Gyere Velem (Chris Collins ff) [BEFEJEZETT]

XII. fejezet

Este nehezen aludtam el. Csak forgolódtam a sötét szobámban. A takaró teljesen a testem köré tekeredett. Idegesen nyúltam az éjjeliszekrényemen lévő telefonomért, és elkezdtem nyomkodni. Még így is unalmas volt. Inkább visszatettem a telefonomat, és megpróbáltam újra elaludni. Ez se sikerült. Nem voltam álmos. A telefonom pittyegése zavart meg, aminek jelen pillanatban nagyon örültem.
Chris💘: Cica, miért nem alszol? :)
Lor😇: Nem tudom. Nem tudok elaludni. Te?
Chris💘: A barátaimmal beszélgetek. A legtöbbel csak így tudok, az időeltolódás miatt :/
Lor😇: Akkor nem zavarlak :)
Chris💘: Cica! Te sosem zavarsz, érted? <3
Lor😇: Jó éjszakát, Collins! 😘

Visszatettem a telefonomat a helyére, majd a párnába fújtam a fejem. Hiába írta azt, hogy sosem zavarok, most inkább koncentráljon a barátaira. Én beszélgetek vele eleget. Amúgy pedig az még mindig annyira abszurd. Itt fekszek egy idegen házban, idegen városban... És a szomszéd szobában van egy iszonyat helyes, kedves, és cuki srác. Nem olyan, mint más, nem szállt el a feje a sztárságtól. Gyönyörű kékes-zöld szemétől olvadok. De ebből nem lehet semmi. Most szakítottam, és egy idő után elviselhetetlenek a hangulatingadozásaim, és nem akarom hogy Chrisnek ezzel kelljen élnie. Itt maradok másfél hónapot, aztán... Aztán hazamegyek. De mi lesz Chrissel? Mi van ha nem fogom tudni elengedni?  Ő az egyetlen a közelemben akiben megbízok, és akit... Na jó. Hagyjuk. Ha ez így halad tovább teljesen beleszeretek. Visszagondolva a napunkat, a sok kedves szót és viccelődést, melegség árad szét az egész testemben. Végre azt értem, hogy fontos vagyok.
Ezekkel az érzésekkel aludtam el.

- Chris, gyere már! - kiáltottam neki vissza, majd beszaladtam az erdőbe. Egyik pillanatban még világos volt, de amit átléptem az erdő határát, sötét lett. Nem láttam az orromig sem, és kezdtem bepánikolni.
- Christian! Chris! Hahó! Merre vagy? -kiabáltam, de választ azt nem kaptam rá. Christian eltűnt. Eltűnt, és én itt maradtam egyedül az erdőben.
Hamarosan ijesztő hangokat hallottam, és elkezdtem futni. Nem tudtam merre megyek, csak siettem. El akartam tűnni. Lábaim gyorsabb tempóra kapcsoltak, de aztán egyszer véget ért a föld, és én csak zuhantam bele a sötétségbe.

Csapzottan keltem fel az ágyban. A hajam izzadtan tapadt az arcomhoz, és testemről is folyt a víz. Gyorsan a fürdőbe szaladtam, és próbáltam rendbe tenni magamat. Beálltam a zuhany alá, hajat és arcot mostam. A langyos víz jólesőn csurgott végig az alakom mentén. Megtörölköztem, és kimentem a szobámba a fürdőből. Felvettem egy fehér haspólót, farmer nadrággal, de aztán a farmert gyorsan le is vettem, és átcseréltem egy fekete cicanadrágra. Ránéztem az órára. 5:25. Jó korán van, viszont a nap már halvány narancs színbe burkolta az utcákat, és szokatlanul meleg volt. Muszáj lesz kiverni az álmomat a fejemből, szóval fogtam a Nike futócipőmet, és elindultam lefelé a lépcsőn. A még nedves hajamat összefogtam egy laza copfba, és kimentem a kapun. Zenét indítottam a fülemben, és elkezdtem futni a környéken. Nem volt kifejezetten gyors a tempóm, inkább nézelődtem és igyekeztem nem eltévedni. Néhány ember kávéval a kezében sétált álmosan, valószínűleg dolgozni. Ezekben a reggeli órákban minden halk és üres volt. Nem nyüzsgött a város, csak én voltam, a zene, az arcomba csapó szél, és az egyenletes lépéseim. Szerettem ezt az érzést. Ilyenkor egyedül lehettem a gondolataimmal, ami most is vissza-vissza tért Christian Collinsra. Elcsavarta a fejemet. Akárhány fiú sétált el mellettem, elkezdtem vele összehasonlítani, és ez dühítő volt. Nem szerethetek bele. Miért? Mert vannak olyan szerelmek, amik gyorsan jönnek, szinte észre sem veszed, de már megtörténik. És sajnos ezek hamar el is múlnak, viszont fájnak, mintha fejest ugranál egy rózsabokorba. Talán még annál is rosszabb. És nem akarom ezt. Azt akarom, hogy örökre mellettem legyen. Nem leszek képes elengedni.
Ezért nem is szabad megszeretnem.
Az egyik sorozatomból van az a gondolat, hogy "ha valaki megjelenik álmodban, az nem azt jelenti, hogy ő akar tőled valamit, hanem hogy te akarsz valamit tőle". És bár magamnak is félve, de be kell vallanom: Chris lassan, óvatosan, de teljesen elcsavarja a fejem. A mosolyával, a puha, csókolni való rózsaszín ajkaival. A gyönyörű szemeivel, amelyek egyszer kéken csillognak, máskor zöld színben égnek. A kidolgozott izmaival, melyeket a hülye is észrevesz. A szőkésbarna, kócos tincseivel...

A gondolatmenetet az szakasztotta meg, hogy sikeresen belementem valakibe. Az én szerencsém. Egyfolytában de ja vou érzésem van ezek miatt, teljesen jogosan. Csakhogy most egy lánynak futottam neki. Gyorsan kiszedtem a fülemből a fülhallgatót, és bocsánatot kértem.

- Ohh, nagyon sajnálom, kicsit elkalandoztam - néztem őszinte bocsánatkéréssel a sötét barna szemébe. Barna, göndör haja talán épp a válla alá ért, és teljesen természetes hatást keltett. Fogszabályzót viselt, és sportosan öltözködött.

- Ugyan, semmi baj! - nézett rám kedvesen - Daniella vagyok - nyújtotta felém a kezét. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert teljesen megizzadtam, de ettől függetlenül boldogan ráztam vele kezet.

- Lorina,  és tényleg ne haragudj.

- Tényleg semmi baj - nevetett rám, mire nekem is mosolyognom kellett.

- Figyelj csak... - kezdtem, mire érdeklődve nézett rám - Nem ismerek innen senkit, és jó lenne beszélgetni valakivel, szóval ha esetleg van kedved egyszer... - magyaráztam, de azonnal félbeszakított.

- Persze! Figyelj, ma 5 körül rá érek, szóval szerintem majd találkozhatnánk itt a sarkon a kávézóban - mondta teljesen felpörögve. Anyára emlékeztetett. Rajta is mindig nevetek, amikor egyes fokozatról kétszázasra kapcsol.

- Tökéletes. További szép napot Daniella! - néztem rá mosolyogva, majd elkezdtem haza fele futni.

Hihetetlenül nagy boldogságot éreztem. Tudom, nagyon hirtelen letámadtam szegény csajt, de szerencsére ő is jól viszonozta. Nagyon kedvesnek tűnik, bár félek, hogy esetleg olyan lesz mint Szandi. Ezt pedig nem akarnám. El kell kerülni a múltat. Ezek után egyből hazamentem, és benyitottam. Chris a konyhában sétált idegesen fel-alá.

- Lorina! Te mégis hol a szarban voltál?? Tudod mennyire aggódtam? Még csak semmi üzenetet sem hagytál! - mondta dühösen, mire bűntudatom lett. Tényleg itt hagytam, és nem is szóltam neki.

- Chris... Elfelejtettem. Sajnálom. Csak rosszat álmodtam, és fél hatkor elindultam futni. Sajnálom - néztem rá bűntudatosan. Erre közelebb lépett, és magához szorított. A mellkasába motyogtam :
- Chris. Tiszta izzadt vagyok - nevettem fel.

- Ilyet többet nem csinálsz. Oké? Komolyan aggódtam érted! - fogott meg kétoldalt, és a szembe nézett. Azok miatt a szemek miatt én még rengeteget fogok sírni.

- Nem csinálok. Ígérem - mondtam, majd felfutottam a lépcsőn, azzal a céllal hogy lezuhanyozzak, ám a telefonom rezgése félbe szakította a folyamatot.

Szia Lorina! Megkerestelek facebookon. Vagyis az öcsém, mert ő ebben zseni, hogy keresztnév alapján rád találjon. Csak biztosra akartam menni, hogy találkozunk.
Xx. Ella

Mosolyogva válaszoltam Daniella üzenetére. Szóval Ella a beceneve. Szép. Gyorsan megírtam neki, hogy persze hogy áll még a délután, majd mosolyogva besétáltam a fürdőbe.
Eddig minden jól megy.
Kár hogy ezek az időszakok nálam nem tartanak sokáig.

Itt az új rész babák, remélem tetszett! Hamar hoztam, mivel megérdemlitek ❤ lassan 2K megtekintés😍
Örök hála 😘
Várom a kommenteket,hogy hogy tetszett ez a rész :)
További szép hétvégét😍😘