sehol sem láttam Neteyamot. Előjött az aggódó énem ezért otthonuk felé vettem az irányt. Bekukkantva nem láttam senkit csak az anyját.

- Látlak téged. - köszöntem neki illedelmesen.

- Látlak téged. Thyra igaz? Én Neytiri vagyok. Nem volt alkalmunk még beszélni. Mi járatban vagy erre? - kérdezte érdeklődően.

- Az igazság az, hogy egész nap nem láttam Neteyamot és aggódom egy kicsit. - válaszoltam szégyenlősen, mivel még is csak az anyjával beszélek.

- Reggel sietősen elment. Kérdeztem tőle hova rohan. Azt mondta dolga van. - mondta miközben pakolászott.

- Köszönöm a segítséget. - indultam volna ha nem szól hozzám.

- Köszönöm, hogy befogadtad a gyerekeim. Sokat mesélnek rólad, hogy milyen kedves vagy velük. Ha te nem lennél nem hiszem, hogy ilyen jól éreznék magukat itt. Szeretnek téged. - mondta egy nagy mosollyal.

- Én is szeretem őket. - válaszoltam majd elindultam.

Ami igaz is. Tényleg szeretem őket. Tuk imádnivaló, Kiri nagyon különleges, Lo'ak nagyon jó barátnak tűnik és hát Neteyam. Nem is tudom mit mondhatnék rá. Kedvelem, de, hogy miért arra nem tudnék választ adni.

A parton sétálva megpillantottam egy kagylót, ami szív alakú volt. Felvettem majd egy olyan érzés fogott el, hogy muszáj elmennem a kis öbölbe ahol minden elkezdődött. Ahol együtt aludtunk a parton. Oda érve észre vettem, hogy valami rajzolva van a homokba. Ez a szellemfa az ősök öbléből. Kíváncsiságom felül kerekedett rajtam, majd befutva a vízbe azonnal hívtam Opheliat. Felpattanva rá azonnal a szellemfa irányába fordultunk. Mikor oda értünk felpillantottam az égre és egy ikránt láttam. Ez Neteyamé. Remélem semmi baja. Körbe nézve mepillantottam a parton ő pedig mutogatott, hogy menjek oda.

- Hol voltál egész nap? Aggódtam érted. - mondtam a partra érve.

- Ezek szerint eljutottak hozzád a nyomok. Amúgy meg nyugi, tudok magamra vigyázni te is tudod. Egyébként ezért voltam el egész nap. - mutatott a földre valami növényekre.

- Ez meg mi? - kérdeztem értetlenül a parton heverő tárgyakat bámulva.

- Ezekből a növényekből nyerjük ki a festéket. Nagyon nehéz volt megtalálni őket errefelé.

- És ezekkel mit lehet csinálni? - kérdeztem még mindig úgy mint aki azt se tudja hol van.

- Mint ahogy én rajzoltam neked a homokba a festékkel lehet bárhova. - mondta miközbe össze szedte a növényeket egy kis zsák szerűségbe.

- Gyere elviszlek festeni. - pattant fel ikránjára, majd nyújtotta a kezét.

Felsegített maga mögé, majd felszálltunk. Megint az az érzés. Azt hiszem ez a szabadság. A szél óvatosan belekapott fürtjeimbe és simogatta minden porcikám. Átöleltem a fiú derekát, majd hátának támasztottam a fejemet és élveztem az utat. Egy ismeretlen sziget felé vettük az irányt, majd leszálltunk egy nagy sziklafal mellett. Neteyam előttem állt majd hátra fordult a kezét nyújtva. Kezemet kezébe helyeztem majd ő rászorított egyet és elindultunk kézenfogva egy barlang felé.

- Válassz egy színt és fess valamit a barlang falára. - mondta mikor beértünk. - Mutatom. - vett fel egy növényt amit kissé megnyomott és abból valamilyen kékes folyadék csordult ki, majd azzal összekente a szürkés falat ami mostmár kékben pompázott.

Nagyon megtetszett ezért fogtam egy növényt és én is neki kezdtem. Nem volt konkrét célom, hogy mit fog ábrázolni csak ahogy jöttek a vonalak úgy alkottam. A végén egy napfelkeltére hasonlító képet lehetett kivenni belőle. Kicsit odébb mentem majd egy piros növénnyel felrajzoltam egy T és egy N betűt egymás mellé.

- Nagyon jól néznek ki. Tehetséges vagy. - mondta miközben ő is befejezte munkáját.

- Te is ügyes vagy. - mondtam neki.

Az utolsó simításokat végeztem mikor éreztem, hogy eltalált valami. Neteyam felé fordultam aki vigyorgó tekintettel nézett rám, mire én össze ráncoltam a homlokom. Lenyúltam a földre egy növényért mire megint eltalált.

- Ez nem ér! - mondtam majd én is neki hajítottam egyet.

Szegény tiszta piros lett. Háború tört ki közöttünk. Festékháború. Van ilyen szó egyáltalán? Dobáltuk egymást, ide oda röpködtek a növények és mind a ketten tocsogtunk a festéktől. Mindenféle színben pompáztunk. Mikor elfogytak a növények neki futottam a fiúnak és rá ugrottam, de mivel hirtelen jött neki ezért mind ketten elborultunk. A földön fekve nevettünk és akkor abban a pillanatban semmi sem számított. Egy idő után kezdtünk elcsendesedni. Neteyam felém fordult komoly tekintettel, majd hirtelen mosolyra húzta ajkait és elkezdett csikizni.

- Ne! Neteyam hagyd abba! Már fáj a hasam a nevetéstől! - kiabáltam nevetve.

- Jó jó abba hagyom nem akarom, hogy itt bajod essen. - mondta miközben leállt a csikizéssel.

- Csak nehogy a végén még neked essen bajod. - borultam rá és én is megcsikiztem.

Egyfolytában csak nevettünk.

- Köszönöm. - fordultam felé még mindig a földön fekve.

- Azt, hogy megcsikiztelek? - kérdezte irónikusan.

- Mindent. - mondtam és megfogtam a kezét.

Hazafelé is repülve mentünk és már igazán sötét volt. A levegőből is csodálatosak a csillagok, gyönyörűek. Haza érve elköszöntünk egymástól.

- Jó éjszakát Neteyam. - néztem a fiúra.

- Jó éjszakát Thyra. - mondta a fiú.