𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

④⑨

A fiú sokkos állapotban ült előttem.

- Tessék? - szólalt meg halkan.

- Azt hiszem Thyra a nevem igaz? - néztem rájuk.

- Igen. - mondta a lány.

- Szóval nem emlékszel semmire? - vezette rám fájdalmas tekintetét a fiú.

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Téged, hogy hívnak? - fogtam meg a kezét.

A fiú kezünkre nézett majd óvatosan elhúzta azt. Szemébe pedig könnyek gyűltek.

- Ne haragudj. - állt fel majd az ajtó felé vette az irányt.

- Mit csinálsz? - kérdezte Ayita.

- Én.. én. - dadogta. - Ez nekem nem megy. - suttogta majd kirohant az ajtón.

- Ez meg mi volt? Megbántottam valamivel? - néztem a lányra.

- Dehogy! Azt hiszem haragszik magára. - ült le elém. - Pedig rám kéne. - sóhajtott egyet.

- Ezt hogy érted? - kérdeztem.

- Tudod ez bonyolult. - dörzsölte meg a szeme közti területet.

- Akkor kezd a legelején. Thyra vagyok. - nyújtottam a kezemet.

- Ayita. - fogadta el majd egy fájdalmas mosolyt húzott ajkaira.

- Örülök, hogy megismerhetlek Ayita.

- Ha emlékeznél mindenre akkor valószínűleg nem ezt mondanád. - hunyta le a szemeit majd egy könnycsepp legurult arcán.

- Miért mi történt? - kérdeztem.

- Tudod te és Neteyam. - vett egy mély levegőt. - Együtt vagytok vagyis voltatok vagy nem tudom. - sóhajtott egyet.

- Tessék? - néztem rá ijedten.

- Igen, csak én elrontottam mindent. - sütötte le tekintetét.

- Biztos csak egy félreértés volt, mert kedvesnek tűnsz. - simítottam meg a vállát.

- Miért csinálod ezt? - nézett rám könnyes szemekkel.

- Mire gondolsz? - állt meg a szívverésem egy pillanatra.

- Miért látsz jót amikor bennem nincs is jóság? - nézett mélyen a szemembe.

- Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a düh és a gyűlölet semmit sem old meg. Tudod mindenki hibázik. Hol kicsit, hol pedig nagyobbat, de az a lényeg, hogy a végén hogyan cselekszel. - mosolyogtam.

- Lehet igazad van. - sóhajtott egyet.

- Mindenki jónak születik csak a körülmények tesznek azzá ami vagy. Szóval nem hibáztathatod magad és egy kis erőfeszítéssel mindenki tud változni. - támasztottam meg kezemmel a fejemet.

- Köszönöm. - mondta majd hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról. - Várjunk! - kiáltott fel. - Azt mondtad egyszer valaki mesélte ezt neked? - kérdezte.

- Mi? Igen! - dadogtam.

- Lassan vissza fognak térni az emlékeid gyermekem. - lépett be a szobába Mo'at.

- Remélem, mert így elég elveszettnek érzem magam. - hajtottam le fejemet.
- Beszélnem kéne Neteyammal igaz? - néztem rájuk.

- Lehet. - bólogattak egyszerre.

Elindultam, hogy megkeressem a fiút. Érzem, hogy valami hozzá húz, de nem emlékszem. Kezdenek visszatérni az emlékeim, de vele kapcsolatban nem igazán. Nem értem miért. Ha olyan kapcsolatunk volt, mint ahogy a többiek mondják akkor miért nem emlékszem?