Évszak mesék / Befejezett/

Őszi kaland III. - Edward

Edward

Csak támaszkodni tudtam az autónak és reménykedni, hogy nem fut el, ha realizálja, hogy én vagyok az. A levegőm is bennszakadt. Úgy éreztem, hogy az életben nem bírok több oxigént a tüdőmbe szívni, úgy görcsbe ugrott mindenem. Ott volt, alig pár méterre tőlem... és csak nézett. A két lány lökött rajta egyet, mire hihetetlen sebességgel ugrotta át a pultot és rontott ki az ajtón. Majdnem ki is esett, de ott mégis megállt. Csak nézett rám. Kétségbe volt esve, a szája széle remegett az elfojtott könnyektől. Egész testében reszketett. A szemei körül sötét karikák éktelenkedtek. Az arca beesett. Szörnyű látvány volt, hogy mi lett a kiscicámból. Ölelni akartam. Csókolni. Szeretni, míg csak forog a föld. Éreztem, hogy kigördül egy könnycsepp a szememből. Kitártam a karomat. Mintha csak erre várt volna, elindult felém. Macska ügyességével ugrott az ölembe. Könnyű volt, túlságosan is. Feneke alá fogtam és felnéztem a csodálatos, zöld szemekbe. Potyogtak a könnyei, zihálva sírt. Finom ujjait az arcomra simította, majd lágyan fölém hajolt. Számra hajolt és nekem adta a sajátját. Olyan érzés volt, mintha egy mázsás súly gördült volna le a szívemről. A lelkem felsikított és még szorosabban húztam magamhoz. Érezni akartam minden porcikáját, azt akartam, hogy hozzám tartozzon.

Ajkaink lágy táncot jártak. Csak kóstolgattuk egymást finoman, mint nyáron a leglédúsabb, érett gyümölcsöket. Nem kapkodtunk, hisz újra érezhettük, ölelhettük a másikat. Teste remegett. Éreztem, amint könnyei az arcomra cseppennek, ott összekeverednek az enyéimmel. Végiggördülnek arcomon, hogy államról mellkasomra cseppenhessenek. Fájtam, üvöltöttem, úgy tekergett mindenem, hogy azt hittem összeesek. Többet akartam. Vágytam rá. Szeretni akartam, cirógatni, suttogni neki, ölelni a mennyekbe repíteni. Érezni akartam újra, hogy tudjam nem ábrándos kép volt csupán. Kinyitottam a szememet, hogy lássam őt. Szempilláin megremegtek a könnycseppek. Csodálatos volt, ahogy lehunyt szemmel fölém hajolt. Újra lecsuktam a szememet, hogy átadjam magam az érzésnek. Annak, hogy újra a karjaimban tarthatom, ahová való. Óvatosan simítottam végig a száján. Kicsit megremegtek ajkai, de megnyíltak nekem. Félénk nyelve éppen-éppen csak érinteni mert. Mikor érezte, hogy táncba hívom, egy szó nélkül csatlakozott az édes keringőhöz. Csókoltam, habzsoltam, hisz olyan régen kaptam már belőle. Függtem tőle, kellett nekem, mert, ha nem kapom meg, belepusztulok.

Rászorítottam fenekére, mire belenyögött a csókba. Éreztem, hogy feléled benne a vágy. Ahogy hozzám simult, merevedése a hasfalamnak nyomódott. Teljesen nekitámaszkodtam a kocsinak, hogy tartani tudjam. Ujjai elkalandoztak, beletúrtak a hajamba, megcirógatták tarkómon az elszabadult tincseket. Borzongás szaladt végig a testemen.

– Azért jó lenne, ha nem a kávézó előtt közszemérem sértenétek – hallottam meg egy mély, férfihangot. Harry hirtelen ugrott le az ölemből és fordult egy nagyon magas férfi felé. Arra készültem, hogy beszóljak, de a férfi széles mosollyal nézett ránk.

– Ne haragudj, Jeff – dadogta egy kicsit Harry, miközben megfogta a kezemet. Ez nagyon jólesett.

– Engem tudod, hogy nem zavar, fura is lenne – nevette. – de már percek óta azt figyelem, mikor dobnak fel téged a motorháztetőre – röhögött tovább. – Jeff Wright-Adams – lépett hozzánk és nyújtotta felém a kezét.

– Edward Green – fogadtam el és ráztam meg határozottan a kezét, amit ő egy elismerő mosollyal fogadott.

– Harry – nyílt ki a kávézó ajtaja és egy göndör tünemény száguldott ki rajta. Egyenesen Harryre vetette magát, aki letérdelt, hogy magához ölelhesse a kislányt. – Tegnap reggelre csak úgy eltűntél.

– Haza mentem – válaszolta szerelemem halkan.

– Miért sírsz? – simogatta az arcát kedvesen apró kezeivel. Harry csak nézett rá, az én szívem pedig akkorát dobbant, hogy azt hittem, kiszakad a helyéről. Ahogy guggolt a kislány előtt, ahogy érintette, amilyen bizalommal fogadta a hercegnő ezt, letaglózott. Azt hittem, hogy még idő kell, de ahogy néztem szerelmemet rájöttem, hogy nála csodálatosabb apát keresnem sem kell. Mindazok ellenére, ami vele történt, normális, értékes felnőtt lett. Olyan, aki képes lesz a benne lévő szeretetet átadni az utódainak. Éreztem, hogy potyogni kezdenek a könnyeim.