𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

①⑥

- Mi van a tulkunokkal? - rontott be anyám.

- Én..én azt hiszem valami rossz dolog történt. Érzem őket. - néztem rá aggódva.

- El tudsz minket vezetni hozzájuk? - kérdezte apám.

- Azt hiszem. - néztem rá könnyes szemekkel.

- Elmegyünk veletek. - szólt Jake Neytirire nézve aki csak bólintott egyet.

- Mi is megyünk. - pattant fel Lo'ak.

- Azt már nem! - szólt közbe Jake.

- Igaza van. Thyra gyere! A többiek itt maradnak a fenekükön. - szólt apám.

A tekintetem üres volt. Végig néztem a barátaimon de semmi érzelem nem ült ki az arcomra. Neteyam aggódva nézett rám de én csak ugyanazzal az üres tekintettel tudtam szolgálni.

- Valami nagyon nagy baj történt anyám. - fordultam Ronal felé már a zátonyon túl.

Nem mondott semmit, mert hitt nekem. Nem akart de ő is tudta, hogy magamtól nem viselkednék így.

Megpillantottam Odinat aki felénk úszott. Tekintete mindint elárult. Észre vettük, hogy mögötte a tulkunok körbe lebegnek a víz felszínén, mintha körbe vettek volna valamit. Oda érve borzalom járta át a testem.

- Ne! - kiáltott anyám, majd oda úszott lélektestvére holttestéhez.

Kezemet a szám elé raktam ijedtemben és azonnal elkezdtek potyogni a könnyeim. Minden érzelem visszaült az arcomra és mellkasomban szúró érzést kezdtem érezni.

- Miért? Tonowari! Miért történt ez? - kérdezte anyám, mikor megpillantotta, hogy Roa kicsinye is odalett.

- A neve Roa volt. - magyarázta apám Jakenek és Neytirinek.

A nő szeme azonnal tele lett könnyekkel.

- Szeretett énekelni és zenét szerezni. Volt, hogy együtt énekeltünk. Már nagyon régóta szeretett volna anya lenni és a többiek is nagyon örültek amikor sikerült. - mondta anyám zokogva.

Oda úsztam Odinahoz és megöleltem, már amennyire meg lehet ölelni egy ilyen óriási állatot.

- Annyira sajnálom. - zokogtam én is.

~ Te nem tehetsz róla. Hanem a tulkun vadászok. - nézett Roara akin valamiféle légzságok voltak.

- Hála Eywanak, hogy te jól vagy. - mondtam neki.

Hazafelé szinte hallottam apám gondolatait, hogy miket fog mondani a klánunknak amikor haza érünk. Anyám szipogását viszont egész úton mindenki hallotta. Annyira sajnáltam őt. Rettentő érzés lehetett elveszíteni a lélektestvérét. Haza érve Neteyam azonnal oda jött hozzám.

- Mi történt? - kérdezte.

Sokkos állapotomban egy szó sem jött ki ajkamon csak a forró könnycseppek szántották végig arcomat. Rémülten magához húzott a fiú és szorosan megölelt.

- Eddig is tudtunk ezekről a tulkun vadászokról, de jóval a horizonton túl voltak. - kezdte beszédét apám. - Ez háború már nálunk kopogtat! Intézzük el azokat akik képesek ilyenre a testvéreinkkel! - fejezte be.

- Igen!

- Csináljuk! - kiabált az egész klán.

Sosem bírtam igazán az erőszakot ezért Neteyamhoz bújva probáltam nem arra gondolni, hogy ha így folytatjuk valakinek baja eshet.

- Ne! Hát nem értitek? Nem tudtok elbánni velük. - próbálta Jake lenyugtatni a klánt.

- Végük van! - kiabált a klán egyik tagja.

- Ha megtámadjátok őket meg fogtok halni! A tulkunoknak el kell menniük innen. - próbálkozott még mindig.

- De hát ez az otthonuk. - szólt anyám idegesen.

Szinte már remegtem a félelemtől az arcom olyan volt mintha most jöttem volna ki a vízből. Neteyam látta, hogy nem vagyok jól ezért még szorosabban magához húzott.

- Mondjátok meg a tulkunoknak, ha egy ilyennel eltalálják őket meg fognak halni. - emelt Jake az ég felé egy furcsa szerkezetet.

Apám anyámra nézett aki csak bólintott egyet.

- Holnap reggel szólunk a Tulkunoknak. Éjszaka csak nem fognak vadászni. Próbálja meg mindenki kipihenni magát. - szólt apám.

- Anyám ma este kint szeretnék aludni. - kértem elcsukló hangon.

Nem szólt semmit csak megölelt.

A parton ülve most valamiért nem a csillagokat néztem. Úgy éreztem most ők sem tudnak segíteni. Csak magam elé bámultam.

- Csak én vagyok az nyugi. - tette vállamra kezét Neteyam.

Ki sírt szemeimmel rá néztem mire ő csak magához húzott. Próbált nyugtatni, de lelkiismeretem újra és újra feltörte a jegyet amivel lezártam.

- Annyira sajnálom. - mondtam halkan.

- Mégis mit sajnálsz? - kérdezett vissza.

- Hogy így el lett rontva a szülinapod. - válaszoltam.

- Ne hülyéskedj. Ez volt életem legjobb szülinapja. A sok szarságon kívül tényleg jól éreztem magam és ezt neked köszönhetem. Sosem kaptam még ilyen gyönyörű ajándékot ami ilyen jelentéssel bír. - nézett csuklójára.

Nem tudtam eldönteni hogy sírjak vagy nevessek ezért mindkettőt egyszerre csináltam. Neteyam ujjaival letörölte könnyeimet majd fülem mögé tűrt egy tincset. Közel húzódott hozzám. Csak pár centi volt köztünk, majd hirtelen újra megtörtént. Ajkaink össze értek, megcsókolt. Szenvedélyesebb volt mint múltkor, de így se volt erőszakos. Szeretem ezt a fiút.

Mosolyogtam közben pedig belül össze voltam törve, de még csak nem is sejtettem mi közeleg..

----

Gondolkoztam, hogy csinálok egy spotify lejátszási listát a történethez. Ha lenne rá igény persze. Olyan zenék lennének benne amiket akkor hallgatok mikor írom a részeket. Megírhatjátok kommentbe a véleményeteket erről. ❤️