Nyári kaland V. - Harry

1K 117 17
                                    

Harry

Az a szeretkezés életem legszebb alkalma volt. Még a legelsőnél is jobb. Évekkel ezelőtt kamasz szerelem hozta el, és sokáig kerülgettük a témát, míg egy éjjel túlestünk rajta. Adott volt minden; szerelem, üres ház, ott alvás. Gyengéd voltam, odafigyeltem a partnerem minden rezdülésére és most ugyanezt éreztem. Ednek az volt a legfontosabb, hogy nekem jó legyen. Háttérbe szorította a vágyait és csak adott. Újra és újra táncikált a szakadék szélén, míg olyan messzire ment, hogy gyakorlatilag hozzám sem kellett érnie, hogy a legnagyobb gyönyört éljem át. Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel utána, így inkább struccpolitikát folyattam, de ő sem forszírozta a dolgot. Talán ő sem tudta mit mondjon, mert abban biztos voltam, hogy nem hagyta hidegen. Ha összeszedem a bátorságomat, majd beszélünk róla és talán másról is.

A napok gyorsan teltek, azon kaptam magam, hogy virágboltokba járok. Egyeztetek. Szalvétát választok. Futókat nézegetek. Vitatkozok a villanytechnikai szakemberekkel. Mindeközben apám úgy néz rám, hogy szívem szerint kiszaladnék a világból. Tudtam, hogy azt hiszi, csak játszok, meg trécselgetek telefonon. Párszor be is szólt jó hangosan. Ha tudta volna, hogy Eddel beszélek épp, aki felfújta magát és megkérdezte elguruljon-e értem és kimentsen-e a zárt osztályról. Nem volt időm senkire és semmire. Ed érintése már kezdett nagyon hiányozni, de ha bevallom magamnak, az ölelése jobban. Tényleg kiscica lettem. Imádom, ahogy keményen fölém kerekedik, majd úgy bújtat el az ölébe, mintha nem akarna többet odaadni senkinek. Ha meglátom, mosolyognom kell, a gyomrom görcsbe ugrik. Mikor megláttam az öltönyét csak az járt a fejemben, hogy lerángassam róla. Mikor ezt előadtam neki, hihetetlen gyorsan a falra kenve találtam magamban. Akkor délután úgy megkefélt, hogy tényleg bicegtem egy kicsit.

Nagy nehezen eljött a bál estéje és elhatároztam, utána beszélni fogunk a következőkről. Most először gondoltam úgy, hogy nem mennék vissza az egyetemre... hülyeség mi? Főleg, hogy nagyon szeretem a szakot, de nem akarok messze kerülni tőle... egyáltalán ő mit akar? Ezt mindenképpen ki kell derítenem.

Az ajtóból néztem, hogyan figyeli a kertet és álmélkodik a sok lámpáson, amit kitetettem. Mindenki csodálva nézi a művemet, de engem csak ő érdekel. Mosolygott és nekem ez éppen elég volt. Az egész belsőm tekergett. Ha tehetem, odamegyek és átölelem, hogy mindenki tudja, hozzám tartozik...Így lenne? Vagy csak én akarom? Mi van, ha ő nem?

– Nos? Megfelelő lett? – Léptem Ed mellé. Ő rám emelte a tekintetét, ami csillogott. Egyértelmű volt, elértem, amit akartam, hogy Tündérországban érezze magát. Istenien állt rajta az öltöny, ezt mindenki látta és meg is csodálta. A nők ájuldoztak, szívesen feszítettek volna mellette... az a gond, hogy én is. Ráadásul még mindig az volt a vágyam, hogy kibontsam az öltönyből... Oké, inkább letépjem róla, mint kisgyerek a csomagolóan agyagot a karácsonyi ajándékról.

– Kitűnő munkát végeztél – mosolyogta, amitől földöntúli boldogság köszöntött rám. Így muszáj volt viszonoznom, de nem tartott sokáig, mert megláttam apámékat. Ő is hamar realizálta a dolgot és fájdalmasan rándult meg az arca.

– Leellenőrzöm, hogy minden a helyén van-e – fordítottam hátat neki, de a csuklóm után kapott. Kérdő tekintettel fordultam vissza.

– Szeretném, ha mellettem ülnél – mondta.

– Nem tehetem – ráztam meg a fejemet, pedig szívem szerint arra vágytam, hogy egész este a kezemet fogja. – Nem akarok feszültséget, vagy sírni a mosdóban, mint legutóbb. – Az emlék folytán egy halvány mosolyt eresztettem meg.

– Rendben – adta meg magát és elengedte a kezemet, hogy mehessek a dolgomra. Leellenőriztem mindent még egyszer. A konyhától, a zenészeken át, a világítást. Közben fél szemmel láttam, hogy Ed körbe jár. A kisugárzása felsőbbrendű volt, de nem megalázó. Mindenkit ismert, mindenkit köszöntött. Mikor a szüleimhez ért hihetetlen gyorsan elfutottam a konyhába. Csak akkor kerültem elő, mikor már a beszédére készült, amit természetesen segítettem megírni. Az ajtónak támaszkodtam és csak mosolyogva néztem a világ legszexibb pasiját. Ő folyamatosan engem figyelt, szerintem gőze nem volt miről is beszél, de senkinek nem tűnt fel.

Évszak mesék / Befejezett/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora