𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

③②

Az északi hegység felé vezető úton újra előtört belőlem az az érzés mintha követne minket valaki, de nem lehetett senkit sem látni.

Körülbelül egy fél nap repülés után megpillantottuk az északi hegységet. A fehér hótakaró miatt a nap vissza vetődött és minden fényesen csillogott. Már-már vakítóan. Az idő viszont nem volt túlságosan kedvező számunkra. Mindannyian a közepes hőmérséklethez voltunk szokva, nem pedig a mínuszokhoz, szóval megettünk egy szirmot amit Ray'on adott nekünk. Ahogy bele haraptam az egész testemet átjárta a melegség.

- Ott vagyunk már? - nyavajgott Lo'ak.

- Nyugi, mindjárt. - válaszoltam.

Kezdem úgy érezni, hogy a fiú unja ezt az egészet. Őszintén én is kimerült vagyok, de muszáj megtennünk ezt. Eywa hálás lesz nekünk és merem remélni, hogy tud valamit tenni az összetört szívem ellem..

Fél óra múlva meg is pillantottunk egy falut. Leszálltunk és felé vettük az irányt. Talpunk alatt a hó ropogott, de nem éreztük, hogy hideg lenne a sziromtól. Mikor oda értünk kezeinket felraktuk, nehogy azt gondolják, hogy ellenségek vagyunk.
Egy újabb klán. A hó navik. Bőrük és a hajuk hófehér színben pompázott. Szemük pedig lilán csillogott.

- Üdv. - álltunk meg a tömeg előtt.

Egy nő és egy férfi lépett elő.

- Kik vagytok és mi járatban erre? - kérdezte a férfi.

- Kiri, Lo'ak, Thyra. - mutattam barátaimra, majd magamra. - Eywanak kell segítenünk és egy magot keresünk. - folytattam.

- Hát eljött az idő. - nézett a nő ránk. - Gyertek csak én Rite vagyok a párom pedig Pai'te. Nem fáztok egyébként? A ti fajtátok nem annyira bírja ezt az időjárást. - kérdezte a nő.

- Még nem, vannak ilyen szirmaink amik melegen tartanak. - válaszoltam.

- Ha túl éltétek a hamukkal való találkozást akkor erősek lehettek. - nevette el magát Rite. - Már régóta tart ez a harc köztünk és szerintem sosem fog változni. - nézett ránk. - Ő a lányom Saena, majd segít nektek amíg itt vagytok. - mutatta be a lányt.

- Szia. - köszöntünk neki egyszerre, mire a lány csak intett egyet.

- A lelkek fájánál kell lennie a magnak. - mondta Kiri.

- Gyertek utánam. - indult meg.

- Egyébként. - szaladtam mellé. - Ezt Ray'on küldi neked és azt mondta alig várja, hogy újra találkozzatok. - vettem elő a virágot amit a lánynak adtam.

- Ez gyönyörű. - vette el. - De ne szóljatok senkinek. Anyámék ha megtudnák, hogy egy hamuval találkozgatok akkor a fejemet vennék. - kérte Saena, mire mi csak bólintottunk egyet.

A tiltott szerelemnél nincs is szenvedélyesebb. Bár sajnálom őket, a  családjuk sosem fogja engedni, hogy együtt legyenek, hacsak nem elszöknek. Remélem egyszer el tudják majd engedni a nézeteltéréseket a két klán.

- Itt vagyunk. - állt meg Saena a fa előtt.

Gyönyörű volt, a törzsén kívül minden fehér volt rajta amin a nap sugarai megcsillantak.

- Köszönöm. - mondtam majd a fához mentem.

Le térdeltem a tövénél és elvettem a fehér magot.

- És most? Merre tovább? - kérdezte Lo'ak.

- Én eléggé fáradt vagyok. Maradhatunk estére? - nézett rám Kiri.

- Szerintem is jobb ha csak holnap indulunk. - mondtam, mire a fiú csak megforgatta a szemeit.

- Gyertek megmutatom a kedvenc helyem. - törte meg a feszültséget Saena.

Egy barlanghoz vitt minket.

- Azta ez gyönyörű! - szólt Kiri amikor beléptünk.

A barlangon kis lyukak voltak amin be sütött a nap. Jégcsapok lógtak a fejünk felett, amin át verődött a nap fénye és az egész helyet ellepte a csillogás.

- Olyan mintha a csillagok között lennénk. - mondtam miközben ledőltem egy pokrócra.

- Igen, és fogyatkozáskor a legszebb. Nemsokára meglátjátok. - feküdt mellénk Saena.

Egyszercsak a fehér fényt felváltotta a narancssárga és rózsazín. Ahogy vissza verődött a jégcsapokon sokkal intenzívebb színe lett a barlang belsejének.

- Ez tényleg csodálatos. - néztem körbe.

- Még sosem láttam ilyet. - feküdt mellettem Kiri ámulva.

- Nem tart sokáig, de annál gyönyörűbb. - mondta Saena.

Lo'ak látszólag nem élvezte annyira a látványt, mint mi. Csak unottan feküdt miközben haját piszkálta.

- Lo'ak! Minden rendben? - ültem fel.

- Nem, nincsen. - sóhajtott egyet. - Fáradt vagyok és hiányzik Tsireya. Mégis miért megyünk ennyit? Semmi értelme. Az élet nem állt meg mint láthatod attól, hogy Eywa elvileg elvesztette az erejét. - kelt ki magából a fiú.

- Te akartál eljönni. - válaszoltam kicsit erősebb hangnemben.

- Igen, mert azt hittem lesz valami értelme. De nincsen. Nem történik semmi sem. - pattant fel.

- Ne már Lo'ak, ne csináld ezt. - fogta meg Kiri a fiú kezét, de ő csak elrántotta azt.

- Nem, de komolyan az egész élet szar. Elvesztettük Neteyamot a rohadék égemberek miatt. Ha Eywa tényleg létezne ez nem történt volna meg. - kiabált.

Kiri arcára szomorúság ült ki.

- Azért vesztettük el mert Eywanak nincs ereje. - gördült le egy könnycsepp az arcomon.

- De ha vissza adjuk neki az erejét, attól még mi nem kapjuk vissza a bátyámat. - kiabált ismét.

- De igen! - vágtam hozzá azt a mondatot amit egész idő alatt titkoltam.

- Hogy tessék? - nézett rám Kiri és Lo'ak egyszerre. - Mit mondtál?

- Azt, hogy ha segítünk Eywanak ő is segíthet nekünk. - vettem egy mély levegőt.

- És ezt eddig miért nem mondtad? - nézett rám csalódott tekintettel Lo'ak.

- Nem akartam elmondani addig amíg nem biztos. - potyogtak a könnyeim.

- Én fáradt vagyok. Vissza megyek a faluba. Lo'ak? - nézett csalódott tekintettel a szemembe Kiri.

- Igen én is megyek. - mondta a fiú, majd elmentek.

Én pedig csak zokogtam. Saena mellém ült és megsimította a hátam.

- Majd megbékélnek.

- Remélem. - töröltem meg arcomat.

- Tudod. - nyeltem egyet. - Neteyam volt életem szerelme, már tudtam az első pillanatban, de elvesztettem őt és félek, hogy sose láthatom már. - nyögtem ki.

- Eywa látni fogja, hogy mire van szükséged. - mondta mellettem ülve, majd egyszerre a hátunkra dőltünk.

- Ha tudtam volna, hogy ez fog történni akkor sokkal több időt töltöttem volna a társaságában. - töröltem meg szemeimet.

- Lenne egy kérdésem.. - szólalt meg Saena pár perc csend után. - Ha visszamehetnél az időben életed egy napjához és újraélhetnél egyetlen pillanatot.. Mi lenne az? - nézett rám érdeklődve.

- Ez pofon egyszerű. - nyeltem egyet. - Amikor először repültem.. Neteyammal - hunytam le a szemem. - Amikor a szél a hajamba kapott és simogatta arcomat, amikor közel volt hozzám. Azt a pillanatot szeretném, akkor még minden rendben volt. - szipogtam.

A lány csak óvatosan megszorította kezemet.

- Gyere menjünk mi is aludni későre jár már. - húzott fel és vissza mentünk a faluba.