Évszak mesék / Befejezett/

Őszi kaland IV. - Harry

Harry

Életem legszebb éjszakáját kaptam Edwardtól. Ha visszagondolok rá, még mindig bizseregni kezd az egész testem. Szeretett, érintett. Minden vágyamat, nyöszörgésemet egy szó nélkül teljesítette. Újra és újra szeretett, hol durván, hol pedig gyengéden. Sírtam, karmoltam, sikítottam, kértem újra és újra, hogy ne hagyja abba. Érezni akartam. Eltemetni a korábbi hetek minden fájdalmát. Lüktetett még a seb. Fájt, hogy ott hagytam, de akárhányszor bizonygatta, hogy én vagyok a mindene, a kiscicája, egyre inkább halványulni kezdett az addig nyílt sebként vérző veszteség. Reggel fáradtan ébredtem, hisz alig aludtam valamennyit. Ám a tény, hogy az ő mellkasán ért az ébresztőm zenéje több erőt adott, mint egy jó erős kávé. Csókoltam, simogattam, míg rám nem emelte gyönyörű szemét. Elvesztem a barnaságban, elvesztem a szerelem nevű édes játékban. Finoman cirógatott, jó reggelt kívánt egy mézédes csókkal. Ha lehetett volna, soha többet ki nem mászok mellőle. De mennem kellett. Ő ezt meglepően jól fogadta, még dolgozni is elvitt. Nagy döbbenetemre leült egy szélső asztalhoz a laptopjával, és dolgozni kezdett. Néha-néha rám nézett, én visszamosolyogtam rá, mint egy idióta kiskamasz. A szívem lüktetett, de immár nem a fájdalomtól, hanem a boldogságtól. Úgy éreztem, hogy képtelen feldolgozni hirtelenjében a történteket és túlcsordul. A többiek reggel azonnal megrohamoztak. A lányok körbe ölelgettek, George meg közölte, hogy furán lépek... Hát kösz. Ezt a megjegyzést hallotta Dan is, mert épp ezt a pillanatot választotta, hogy meglepjen minket az öltözőben. Felajánlotta, hogy nem muszáj sétálgatnom egész nap, de szélesen vigyorgott hozzá.

Egy hétig volt velem Edward. Minden nap a kávézóból dolgozott, délután meg elfoglaltuk magunkat. Vagy őrült szeretkezésbe fulladt a dolog hajnalig, vagy sétálni mentünk. Kéz a kézben. Először furcsa volt számomra, hogy valakivel így bandukolok nyilvánosan, de hamar rá kellett jönnöm, hogy a kutyát nem érdekelte igazán. Ahogy közeledett a vasárnap egyre szomorúbb lettem. Edward megesküdött, hogy minden nap hívni fog és következő hétvégén jön, de szállást kell intéznie. Mikor a reptéren búcsúztunk, nem akartam elengedni. Egyre csak öleltem, pusziltam és sírhatnékom volt kegyetlenül. Az üvegablakon át néztem, hogyan száll fel vele a gép. Viszi sok-sok mérfölddel arrébb. Néma csend telepedett rám. Újra magányosnak éreztem magam. Hirtelen úgy éreztem, hogy minden csak egy álom volt. Nem tudom, hogyan értem haza. Jaz sírva talált rám a nappali közepén. Annak kifejezetten örült, hogy nem vagyok részeg, de annak nem, hogy megint pocsék állapotban vagyok. Vigasztalt. Elmondta, hogy ne aggódjak. Edward szeret és nem lesz semmi baj. Hívni fog, jönni fog, mert nem bír nélkülem élni. Egyszer látott minket távolról, mert nem mertem megmondani, hogy az exemmel élek egy fedél alatt. Szerinte minket egymásnak teremtettek és higgyem el, egy szép napon minden vágyam teljesül. Neki elhittem, de az igazi megnyugvás az volt, mikor megcsörrent a telefonom és meghallottam szerelmem édes hangját, hogy haza ért. Hiányoztam neki, úgy érezte, hogy fél ember csupán, ha nem lehet mellettem. Újra megígérte, hogy sokat beszélünk, és következő hétvégén jön. Beálltunk egy napi ritmusra. Szerencsére egy időzónában voltunk a távolság ellenére is, így minden reggelt egy üzenettel kezdtünk, majd a nap folyamán többször irkáltunk egymásnak. Este pedig, mikor haza ért, azonnal hívott. Ezek tartották bennem a lelket a következő péntekig. Mikor végeztem, a kávézó előtt várt. Úgy ugrottam a nyakába, mint ha ezer éve nem láttuk volna egymást. Annyira kívántam, érezni akartam, hogy nem jutottunk messzebb a legközelebbi parkolóháztól. Ott az egyik sötét sarokban tett a magáévá végre a gyönyörű Lexusában. Újra és újra sóhajtottam, csókoltam, simogattam. Érezni akartam mindenhol, kiváltképp magamban. Nem érdekelt ki hall, ki lát. Csak ő számított és én.

Ahogy a hetek teltek a lelkem lenyugodott. Az október a maga esős, hűvösebb, néha napsütéses mivoltában szépen tovasétált.

- Mikor jön a herceg sötét Lexuson? - kérdezte viccesen George egy október végi, naposabb délutánon.