Évszak mesék / Befejezett/

Téli kaland IV. - Harry

Harry

A karácsony számomra sohasem volt más, mint üres szavak. Érzelmek. Egy kirakat ünnep, ami csak a családomnak volt fontos. Én csak voltam, de mindig kihagytak mindenből. Emlékszem, olyan nyolcéves lehettem, mikor nevetésre ébredtem. Álmosan néztem ki az ablakon és elvakított a hó. Anya, apa és a két bátyám kinn játszottak. Én is menni akartam, így gyorsan felöltözködtem. Azonban ahogy kiértem, minden megváltozott. Senki nem akart már velem játszani. Elhalt a nevetés, az az apró boldogság, ami felütötte fejét a lelkemben, ismét darabjaira tört. Többet nem mentem le hozzájuk, ha az udvaron játszottak. Elfordítottam a fejemet és csak olvastam vagy játszottam. Mosolyogtam, ha kellett. Akkor is, mikor a szívem majd meghasadt, annyira akartam a valóságot.

Most azonban minden más volt. Nem kellett magamba fojtani az érzéseimet. Nevethettem. Elszontyolodtam, mikor rájöttem, hogy szó szerint elbasztuk az ünnepi vacsorát. Ed azonban átölelt, fülembe suttogta, hogy nem számít, mert mindez így tökéletes. Ő és én, együtt, egy helyen, békében, szeretetben. Nem baj, ha popcornt eszünk. Az sem, ha csak víz van hozzá, a legfontosabb én vagyok az életében. A szívem félrevert. Úgy éreztem, hogy most élek igazán. Évekig csak vegetáltam, nem éreztem igazán semmit. A melegség azonban most körbeölelt, melengető köpenyével takart be teljesen. A fejem tetejétől a lábujjam hegyéig beleremegtem a tarkómra adott leheletnyi csókba. Akartam őt. Újra. Csókoltam, mint egy éhező. Engedtem neki, hogy a pultra segítsen, hogy ismét testemen játsszon immár vadabb dallamokat. Éreztem őt, hallottam szusszanásait és azt kívántam, ez az ünnep örökké tartson.

Az a három nap maga volt a megvalósult csoda. Nem kellett elrejtenem érzéseimet. Nevethettem, annak az ölelésében tölthettem el, akit szerettem. Kaptam ajándékot, új rajzoló szoftvereket, amelyeknek örültem, de a legnagyobb ajándék mégis Ed, maga volt. Minden szeretetével, lágy hangjával, érintéseivel. Nem bántam, hogy nem is egyszer végeztem a padlón, a kanapén, az ágyban. Szeretett engem, hol vadul, mint a tenger, hol pedig lágyan, mint a nyári szellő. Ez a három nap volt életem talán legszebb hetvenkét órája. Nem akartam indulni azon a reggelen, de kellett. Úgy éreztem, hogy a szívem szakad meg, mikor kitett a lakásom előtt, annál nagyobb volt a meglepetés, mikor fel is jött velem. Meglepődtem, de mégis boldogan bújtam hozzá, miközben elsuttogta, hogy a két ünnep között nincsen dolga. A gyár leállt, mindent elintézett Henriett, így maradhat velem még pár napot. Nekem ugyan dolgoznom kellett, de akárhányszor az asztal felé néztem, ahol ő ült, vigyoroghatnékom lett.

A szilveszter sem telt magányosan, a kávézóban töltöttük el a lányokkal, George-dzsal a Wright házaspárral és lányukkal, Emilyvel. A kislány az ölemben aludt el, csak néztem őt, majd páromat, aki halvány mosollyal a szája szélén figyelt minket. Láttam az ígéretet a szemében, hogy egy szép napon nekünk is felvirrad a reggel.

A bál estéje nem süllyedt a mélybe. Egy-egy bulvárlap elővette és kivesézte a kapcsolatunkat. Nem maradtak el a kéretlen üzenetek sem. A régi ismerősök többsége nem tetszését fejezte ki. Igyekeztem kirekeszteni gondolataimból ezeket a cikkeket, de egybe mégis beleolvastam. A torkom elszorult, ahogy a telefonomon olvastam a megalázó sorokat, azt, hogy én csak egy aranyásó vagyok. A kommentek többsége is erről szólt, másik része ócsárolta kapcsolatunkat. Bűnnek állította be, ha két férfi egymás iránt lobban lángra.

Letettem a padra a telefonomat. A kezemben a szendvics megremegett. Nem volt már kedvem megenni. Edward már elment, én pedig egyedül éreztem magamat. Újra zizegett belül az a hang, ami azt mantrázza, nem illek Edhez. Szívem viszont érte lángolt. A táncunk, még mindig megmelengetett, végigperzselte a testemet.

- Mi ez a befordulás? - huppant le mellém Lily, aki azonnal ledobta a cipőjét. Lábán nem is egy sebtapasz takarta el a cipő horzsolásait.

- Semmi - ráztam meg a fejemet, de nem lehettem valami meggyőző, mert maga felé fordított. - Láttad azt az undorító cikket, mi? - fintorogta. Tekintete viszont lángolt. Pár hónapja ismertem csak, de mégis olyan volt, mintha ezer éve az életem része lenne már. - Gondolom Edward azt is mondta, hogy görgess át rajta. - Bólintottam. - Akkor miért is bántod magadat? Ráadásul egy olyan portál cikkével, ami arra hivatott, hogy a homoszexualitást bűnnek állítja be. Ennél már bármelyik női magazin rúzsterror cikke jobb. - Elmosolyodtam. Ő és a festék nem voltak épp jó barátok, de nem is volt rá szüksége. Mosolya elég volt ahhoz, hogy ragyogóbb legyen, mint bármelyik, sminkelt nő.