Évszak mesék / Befejezett/

Őszi kaland II. - Edward

Edward

Vártam és vártam, hogy hívjon, de nem tette meg. A telefonomat egy percre nem hagytam magára, még a mosdóba is vittem, azonban az makacsul hallgatott. A napok lassan teltek és hetek lettek belőlük. Lassan kifelé gyalogoltunk a szeptemberből. Az idő őszivé változott. A fák hullajtani kezdték rozsdaszínű leveleiket. Nekünk a lehulló, fakóságra növénymaradékok között kellett volna sétálnunk kéz a kézben. Forró csókot kellett volna váltanunk minden tizedik lépés után. Együtt kellett volna kelnünk és feküdnünk. Ölelnem kellett volna. Csókolni. Elbújtatni a kiscicámat, aki olyan izgatóan tud dorombolni alattam. Azonban semmi nem így történt. Lassan a reményem is tovaszállt, hogy valaha látom még a szerelmemet. Az érzéseim nem csökkentek. Sőt! Egyre vadabbul kergetőztek. Akartam őt testestől, lelkestől. Szívem szerint felkutattam volna. Nem került volna semmibe, de tisztelem Őt, mindenkinél jobban. Joga van eldönteni, mit szeretne. Csak azt az egyet ne akarja, hogy nélküle kelljen élnem. Azt nem bírnám ki.

Ami a munkámat illeti, Henriett nagy segítség volt, mert kezében tartott mindent, ami már az enyémből kezdett kicsúszni. Fejcsóválva követett minden héten kétszer a C csarnokba, ahol elég sokat koptattam a piros tollamat. Ha csak belenéztem a mohazöld szemekbe, gyűlöletet láttam, de nem zavart. Nem rúgtam volna ki. Nem is csinált olyat, amiért ki lehetett volna, de mindent megtettem, hogy saját maga menjen el. Ő is azok között volt, aki lehetséges jelölt volt az igazgató helyettesi posztra, de tiltakoztam ellene. Addig biztos nem nyugszok, míg nem találok valamit, amivel elvágom a lehetőségét is annak, hogy ő a közelébe kerüljön ennek a posztnak.

- Edward - kukkantott be Henriett az ajtómon. Épp a szerződést néztem át, amit az olaszokkal készültünk megkötni. Mennyi tárgyalás áll mögöttünk? El sem hiszem, hogy eljutottunk idáig.

- Igen? - néztem fel rá.

- Ennie kellene - jegyezte meg ugyanazt, mint minden nap.

- Nem vagyok éhes - feleltem egyszerűen. Nem megy le a torkomon egy falat sem. Egyszerűen nem kívánom. Csak és kizárólag Harryt akarom. Őt szeretném végignyalni, megkóstolni. A nyelvemen érzem az ízét. Nincs semmi más, ami kielégíthetné az éhségemet jelen pillanatban.

- Azért felhozom majd az ebédet - mosolygott jóindulatúan. Nem kérdezett rá, de összerakta a képet, hogy mit jelent nekem Harry Richardson. - Összesítettem a kérdőíveket, amit kért - köszörülte meg a torkát. Azonnal felkaptam a fejemet.

- Van valami? - kérdeztem izgatottan. Lassan már nem volt mibe belekötnöm.

- Lehetséges - bólintott. Izgatottan pattantam fel. Minden érdekelt, amivel csak bele rúghatok abba a szarháziba. Kiküldtem minden csarnok dolgozójának a vezetéssel kapcsolatos kérdőíveket, csak hogy ne legyen feltűnő. Azonban engem csak a C érdekelt. Aki ilyen fasz a saját fiával, vajon milyen vezető lehet? A kanapéhoz léptem és intettem, hogy üljön le mellém.

- Igazából először csak a szokásos dolog tűnt fel. Kissé lekezelő az alatta dolgozókkal - felelte.

- Tudom, a két nagy fia is ilyen - bólintottam, de ez nem elég indok bármire is.

- De találtam egy érdekes dolgot - lapozott bele a jegyzeteibe és egy kinyomtatott lapot tett elém. Gyorsan átfutottam a pár sort, amit írtak. Ledöbbentem, mikor értelmezni tudtam a szöveget.

- Itt dolgozik még? - húztam fel a szemöldökömet idegesen.

- Nem - rázta meg az asszisztensem a fejét. - Utána kérdeztem. Két hete mondott fel. A leírtak alapján Richardson miatt.

- Oh, hogy rohadna meg - bukott ki belőlem.

- Higgadjon le, Edward - tette a kezét a karomra.

- Higgadjak le? - kérdeztem vissza. - Már attól kibuktam, hogy a fiával ilyet tesz, de ez a kibaszott munkahelye! - kiabáltam magamból kikelve.