Évszak mesék / Befejezett/

Tavaszi kaland III. - Harry

Harry

Soha nem hittem volna, hogy valaha főcímlapon végzem. Mióta az eszemet tudom igyekeztem elbújni, senkinek a szeme elé nem kerülni. Éveken át sikeresen űztem ezt a „hobbyt". Tudomást sem vett rólam a családom, a barátaimnak nevezett emberek. Könnyebb volt a titkaimat megtartani, ha senkit nem engedtem magamhoz közel. Most pedig a magánéletem több újság címlapján, és internetes portálon végezte. Gyűlöltem ezt a helyzetet. Én csak élni vágytam. Lediplomázni. Elindítani az életemet. Azzal lenni, akit szeretek, de napokig, bármerre is „jártam" a neten, magamba botlottam. Nem olvastam el a cikkeket, a kommenteket pláne, ahogy Edward kérte. Azonban az emberekkel találkoznom is kellett. Barátaim nem bántottak, ők kiálltak mellettem, de elég volt az iskolába besétálnom, hogy kéretlen beszólásokat kapjak. Volt, aki kinevetett. Volt, aki beszólt, hogy jó lenne eldönteném, melyik faszt szeretném, ha már annyira vonzódom hozzájuk. Az emberi hülyeség mindig megdöbbentett. Most azonban kifejezetten rosszul is esett. Nem én választottam ezt az utat, hanem az út engem. Nem volt beleszólásom abba, kihez is vonzódjak. Sok ember elképzelni sem tudja, milyen utat jártam be a felismeréstől a belenyugvásig. Ez nem úgy működik, hogy egyik nap felkelsz és kijelented: buzi vagyok. Az első jeleket mikor észrevettem, megrémültem. A két bátyámnak akkorra már volt barátnője, én pedig leforrázva vettem észre, hogy a szoknyába bujtatott női test nem érdekel, a vízilabda csapat tagjainak deltás izmai annál inkább. Elbújni vágytam, befogni a fülemet. A baj csak az volt, hogy bennem dübörgött a valóság. Idő kellett, nem is kevés, hogy elfogadjam, így vagyok az, aki. Zárkózott lettem. Az kapóra jött, hogy a szüleimet nem érdekeltem, majd szépen, lassan leépítettem a kapcsolataimat, mind csak felszínes maradt. Soha többet nem mondtam el a „barátaimnak" semmit. Egyedül maradtam, a számítógépem volt az egyetlen vigaszom éveken át.

Az életem fenekestül felfordult az elmúlt, lassan egy évben. Nem éltem már az árnyékban, apám minden szavát fogcsikorgatva teljesítve. Szabad lettem, ám ennek ára volt. A legféltettebb kincsemet közszemlére tették. Az érzést, ami bennem tombolt, kiforgatták, undorító módon megcsavarták. Azt akarták, hogy beismerjem, nem akarok mást Edtől, mint a nevét. Ez azonban nem tévedés, a nevére vágyom. Azért akarom viselni, mert fontosabb számomra, mint a lélegzés. Újra szeretném kezdeni az életemet, olyannal, akinek tényleg fontos vagyok, és neki igen. Minden szava, érintése erről árulkodik, mondta is már nem egyszer, hogy egymáshoz fogunk tartozni egyszer. Várom már ezt a napot, szeretném megígérni hivatalos úton is, hogy kitartok mellette. Nem érzem már azt az ingatag, érzelmi hullámvasutat, amit nyár végén. Egyszerűen ő kell, ezen kívül más nem fontos.

Azonban a média nem így értelmezi. Míg csak élek, egy valaki leszek számukra, aki belekapaszkodott egy gazdag férfiba. Tettek róla az emberek, hogy ilyen gondolatok röppenjenek szárnyra. Nem egy, kiváltképp nő, éli úgy az életét, hogy élvezi a luxust, amit párja ad, magában viszont életképtelen lenne, így akkor is vele marad, ha nem szereti. Én azonban tényleg lángolok Edért. Soha nem vágytam kincsekre, vagyonra. Nem akartam bejárni a világot nagy luxusban. A csillogás, a hírnév nem az én világom, túlságosan rideg és szörnyűséges. Azonban olyan kincset kaptam az életembe, akitől nem áll távol néhanapján a címlap. El kell hát viselnem, hogy én leszek a kalapból kihúzott nyúl, ha valamivel bántani akarják kedvesemet. Tudtam, hogy ez lesz, ezért menekültem el tőle, de rájöttem később, hogy nélküle élni még rémisztőbb lenne, mint elviselni a gúnyos cikkeket.

Az első kéretlen levél megijesztett. Egy férfitól kaptam, aki elhordott benne mindennek. Elmondta, hogy nem érdemlem meg Edet. Felhívtam őt azonnal. Még azon a délutánon visszahívtak a sajtóvezetőjével. A hölgy megkért rá, hogy inaktiváljam a fiókjaimat a közösségi oldalakon, míg lecseng ez az időszak. Kérdés nélkül tettem meg, mert akik fontosak voltak az életem részévé váltak a hétköznapokban is. Dan és Jeff megtett mindent, hogy ne érjen a munkahelyen sem zaklatás. A kéretlen megjegyzéseknek gátat vetettek azzal, hogy az ügyvédem beperli őket becsületsértésért. Hálás voltam Jeffnek, és mindenki másnak, amiért segítenek túlélni ezt az időszakot. George tartani akarta a távolságot. Mondtam neki, hogy nem kell közénk kerítést húzni, hisz a lényeges személy nem hiszi el, hogy ő és én. Mindenki más véleménye pedig nem számít.