Évszak mesék / Befejezett/

Tavaszi kaland IV. - Harry

Harry

Soha nem gondoltam volna, hogy valakinek akkora boldogságot okozok, mint ahogy Natasha ölelgetett esküvőjüket követő reggelén. A szívem dagadt a büszkeségtől, mert végre tényleg csináltam valamit. Már nem kellett elfojtanom ki vagyok, azt csinálhattam, amit akartam. A legjobb dolog mégis az volt, hogy Edward mellett bújhattam ágyba. Mosolygott rám, cirógatott, ujjait az enyéimbe fűzte, és azt suttogta: végtelenül büszke rám. Vágytam erre a családomtól éveken át, és mikor végre megkaptam attól, akit szeretek, úgy éreztem elsírom magam. Csókot hintettem kezére, és perceken át csak néztem őt míg az álom el nem ragadott.

Több újság is lehozta az esküvőt. Natasha kitett magáért, mindenhol ott díszelgett a nevem, ami nagyon jólesett az elmúlt hetek után. Viszont ezt is kiforgatták a kisebb szennylapok, de már nem tudott érdekelni, ahogyan a csoporttársaim beszólogatásai sem. Segített Edward, ezt nem tagadom, de megtanultam a hónapok alatt, hogy az ember párban jobban működik, és ha szeretünk valakit, mindent megadunk neki, amit csak tudunk. Én a szerelmemet tudom még csak, de ő ezzel beéri, cserébe mindenét elém tette.

– Híres lettél, mókuska – vigyorogta Carla, mikor befejezte egy újabb cikk olvasását.
– Nélkületek nem ment volna – sóhajtottam az öltözőben, ahol még vártunk a váltással. Minden barátom ott ült, és büszkén mosolygott rám.
– Ez a lap az egész országban kapható – lengette meg a színes nyomdaterméket. – A lehető legjobb ajánlólevél.
– Most már koncentrálj az otthonra – biztatott Lily. A szívem hevesebben kezdett dobolni attól a ténytől, hogy hamarosan Eddel élhetem az életemet. Már nem zavart a tény, hogy a családom is ott lakik. Az, hogy apába belefuthatok, ha Edhez megyek. Andrew megeshet, hogy újra ügyeletes lesz, ha történik velem valami, de mindez mellékessé vált, mert már nem tartoztak hozzám. A szomorú múltam részei voltak csupán. Végignéztem barátaimon, akik mosolyogva tekintettek vissza rám, és ekkor belém hasított a felismerés, hogy többé nem lesznek az életem részei. A gondolattól nagyot nyeltem, a torkom elszorult.

– Mi lelt, hirtelen? – csapott a hátamra George.
– Én csak – kezdtem bele remegő hanggal, de a csomó egyre csak szorított. – Én...ti... – Éreztem, hogy megremeg a szám.
– Ne drámázz már – paskolta meg a vállam kollégám, de az arca neki is elkomorodott.
– Nélkületek sehová nem jutottam volna – mondtam csendesen. – Ha tudnám, hogy sikerül valamit összehozni, magammal vinnélek titeket – jelentettem ki kicsit hangosabban, mire felvont szemöldökkel néztek rám. – Ha tudnám, hogy képes vagyok létrehozni egy vállalkozást, ami működne, jönnétek velem. Lily lenne az asszisztensem. Carla, aki kézben tartja a pénzügyi oldalt. Te meg – fordultam Georg felé. –, bárkit rádumálsz bármire, jó üzletkötő lennél.
– Szemrebbenés nélkül veled mennék – bólintotta határozottan barátom. Ránéztem a különleges fiúra, aki fittyet hányt mások elvárásaira. Szerettem volna, ha velem jönnének, ha adhatnék nekik is egy jobb életet. A családom eldobott, ők befogadtak, a szívem nem akart elszakadni tőlük. Hirtelen villant belém egy ötlet. Valami, ami hónapokkal ezelőtt biztosan nem.

– Ha tudnék állást szerezni nektek ott, eljönnétek velem? – kérdeztem halkan, torkomban dobogó szívvel. Azt hittem, hogy hezitálni fognak, de nem így történt. Lily felugrott, és átölelt:
– De még mennyire – suttogta fülembe. – Az öcsköst elkísérjük az oltárig – nevette.
– Carla? – néztem rá a vigyorgó lányra.
– Nem ebben a kávézóban akartunk megöregedni, de végzettség híján máshol sem nagyon várnak minket tárt karokkal. – Felállt, és hozzánk sétált. Tenyerét párja hátára simította. – Ha ezután is mindent megadhatok neki, én bárhol szívesen élek.
– Már a mindent kaptam – fordult felé szipogva Lily, majd átölelte, és lágyan megcsókolta szerelmét. Ahogy Carla magához ölelte, éreztem a szerelmet, ami összeláncolta őket. Akartam nekik adni egy jobb életet, hisz akkor is mellettem voltak ismeretlenül, mikor mások nem.
– Mondd, hogy mikor csomagoljunk – nevette George. – Ha ti mentek, én is.
– Hová mentek? – hangzott fel egy vékonyka hang mögöttem. Ijedten perdültem meg a tengelyem körül. Emily nézett rám értetlenül.
– Ne rohanj csak úgy el – lépett mögé Dan.
– Apu, Harry hová készül? – kérdezte meg tőle, mire a férfi rám nézett. Elég volt rápillantanom szemére, hogy tudjam, ő már egy ideje tisztában van ezzel.
– Figyelj, kicsim – guggolt le mellé apja. – Néha az embereknek tovább kell menniük, nem állhatnak meg. Harry élete más lesz. Hozzámegy Edwardhoz, és vele fog lakni – magyarázta.