𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

③③

- Kérlek, ne haragudjatok rám. - mondtam másnap reggel barátaim előtt állva.

- Igazán el mondhattad volna. - nézett rám Kiri.

- Nem akartam bennetek reményt ébreszteni, ha esetleg nem sülne el jól. - sütöttem le tekintetem. - Szeretlek titeket és kérlek bocsássatok meg. - néztem újra rájuk.

Ők pedig csak szótlanul magukhoz öleltek. Egy pár másodperc múlva elváltunk és egymásra mosolyogtunk.

- Na fejezzük be azt amit elkezdtünk. Próbáljuk meg vissza hozni a bátyámat. - mondta Lo'ak.

- Köszönjük a segítséget. - mondtuk a hó navi családnak.

- Neked pedig sok sikert Ray'onnal. - suttogtam Saena fülébe.

A lány csak nagy mosolyra húzta ajkait és bólintott egyet.

- Vigyázzatok magatokra! - integettek a hó navik miközben mi felszálltunk.

Megvan mindenünk. Az 5 mag, Kiri, én és persze egy igazán hasznos Lo'ak. Most már tényleg nincs sok hátra. Már csak az ősfa helyét kell megtalálnunk.

Bennem van a remény, hogy minden úgy fog sikerülni ahogy azt elképzeltük viszont ezt az érzést nem tudom ki verni a fejemből, hogy valaki itt van velünk. Negatív energiát érzek, de tényleg ki lenne aki egész végig követett volna minket? Fejemet megrázva elhesegettem ezeket a gondolatokat, mondván, hogy senki sem akar ártani nekünk. Mindenki azt szeretné, hogy Eywa újra a régi legyen és akkor talán az égi emberek is eltűnnek örökre.
Ahogy távolodtunk az északi hegységtől úgy kezdett melegedni a levegő is. Lassacskán elérte azt a hőmérsékletet amihez mi hozzá voltunk szokva.

- Minden rendben? - repültem a bágyadtan bambuló Kiri mellé.

- Semmiség. Csak amióta nem érzem Eywat azóta elveszettnek étzem magam. Ha ti nem lennétek akkor nem tudom mit csináltam volna. - nézett rám.

- Nemsokára minden olyan lesz mint régen. - küldtem egy mosolyt neki.

- Remélem. - mondta a lány egy nagy sóhaj kíséretében.

Néha eltűnődöm azon, hogy mit csinálhat most az a két család akit ott hagytunk a szigeten. Vajon Jake és Neytiri aggódnak? Tsireya, hogy viseli, hogy Lo'ak és én is ott hagytuk? Aonungnak hiányzom egyáltalán? A szüleim mit gondolhatnak most rólam? Mire haza érünk Tuk mekkorát fog nőni?

- Hahó! - repült mellém Lo'ak. - Köztünk vagy még? - kérdezte.

- Persze. - ráztam meg a fejem. - Csak gondolkoztam. - vettem egy mély levegőt. - Hogy vajon mi lehet otthon? - néztem a fiúra.

- Nemsokára megtudjuk. - mosolygott.

- Már nagyon hiányzik minden. Gyönyörű helyeket láttunk, de mégis otthon más. - mondtam.

- Igen, egyetértek. Nekem is így volt mikor megérkeztünk hozzátok. - nézett a távolba. - De egy kis idő után megszoktam és őszintén, nem tudom, hogy vissza tudnék e szokni a fákhoz. - pillantott rám.

Én pedig csak egy együttérző mosolyt küldtem felé.

Egy fél nap repülés után megpillantottunk egy hatalmas szigetet, nem lehetett látni a végét. A partján le is szálltunk. Olyan ismerős ez a hely, mintha már jártam volna itt.

- A térkép azt mutatja arra van. - mutattam a sűrű erdő felé.

- Hát akkor menjünk. - vett egy mély levegőt Kiri.

Én vissza fordultam Zi'anahoz és megsimítottam a fejét.

- Tudod mire gondolok kislány ugye? - suttogtam, mire ő csak meglökött egy kicsit.