Évszak mesék / Befejezett/

Tavaszi kaland II. ‐ Edward

Edward

Valakiről gondoskodni számomra ismeretlen dolog volt. Édesapám kórházba került, mielőtt itt hagyott engem. Elköltöztem évekkel korábban tőle, de mindig mentem, mert hiányzott. Mikor kórházban volt, végig vele voltam, akkor is, mikor már egyik reggel nem ébredt fel. A szívem azon a hajnalon fájón dobbant, olyan üresség költözött belé, amit korábban nem ismertem. Édesanyám sem élt már, de őt másképp gyászoltam, mert nem is ismertem. Azonban, ha úgy alakul, hogy ápolnom kell apát, megtettem volna. Valószínűleg sokan nem nézték volna ezt ki belőlem, de aki tényleg a szívemben él, azért bármit megteszek.

Harry által egy másabb szeretetet ismertem meg. Azt a fajtát, amit én elképzelni sem tudtam soha. A szerelem fogalma igen messze állt tőlem mindig, de Harry érkezésével végre megismerhettem ezt is. Szeretni, sírni, nevetni, veszekedni, mind-mind beletartozott egy kapcsolatba, olyanba, amit csak vele akartam megélni. Mikor a kórházba rohantam, úgy éreztem, hogy megszakadok belül. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor kiderült, nem esett komolyabb baja. Utáltam magam a veszekedés miatt. Azért, mert nem szerettem sokszor szépen. Látni akartam őt, akkor is, ha utoljára tehetem meg. Ő azonban felébredt és engem keresett. Boldogan bújtam hozzá, és nem volt kérdés, hogy ápolom, míg fel nem épül. Életem legszebb két hetét adta nekem. Nehéz volt nézni, ahogy fájdalmasan küszködik. Eleinte a felállás, a fürdés sem ment neki simán. Elaludt a kanapén, hozzám dőlve, vagy a dolgozómban a szófán.

Róla gondoskodni felemelő érzés volt. A szerelem, ami bennem dobolt hajtott előre, akár egy pohár vizet szeretett volna, akár ölelést. Próbált rávenni, hogy menjek be dolgozni, de én hallani sem akartam róla. Vele akartam lenni, lesni minden szavát, vágyát. Meg akartam neki adni az otthon biztonságát. És ő elfogadta. Pár hónapja talán nem engedte volna, hogy segítsek, kimaradjak a munkából, de most, ahogy a malachit zöld szemébe néztem, láttam, hogy hálás érte. Láttam benne a szerelmet, a melegséget, amit csak én kaphattam meg. Éreztem, hogy a kapcsolatunk mélyült, egy újabb szakaszba lépett, ahol már a bizalom, a szeretet fontos hangsúlyt kap. Elmúltak azok a pillanatok, mikor őrültek módjára egymásnak estünk, mikor a vágyak kielégítése volt az első. Most sokkal fontosabb volt a bújás, a beszélgetés, az, hogy segítsük egymást. Kívántam őt, nem tagadom, hisz a szerelem átjárta a testemet, de mégis volt annyi önuralmam, hogy ő ezt ne vegye észre. Minden reggel mosolyával kelni, édes hangján hallani a jó reggeltet, szebb élménynek bizonyult, mint mikor szájával a farkamon ébredtem nem is egyszer. Ilyenkor csak feküdtünk csendben. Ő a mellkasomon és halkan mesélte, hogy aznap mit kell csinálnia a szakdolgozatán. Elregélte azt is, hogy a többiek mi mindent csináltak a napokban, hogyan gördítették előre az esküvőt. Natasha is hívta. Kérte, hogy gyógyuljon meg, nem mellesleg imádja George-t.

Ahogy teltek a napok, úgy lett Harry mozgása egyre simább. A zúzódások gyógyulni kezdtek, az ébren töltött óráinak száma is rohamosan nőtt. Mikor már elhagyhatta a fájdalomcsillapítót könyörgött, hogy szeressem, de én még nem mertem. Féltem, hogy eltöröm, kárt teszek benne, pedig kedves hangjára a farkam is villámgyorsan reagált. Azonban fékeztem magam, míg vissza nem mentünk kontrollra. Amint haza értünk számnak esett. Kérte, hogy végre oltsam el a vágyat benne, ami felgyűlt, és én tettem, amit kért. Most azonban nem voltam durva, követelőző. Lágyan, mint a nyári szellő játszottam testén, elsuttogtam mennyire szeretem. Élveztem a szusszanásait, ujjának marásait a hátamon. Nem siettem. Akartam, hogy értse, ő a mindenem. Vele akarok lenni, élni, míg csak forog a Föld. És ő értette, mert lágyan csókolt, halkan suttogta el, hogy velem akar élni, azt a békét szeretné, ami átölelte a két hét alatt. Megígértem, hogy megadom neki. Soha többet nem kell egyedül lennie, küzdenie, mert mi egyek vagyunk. Együtt lépünk tovább és tovább.