𝐃𝐞𝐞𝐩𝐥𝐲 𝐒𝐡𝐚𝐥𝐥𝐨𝐰 [𝐴𝑣𝑎𝑡𝑎𝑟 𝑓𝑓.]

②③

- És most hova is megyünk? - kérdezte Lo'ak a felhők felett repülve.

Ez a repülés most más volt, nem élvezem úgy mint mikor Neteyammal repültünk. Ugyan az vagyok én is az ikrán is de egy valaki hiányzik. Hiányzik akibe kapaszkodni tudok.

- Először a mi szellemfánkhoz. Van egy elméletem. De rá ér később elmagyaráznom. - válaszoltam.

Le szálltunk a parton majd be úsztunk a fához.

- Várjunk! Ennek a fának nem kéne világítania? - kérdezte Kiri.

- De igen. - mondtam sejtelmesen. - Várjatok meg itt. -  majd le merültem teljesen a fa tövéhez.

Elég sötét volt lent így alig láttam valamit csak a megérzéseimre hallgattam. Lélegzetemet vissza tartva kutattam. Hogy mi után? Egy mag. Egy kékeszölden fénylő mag amin a víz szimbóluma látható. Az egész fa sötét volt, de az a mag világított. Óvatosan ki szedtem a tövéből majd a felszín felé vettem az irányt.

- Ez meg mi? - kérdezte Kiri.

- Igazából fogalmam sincs. - töröltem le a vízet az arcomról.

Ki úsztunk a partra.

- Én ebből semmit sem értek. - mondta Lo'ak.

- Ne aggódj. Én se sokat. - szólt Kiri.

- Látjátok ezt? - kérdeztem mikor elő vettem a térképet. - Volt egy látomásom pár napja ahol találkoztam az igazi anyámmal. Szerinte Eywanak szüksége van ránk. - mutattam magamra és Kirire.

- De én nem látok semmit ezen a tekercsen! - jelentette ki Lo'ak.

Én és Kiri szemei egyszerre kerekedtek ki.

- Hogy mi? - kérdeztük egyszerre.

- Nincs rajta semmi sem.

- Én ezt nem értem, hogy hogy nem látja? - nézett rám Kiri.

Majd gondolkozni kezdtem. "Áss mélyebbre." Anyám szavai újra elő jöttek. "Kiri Eywa ajándéka."

- Skxawng! - kiáltottam el magam amikor kezdett összeállni a kép. - Te jó ég! - csaptam homlokomra.

- Most meg mivan? - kérdezte Lo'ak.

Én pedig csak fel alá járkáltam a puha homokban.

- Nem világít a szellemfa! - mutattam a fára drámaian. - Kiri! Érzed még Eywat? - kérdeztem.

- Amióta.. - nyelt egy nagyot. - Neteyam elment.. azóta nem.

A sokktól ami az imént ért a földre térdeltem és levegőért kapkodtam.

- Nem értem. Mégis mi a fene folyik itt? - térdelt le elém Lo'ak.

- Réges régen az ősi szellemfánál azaz Eywa szívénél a navi népek együtt éltek békében, Eywa segítette őket, ám mikor az  egyik navi valami kapzsiságon törte a fejét. Eywa elfordult tőle és ezt a navi úgy bosszúlta meg, hogy le rombolta Eywa szívét és háború tört ki. Eywanak az idő során egyre kevesebb élet ereje maradt. Anyám azt mondta, hogy Kiri. - néztem a lányra. - te Eywa ajándéka vagy és vissza kell állítanunk az egyensúlyt! - magyaráztam nekik.

- Hogy tessék? - kelt ki magából Kiri.

- Valószínűleg anyádat megáldotta Eywa az utolsó csepp erejével, hogy később segíteni tudj neki. - tettem vállára a kezem.

A lány teljes sokkot kapott és elkezdtek potyogni a könnyei.

- Semmi baj. Gyere ide. - húztam magamhoz.

- És mégis, hogy a francba tudnátok neki segíteni? - kérdezte Lo'ak.

- A magok! Eywa utolsó esélye. Meg kell szereznünk őket, mert Eywa már teljesen elvesztette az erejét. Csak magunkra számíthatunk.. - magyaráztam nekik.

- És hol van a többi mag? - kérdezte Kiri a könnyeit törölgetve.

Én pedig ki tekertem a térképet és rá mutattam az egyik helyre ami nagy valószínűséggel a következő magot rejti.

- Várjunk. - nézett Lo'akra. - Ez az otthonunk, ahonnan jöttünk. - nézett vissza rám a lány.