Tavaszi kaland III. - Edward

624 93 7
                                    

Edward

A szerelem, ami rám köszöntött, egyszerre volt csodás és fájdalmas. Megjártam általa a legmagasabb csúcsokat, de bebarangoltam a poklok poklát is. A szerelem fáj, sokszor mondják, és ennek most már igazat kellett adnom. Éreztem azt, mikor megszakad az emberi szív, mikor elveszíti azt, ami a legdrágább neki. Éreztem haragot, csalódottságot társam iránt. Felfedezhettem a társas kapcsolatok minden csodáját és búját. Most azonban újabb érzelem költözött a szívembe. Haragudtam a világra, amiért pellengérre állítják kedvesemet. Ocsmány dolgokat írtak róla, minden olyat, ami nem igaz a kicsikémre. Majd beleszakadtam, mikor hívott, hogy megkapta az első mocskolódó üzenetet. A féltés érzése költözött belém. Hozzá vágytam szaladni, de nem lehetett. Helyette mentem a nőstényördöghöz, aki kezében tartotta a cég egész médiatartalmát. Nem csalódtam benne ismét, amit csak lehetett, megtett a kedvesemért. Kérte, hogy tűnjön el a figyelemből, inaktiváljon mindent, ahol elérhetik. Vele szerettem volna lenni, vigyázni minden lépését, ahogy barátai tették. Örültem, hogy nincs egyedül, de a tehetetlenség érzése folyton belém mart.

Szájrángva olvasgattam az újabb cikkeket, amelyek egyre csúnyább hangnemet öltöttek, a kommentekről nem is beszélve. Harryt megkértem, hogy ne olvassa őket, de nekem muszáj volt, leginkább a cég miatt. A kedvesemben megbíztam, ezerszer bizonyított, mikor éppen bekattantam a féltékenységtől. Nem mondom, hogy örökre száműztem, zizeg néha, de nem adhatok neki teret, mert az megölhet mindent.

Lapozgatás közben találtam egy blog bejegyzést, ami már az esküvőről szólt, amit a kedvesem rendezett. Közeli illető lehetett, aki írta mert olyan információkat is tudott, amit egy hétköznapi ember nem. Dicsérte a munkáját, ami büszkeséggel töltött el. Szeretett dolgozni, mégha elsőre nem is találta meg az egyensúlyt. Szerettem mellette lenni, mikor gondolkodott. Ha eszébe jutott valami ezer fokos lángon égett. Nem is egyszer kívántam már eloltani azt a lángot, ott és akkor szeretni, mikor a legjobb formáját hozta. És ő hagyta, édesen nyöszörgött, kérte, hogy tegyem a magamévá hol keményen, hol lágyan. Már csak a gondolattól éreztem a vértolulást a nadrágomban, így igyekeztem elhessegeti a gondolatokat, mert este még sokára lesz.

Tovább görgettem a cikket. Sok volt a reklám benne, de valamiből meg kellett a bloggernek is élnie. A telefon megcsúszott a kezemben, utána kaptam. Mikor újra stabilan tartottam, szemem kikerekedett. Gyűrűk hada nézett vissza rám. Nagyot nyeltem. Az ujjam remegett. Vissza akartam lépni, de nem bírtam. A gondolat, hogy elveszem őt, ismét tanyát vert bennem, így a menüre léptem. Végiggörgettem, majd elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy férfi és női párosnak is kínálnak gyűrűt. Rákattintottam a megfelelő fülre, így elém kerültek a szebbnél szebb minták. Szerettem volna egyszer gyűrűt venni, és elmondani neki, annyira szeretem. Azt akarom, hozzám tartozzon. Voltak teljesen egyszerűek, amelyeken nem volt minta. Vékonyabbak, vastagabbak, sárga, fehér aranyból, de én szerettem volna, ha kicsit különlegesebb lenne a miénk, így a mintásakra tekertem. Az ára nem számított, azért sem, mert bármelyiket meg tudtam volna venni, de inkább azért nem néztem, mert én akár a függönykarikát is felhúznám, ha nem találok tökéletest. Találtam levélmintásat, szépen vésett darabokat. Volt, amelyiket két inda összefonódása adta. Az egyik arany színű volt, a fonat másik fele csillogó fehérarany. Rákattintottam, hogy közelebbről megnézhessem. Úgy éreztem, hogy ez a két szál mi vagyunk. Két külön világból érkeztünk, de sorsunk mégis összefonódott a szerelem révén. Ahogy néztem, megelevenedett előttem egy lehetséges jövő, ahol ő és én, örök hűséget esküszünk egymásnak, ahogy ráhúzom a gyűrűt kecses ujjára. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen gondolattól a sírás közelébe sodródom. Nem értettem az emberek miért sírnak az esküvőkön, miért hatódnak meg a párok a szertartás alatt. Most már éreztem, hisz szerelmes voltam. A szemem szúrt, ahogy elképzeltem édes hangon mond nekem igent.

Évszak mesék / Befejezett/Onde histórias criam vida. Descubra agora