BingYuan: Segítség megakarnak enni

36. Pokoli éjszaka

Már lement a nap és az égen átadta a helyét a holdnak és a csillagoknak, amik haloványan levilágított Jue Di-völgybe. A szél is enyhén fújt, alig mozgatva a fák lombkoronáját. Sokan úgy gondolták a lent lévő tanítványok csendes éjszakának néznek elébe.

A nézők pavilonjában is nyugodtan teázgattak és beszélgettek a mesterek. Már nem voltak olyan aktívak, mint reggel. Mindenki megtette a fogadását és csendben figyelték a versenyzők állását. De a legnagyobb figyelmet csakis az első tábla kapta, ahol a legjobb húsz tanítvány szerepelt. Semmi sincs még kőbe vésve. Az utolsó nap nagyon sok minden változhat. A legtöbben ezért inkább csak csöndben meditáltak.

A távolban egy vészjelzőt lőttek fel. A meditáló mesterek nem tulajdonítottak neki nagy figyelmet, ellenben egy pletykálkodó mesterrel. A mellette ülő társával beszélgetett, amikor felkapta a fejét a vészjelző fényére.

_ Már feladta egy?
_ Úgy látszik elég alacsony a színvonal.
_ Nekünk sokkal erősebb szörnyekkel kellett megküzdenünk.
_ Mi lesz így a következő generációval?

Egy kopogó hang keltette fel a két pletykálkodó mester figyelmét. A nagyobb szájú összeráncolta a homlokát és elkezdte keresni, ki merte megzavarni. Végül megtalálta a tettest. Shen Qingqiu a legyezőjét a szék karfájához ütögette. Egyik mester sem mert megszólalni. Nem csak utalták, de féltek is Qing Jing csúcs Peak lordjától. A hangosabbik összehúzta magát az ülésén, míg társa inkább elkezdett meditálni.

A pavilonban nagy lett a csend. Senki sem mert megszólalni, főleg a kis szekták mesterei. Nem akarták, hogy egy kalap alá vegyék az előbb hencegő mesterekkel és ezzel is aláássák a saját lehetőségeiket. Néhányan még csúnyán is nézett a párosra, akik a lehető legkisebbre próbálták összehúzni magukat.

Shen Qingqiu élvezte a műsort. Az ilyen mesterek csak hencegni tudnak, de amint bajba kerülnek az első adandó alkalommal elmenekülnek vagy rosszabbik esetben a tanítványaikat küldték a biztos halálba.
Már gyerekként is találkozott a fajtájukkal és már akkor elkezdett undorodni tőlük, ezért minden alkalmat megragadott, hogy megalázza őket. Nem tagadhatta, hogy élvezte a reakciójukat. Elégedetten kinyitotta a legyezőjét és lassan elkezdte legyezni magát.

Közben fellőttek még egy vészjelző rakétát, de most senki sem mert megszólalni. Shen Qingqiu a homlokát ráncolta. Valami nem stimmelt. Ránézett a kristály képernyőkre, de azok sorban elkezdtek sötétülni. Néhány mester talpra ugrott és odarohantak a Palotamesterhez, aki a szakállát simogatva elkezdte megnyugtatni őket. Ezután még több vészjelző rakétát lőttek fel az égre. Az eddig nyugodt mestereknek is elfehéredett az arca. 

_ Palota mester mire véljük ezt?
_ Nem arról volt szó, hogy nincs semmi életveszélyes oda lent? 

Már csak egy kristályképernyő nem sötétült még el. Eddig Shen Qingqiu sikeresen elkerülte, hogy egyszer is ránézzen, de most kénytelen volt rászegezni a tekintetét, a kis vadállatra és a háremére.  Egész végig úgy viselkedtek, mint akik a közeli mezőre mennek sétálni és nem egy komoly versenyen vesznek részt. A fogát csikorgatta erre Shen Qingqiu. Szégyelli, hogy az egyik tanítványa is köztük van. 
El fordította a tekintetét a képernyőről, de valaki hangosan felkiáltott.

_ Szellemfejű pókok? Mit keresnek azok ott?

Kíváncsian visszanézett a kristályképernyőre, abban a reményben, hátha elkapja egy ilyen lény a kis vadállatot. Pechére nem őt mutatta a képernyő, hanem egy másik ismerős tanítványt. A kinézete semmi jót nem árult el róla. A feje tetején pókháló éktelenkedett, a lófarka ferde volt, a talárja tele volt levelekkel és faágakkal. Az arcát nem látta rendesen, de biztos volt benne, hogy piszkos volt. Zilált állapota ellenére mégis nyugodt maradt és segítette a közelében lévő tanítványokat. Nem rég érkezett a csoporthoz, mégis gyorsan cselekedett.