Évszak mesék / Befejezett/

Tavaszi kaland IV. - Edward

Edward

Az hittem, nincs olyan dolog, amit én nem tudok kivárni. Azonban az esküvő rádöbbentett, hogy a sajátom már ebbe a kategóriába sorolandó. Minden egyes nap Harry nélkül hosszú és színtelen. Csak az ad erőt minden reggel és este, hogy láthatom, beszélhetek vele. Hiányzik az életemből, az ágyamból. Néha nehéz elhinnem, hogy volt élet előtte is. Azonban, ahogy teltek a hónapok rájöttem, hogy életem ugyan volt, de a valóságban mégsem tudtam mi is az. Csak a munkának éltem, benn aludtam az irodámban sokat. Most már tudom, hogy miért. Hiányzott az életemből az, ami kimozdít a holtpontról. Harryvel érkezett meg ez a csoda, minden kínjával, bajával együtt. Évekig tagadtam, hogy társra lenne szükségem. Elvoltam a magam világában. Néha eljártam dugni, ha épp azt kívántam. Benne viszont megtaláltam mindent, ami eddig hiányzott az életemből. Szexnek indult az egész, de sokkal mélyebb dolog nőtte ki magát. Ingert éreztem rá, hogy minden gondolatomat megosszam vele, kikérjem a véleményét, és jólesett, hogy őt mindez érdekelte. Az esküvőn vele táncolva a szívem újra megremegett. Azt rebegte, nekem ő a tökéletes. Vele kívánom leélni az életemet, őszülő hajjal a teraszunkon ülni. Együtt felnevelni a gyerekeinket. Átadni nekik, amit felépítettünk az évek alatt. Sok helyen ezért megköveznének. Azt harsognák, ez így nem élet. Életet teremteni valóban nem tudunk, de egyet vagy többet megmenteni a sivár árvaházi neveléstől, talán igen. Mióta tisztában vagyok magammal, és lehetővé tették az egyneműek gyerekvállalását, azóta sejtem, hogy a csecsemők nem az én világom. Ha Harry azt szeretné, nyilván belemegyek, és ugyanolyan boldogan fogom éjjel melegíteni a tápszert, mint Harryt ölelni. Hogy miért is? Mert ő a mindenem, akármit is szeretne az számomra szent és sérthetetlen.
Végigsétáltam a lakásomon, ami csendben ölelt körbe. Évekig ez elől menekültem az irodába, mert ott legalább szóltak hozzám. Most azonban már itthon akartam lenni, mégha a némaságot fülsiketítőnek is éreztem. Tudtam, hogy ez már nem tart sokáig, mert már csak hetek kérdése, és Harry beköltözik végképp az életembe.
Összeszedtem a ruháimat, amin el is mosolyodtam. Anne ezerszer mondta, hogy trehány vagyok. Harry nem egyszer nézett rám ferde szemmel, mikor a zoknimat a padlóra dobtam a közös lakásunkban. Ilyenkor megállt előttem, csípőre tette a kezét, és feltette a kérdést: Hová is való a koszos zokni? Először viccnek vettem, de mikor újra és újra elhangzott a kérdés, rájöttem, hogy ő ezt teljesen komolyan gondolja. Korábban is megesett, hogy a partnereim rám szóltak. Főleg, ha az ő lakásukban voltam, de soha nem érdekelt. Sőt! Sokszor gorombán visszaszóltam és eljöttem. Harryvel viszont hosszú távra terveztem, így egy idő után azon kaptam magam, hogy erővel figyelek a környezetemre. Pár hét után kaptam egy üzenetet a bejárónőmtől, hogy hetek óta nem alszom otthon? Mire visszakérdeztem, hogy miért. Ő pedig nevető ikonokkal tűzdelve írta, hogy a szennyes a tartóban, tányérok a mosogatógépben, kuka a tárolóban. Nagy nehezen bevallottam neki, hogy én pakoltam el, mire ő újabb röhögő fejekkel megtűzdelve azt írta, örül végre, hogy valaki rendre tanított. Szeretné majd megismerni, és gratulálni neki, amiért egy trehány disznóból férfit nevelt.
Bedobtam a kosárba a ruhákat, majd visszasétáltam a konyhába, ahol a vacsorám addigra megmelegedett. Imádtam az alkalmazottam főztjét, de hiányzott az íz, amit Harry főzött bele a vacsorákba. Vágytam arra, hogy gyakrabban megtörténjen az esti főzés, de nem szerettem volna ráerőltetni sem. Igyekezett élni, szárnyalni, nem akartam a konyhához kötni. Evés után ismét járkálni kezdtem a lakásban, amitől az okosórám tuti kiakad, ha rajtam van. Mire eljött a pillanat, hogy felhívjam Harryt, a szívem már olyan panaszosan vert, hogy csak sóhajtozni tudtam. Lefeküdtem a kanapéra, majd magam elé vettem a telefonomat, és tárcsáztam őt. Látni vágytam egy hosszú nap végén.

- Szia, Cicu - mosolyodtam el azonnal, ahogy megláttam csillogó, zöld szemét.
- Segítened kell! - A szemem kissé kikerekedett, mert nem épp erre a fogadtatásra számítottam, de komoly arcát látva rájöttem, hogy neki most erre van szüksége. Rám van szüksége más területeken is, ami boldoggá tett.
- Bármiben - ejtettem ki az első szót, ami eszembe jutott. Nem tudott volna olyat kérni, amit meg ne próbálnék teljesíteni. Anne erre azt mondta, hogy a szerelem elvette az eszemet, de én már nem bántam, mert annyira jó érzés volt magam mellett tudni őt.
- Te vállalkozást és menedzsmentet tanultál az egyetemen? - kérdezte izgatottan, mire biccentettem. - Én egy mezei művészetis vagyok, akinek lövése sincs az üzletről, vállalatvezetésről. Mr. Taylor hívott, hogy lenne egy megbízatása számomra, mármint a fiának. Megbízásos szerződést kötöttem eddig is, de szeretnék tovább lépni, fejlődni, és ehhez kellene a segítséged, mert én elveszek a vállalkozások világában - magyarázta hevesen, laptopja előtt ülve. Egyre kíváncsibb lettem mi történt, mert az öreg az elmúlt héten feltűnően sokat járt be. Nem követtem soha, megbíztam benne, hisz nagyapával és apával is éveken át dolgozott.