Egy mese, ami úgy kezdődik: volt egy fiú és egy férfi, akiknek az útja egy szép napon összeért. Azonban a tündermese elmarad. Nincsen üvegcipő, bár " király" igen.
Egy nyári munkának indul minden Harrynek, aki undorodva követi apját a munkahelyére...
Fütyörészve mosogattam el a reggeliről maradt tányérokat. Boldogan ébredtem fel, és készítettem el addig, míg a kedvesem összeszedte magát a munkához. Kiváltságosnak éreztem magam, a lelkem szárnyalt, hisz kaptam egy új esélyt a boldog életre. Rengetegen vannak, akik ezt nem mondhatják el, így minden egyes percben azon igyekszem dolgozni, hogy boldoggá tegyem magunkat.
Vigyorogva tettem le az edényeket. Edward azt mondta, hogy nem kell elmosogatnom, azt majd a bejárónőnk megcsinálja, de az évek és a rutin vitt. Nem akartam a hölgyet munka nélkül hagyni, hisz évek óta rendezte párom rendetlen házát, de sokszor elfelejtkeztem magamról, mire a hölgy közölte, ne vegyem el a munkáját azzal, hogy bepakolom a mosógépet, és össze is hajtogatok rendesen. A főzést vihetem, azt nem bánja. Utálta kidobálni azt, amit Edward nem evett meg. Nagyon kedves nő, örömmel fogadott, és mikor megölelt a fülembe suttogta, hogy köszöni, amiért ráncba szedtem azt a trehány disznót. Igyekeztem a kérésének megfelelni, mert tudtam, hogy egy napon gyerekeink lesznek, és ahhoz kell majd a segítség.
Kezemet megtörölve sétáltam vissza a konyhaasztalhoz, ahol átmenetileg még az irodámat rendeztem be. Nem akartam itthonról dolgozni, de a festést, fertőtlenítést csak két hét múlva kezdik el az irodámban. Leültem a gép elé, de nem a projektet nyitottam meg, hanem az esküvői képeinket. Mosolyogtam, miközben éreztem, hogy a szemem szúr. Teljesült a vágyam, kaphattam fehér öltönyt, ő pedig sötétkéket. Néztem a fotót, amin egymás ujjára húzzuk a két, különböző gyűrűt. Másnak talán furcsa, de nekünk így tökéletes. Egymásnak vettük, így büszkén hordjuk. Jelképezi azt, hogy különbözőek vagyunk, mégis együtt akarjuk az életet.
Mihelyst beköltöztünk munkához láttam. El akartam dobni a nevemet, így minél előbbre kértem időpontot az esküvőnkhöz. Nyár végére kaptunk is, a melengető sugaraktól kísérve, de az őszi szellő illatával, örök hűséget esküdtem párommal egy piciny, vidéki panzióban. Tökéletes volt, csendes, olyan, amire vágytam mindig is. Tudtam volna nagyobbat rendezni, de nem akartam, csak azokat szerettem volna magunk körül tudni, akiket szerettem. Emily boldog volt, mikor mondtam, hogy koszorúslány lehet, a két lány majdnem sírva fakadt, mikor megkértem rá őket, kísérjenek Edhez. Azonban a legjobban George sírt, mikor felkértem a tanúmnak. Végig szipogta a szertartást. Olyan volt minden, mintha egy másik világba léptünk volna, oda, ahol nincs más csak a szeretet és a béke.
Telefonom csengésére rezzentem össze. Érte nyúltam, majd mosolyogva vettem fel George-nak.
- Szép reggelt, az ifjú házasnak! - sikítottak bele a telefonba hárman.
- Nektek is - köszöntem vissza kedvesen.
- Remélem nem róla rángattunk le - vihogta George, majd felszisszent, valószínűleg a csajok megcsípték.
- Már elment dolgozni - sóhajtottam. Hiányzott nagyon. A két hét Hawaiin isteni volt. Csak ő, én és a természet. Annyiszor szeretett, amennyiszer akart, annyiszor kérhettem, hogy tegyen a magáévá, ahányszor nem szégyelltem.
- Ez a valóság - helyeselt George is. - De lefogadom, hogy csak ott nem szexeltetek, ahol szem előtt vagytok - röhögte tovább. Én elvörösödtem. Ez sem volt így teljesen igaz. Pici medence, friss házasok...Nos, páromnak fizetnie kellett távozáskor.
- Vele akarok lenni - vallottam be.
- Az újdonság varázsa - nevette Lily is.
- Viszont mi munkaidőben vagyunk még - figyelmeztette őket Carla. - A lakás miatt hívtunk.
- Tegnap elintéztünk mindent. Kaució befizet, lehet költözni - nyugtattam meg őket. - Ha hétvégén költöztök, egy hét múlva kezdhettek a gyárban.
- Költözünk hát - kiáltott fel George. - Aztán mindent hallani akarok a nászútról - pukkadt ki belőle a nevetés.
- Mindenről azért nem számolok be - nevettem én is. - Hiányoztok nagyon - váltottam komolyabbra.
- Te is, mókuska - válaszolta Carla. - Péntek este letesszük a kötényt örökre a kávézóban, szombat reggel pedig indulunk.
- Kell segítség? - érdeklődtem.
- Nincs nekünk annyi cuccunk, édes - vetett ellen George. - Van jogsim, bérlünk egy kisebb teherautót és elpöfögünk odáig.
- Mire megjöttök kitakarítok a lakásban.
- Miért csúsztam le rólad? - kérdezte csalódottan George, mire nevetni kezdtünk. Beszélgettem volna még velük, de hívta őket a kötelesség. Mosolyogva tettem le a telefont, aminek a kijelzőjéről a legkedvesebb, nászúton készült képem nézett vissza rám. A naplementében fotóztam, Ed ölében ülve, aki átkarolt, és állát a vállamon pihentette. Békés volt minden, egy olyan élet reménye villant fel bennem, amiről évekig csak álmodhattam. Kamaszként, a padlásszobában izzadva mindig elhessegettem a képet, hogy én valaha is boldogan élhetek valakivel. Ám ez mégis megadatott. Vigyorogva küldtem neki egy üzenetet, majd le akartam tenni a készüléket, de az megrezzent a kezemben. A szám ismeretlen volt, de készen álltam az életben tovább lépdelni.
- Jó napot kívánok, itt Harry Green beszél...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Sziasztok!
Ez a nap is eljött, pedig mikor elkezdtem a részeket feltenni bizonytalan voltam, hogy befejezem -e valaha, de a türelmem megint győzedelmeskedett.
2020 júniusát írtunk, mikor felötlött bennem, írni kellene egy nyári történetet, így született meg, alig hat nap alatt, a NYÁRI KALAND. Nem terveztem tovább írni, ott és akkor, a fiúk szétszakításával befejeztem volna. Végül baratnőm kérlelésére kapott folytatást, happy endet az egész.
Ez az első, és valószínűleg az egyetlen, két szemszögből megírt sztorim, mert menetközben rájöttem, ez nem az én műfajom.
Újra útjára engedek szerethető karaktereket, és mint mindog, most is megsirattam őket. Az ő történetük itt lezárult, de rengeteg sztori lapul még piciny buksimban.
Köszönöm hogy velem tartottarok ennél a történetnél is!
